Egy koszos mozi szürke vásznán
árnyékok taposnak a fényen,
ülök a nézőtéren árván,
villódzó életemet nézem.
Sorsomnak kiszáradt morzsái
egy kövér rengetegbe csalnak
nagy homokszobrokat szolgálni,
kik csontomból, húsomból falnak.
Híg a tej a hatalmas tálban,
drámák a vígjátékok helyett,
sok a savam, csapott a vállam,
csak vagyok, foglalom a helyet.
A nagy búbos-kemence bánat
már a gyulladt bütykömet nyomja,
a hepiend tovább nem várhat,
sokáig voltam a film foglya.
Hát gudbáj celluloid sztárok,
popcorn ropog a talpam alatt,
már a kijárat előtt állok,
fényes jókedvem tagbaszakadt.
Áttetsző és tiszta fenn az ég,
az idő tenyerén vén dió,
nincs már harag az agyamban rég,
jó most megélni, hogy élni jó.
1 hozzászólás
Olyan, mint egy szürrealista film, gondolom, annak is szántad. Még többször jövök, hogy újra és újra elolvassam.
Gratulálok: Klári