Nap körül pörögtem, csak ennyi volt,
mindig ugyanaz a táj sekélyesedett.
Légben súly örvénylett a házak felett,
út szegélyén, álmos fákon por pihent.
Hervadt viola illatozott, akár a holnap.
Tünékeny árnyjáték csupán a délután,
csöndje végtelen felhőkbe tornyosul.
Elvetélt adrenalin pillangó perceken
pihen, mire lehunyom fáradt szemem
nyújtózik sejtelmesen a gyertyaláng,
mint vékonyka remegő szárnycsapás.
Ennyi volt, sír fülemben a némaság.
Bús éjszakán csillagok vártak reám,
lompos fellegkaraván elállta utamat.
Semmit nem értek, egy hegedű elsírta
magát, s zárta kapuját a rozsdás éjszaka.
10 hozzászólás
Drága Ica!
Szívhez szóló, könnyeket csalogató ez a versed. Nagyon megérintett. Egy életutat jártam be veled. Köszönöm ezt a fájdalmas szépséget.
Szeretettel 🙂
Ida
Drága Ida én köszönöm, hogy olvastad a versem.
Szeretettel ölellek: Ica
Kedves Ica! A "csak ennyi" az nem semmi! Örömmel olvastam újra remekbe szabott versedet, vitt a ritmus, peregtek a képek! Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Laci!
Örülök látogatásodnak és a véleményednek, ami nekem igen fontos!
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Szia oroszlán! 🙂
Nagyon elkapott ez a versed is, belemélyedtem, mint mindig.
Többször elolvastam, mert valami nem állt össze bennem. Rájöttem, hogy a záró négy sor lóg ki a múlt idő miatt. Lehet, hogy azon javítanod kellene, de ez csak az én dilemmám.
Nekem így jobban illeszkedik:
Bús éjszakán csillagok várnak reám,
lompos fellegkaraván elállja utamat.
Semmit nem értek, egy hegedű elsírja
magát, s zárja kapuját a rozsdás éjszaka.
Nagyon tetszett, ahogy átsuhantál az idősíkokon, a múlt időből a jelen felé tartottál, ami nem szokványos, akár hibának is felróható, de nekem tetszik ez az építés.
Éppen ezt a múlt-jelen folyamatot szakította meg bennem az utolsó négy sor.
Az is lehet, hogy félreértettem a verset, akkor bocsi. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Örülök, hogy mindig építő jeleggel szólsz hozzá a versemhez. Igyekszem átvizsgálni mindig. Valóban kevertem itt, ott a múlt és jelenídőt. Úgy gondolom, hogy a holnap és a múlt keversedett bennem, de javíthatom is, mert nagyon fontos, hogy az olvasó hogyan értelmezi.
Szeretettel: Ica
Szívhez szóló versed könnyeket csalt a szemembe. Szeretettel gratulálok: Zsuzsa
Köszönöm kedves Zsuzsa a gratulációdat!
Szeretettel: Ica
Sejtelmes hangulatú szonátavers ez, amelyben mégis mintha olykor egy nagyzenekar szólalna meg (ha már kölcsönvettem a muzsika-metaforát). Az érzéseink is ilyen komplexek, de nem mindenkinek van bátorsága leírni így frissen, ösztönösen.
Számomra azoknak a szókapcsolatoknak volt legnagyobb a képi ereje, hatása, amelyek újak: "elvetélt adrenalin pillangó", "lompos fellegkaraván", "rozsdás éjszaka".
A többi is közvetíti a hangulatokat, de kisebb a belső energiájuk.
A sekélyesedett szót kicserélném valami másra. Ebben a formában kizárólag más jelentést hordoz, mondják kapcsolatra, beszélgetésre. A tájjal (amely ráadásul mindig ugyanaz) szerintem más történik, valami olyasmi, mint apálykor a vízpart menti területekkel. Kerestem ehhez a szót, de még nem jutott eszembe.
Szerethető vers, gratulálok!
Kedves Zoltán!
Nagyon jól esnek a megtisztelő soraid, a kedves gratulációd.
Valóban a sekélyesedett táj nem éppen szerencsés kifejezés. Most én sem igazán találok rá megfelelőt.
….a táj, nem változott…ez túl egyszerű lenne. Gondolkodom rajta.
Szeretettel üdvözöllek: Ica