Évekig, vagy egy évtizedig pironkodva vesszük elő a személyi okmányainkat.
Nem azért, mintha körözött bűnözők lennénk, vagy a hatóságok elől bujkáló illegális bevándorlók. A szégyenkezés forrása az igazolványképünk.
Nemrégiben egy ismerősömnek lejárt az útlevele. A Központi Hivatalnál kérte a cserét, mert ezt gyorsabbnak, és egyszerűbbnek találta, mint az okmányirodánál kérvényezni. Miután kivárta, hogy a kapott hívószáma megjelenjen a kijelzőn, gyanútlanul odament az ablakhoz, ahol az ügyintéző egy szék felé intett. – Üljön le! – ennyi volt az instrukció. Még le sem ért a feneke a székre, már készen is volt az útlevél képe. Nagykabátban, sálban, bepárásodott szemüvegben, csodálkozóan bamba arckifejezéssel, mert nem tudta, hogy most fog elkészülni az útlevél képe, amit majd tíz évig rejteget a családja elől, és az első ijedtség után, legszívesebben soha, senkinek nem mutatná meg.
Régen, amikor még fényképész készítette az igazolványképeket, akkor is gyorsan elkészültek, és nem voltak nagyon előnyösek ezek a képek, de legalább tudta mindenki, hogy most fényképezik. Levehette a kabátját, a sálját, megfésülködhetett egy tükör előtt a műteremben. Amikor leült, igyekezett valami számára is elfogadható arcot vágni. Tágra nyitotta a szemét, felemelte a fejét, igyekezett hasonlítani saját magára… Aztán a négy képecskét átvéve, még elgondolkodhatott rajta, hogy ez jó lesz-e az okmányaiba a következő tíz évre, vagy betérjen egy másik fényképészhez is, hátha az a képe majd jobban sikerül.
Volt egy biztos tipp is a jó igazolványképekhez. Kicsit drágább volt ugyan, de garantált sikerrel járt. Nem igazolvány képet kellett kérni, hanem portré képet. A fényképész ettől felvillanyozódott, és elővette tanult szakmájának mesterfogásait. Áttessékelte a fényképezkedőt egy nagyobb műterembe. Felkapcsolta a reflektorokat a szék körül, amire leültette. Hosszasan beállítgatta, hogy a legjobb szögben látsszon az arca a képen. – Kicsit emelje fel a fejét! Ne annyira! Így most jó! Kicsit jobbra fordul /vagy balra/. Ne szorítsa össze a száját! Nedvesítse meg az ajkát! Nyissa ki a szemét jobban! – hangzottak az instrukciók, miközben fénymérővel járkált körülötte. Kis fehér ernyőket, és nagy derítőlapokat helyezett megfelelő szögbe, hogy a fények lágyítsák az arcot, az orr ne uralkodjon a képen, azzal, hogy túl lóg az arc vonalán, de ne is lehessen belelátni. Közben beszélgetett vele, feloldotta a gátlásait, hogy természetesen viselkedjen, ne legyen merev. Kis rövid interjúnak is nevezhetnénk ezt, mert amennyire lehetett, igyekezett valami benyomást szerezni a lefényképezendő személyről, hogy a portré ne legyen sivár, hanem a személyisége is benne legyen egy kicsit. Különböző szűrőket tett a fényképezőgépre, amely egy komoly monstrumként trónolt a műterem közepén. Több képet is készített, több beállításból – esetleg még az öltözéken is változtatott egy picit közben – amiből aztán ki lehetett választani az igazit /vagy az igaziakat/, no nem rögtön, ott a helyszínen, hanem egy pár nap múlva. Addig még dolgozott a képeken. Kicsit retusálta itt-ott, eltüntette a bőrhibákat, lágyította a képet, utómunkálatokat végzett rajta.
Amikor elkészült a portré kép, és elénk tette, az volt a határozott érzésünk, hogy ez igen, szinte jó ránk nézni! Vagyis a fényképünkre… Kiválasztottuk a nekünk legjobban tetsző portré képet, és kértünk belőle igazolvány képet is. Nem is kellett szégyenkeznünk az okmányaink miatt.
Nem úgy, mint most! Minden igazolványunk képén legalább tíz évvel idősebbnek nézünk ki, és borzalmasan elgyötört az arcunk, még akkor is, ha leér a fenekünk a székre időben, és még a nagykabáttól is sikerült megszabadulni. Azt nem tudom, hogy ezt pontosan hogyan is sikerült elérni, de a végeredménnyel szembesülni, egy nagyobb pofonnal ér fel. Talán az az oka, hogy a digitális technikával készült fényképeink – a zárt adatátviteli rendszeren keresztül – bekerülnek a rendőrség számítógépes rendszerébe, ahol bűncselekmény esetén, egy fantomkép bevitele után, vagy a térfigyelő kamerák képei alapján, képes felismerni a rendszer a körözött személyhez legjobban hasonlító embereket. Ezért egyszerűbb, ha mindjárt a fantomkép minőségű, vagy az ipari kamerák képeihez hasonló a fotónk…
Amikor utazom és benyújtom a rútlevelemet pld. a lisszaboni reptéren, a kis ablakon, már előre vigyorgok, mert az útlevélvizsgáló a fényképre pillantva egy trollt lát, amitől úgy megdöbben, hogy picit visszarántja a fejét. Majd rögtön rám mered, hogy meggyőződjön róla, a képen szereplő horror filmbe illő fej – bár vonásai némileg emlékeztetnek az enyémre – egy átlagos ember feje. Pedig már nyúlt is a számítógépe felé, hogy a rendőrségi adatbázist böngéssze, mert a fényképem szerint, ránézésre is legalább három év szigorított elől akarok meglógni.
Még vadabb a helyzet, ha autóbusszal megyek külföldre, mert a nem EU-s határokon, a határőrök – az összeszedett nagy csomó útlevelet átvizsgálva – el nem tudják képzelni, hogyan talált egymásra egy egész busznyi rondaság. Valószínűleg azt gondolják, hogy valami csúfságversenyt rendeznek, és oda igyekszünk.
Nem tudják, hogy nálunk egy igazolványkép manapság attól igazolványkép, hogy vállalhatatlan. Meg vannak róla győződve az igazolványképeink alapján, hogy a magyarok a világ legcsúnyább emberei.
57 hozzászólás
Kedves Judit!
Telitalálat a cikked! Kíváncsi vagyok, lesz-e kivétel a hozzászólók közül. Nekem is vannak válogatottan borzalmas igazolvány képeim. lehet, hogy ötleted alapján rendezek belőlük egy szörnyekről szóló fotókiállítást. Mit szólsz hozzá? Talán még szép bevételt is produkálhat. Nekem csak az a furcsa még, hogy azt sem engedik meg, magad vigyed a fotót. Legutóbb a jogosítvány újításához kellett nekem ilyen fotó. Azt közölték velem, csak a helyben készült fotó lehet a hivatalos iratban. Szerinted, hogyan sikerült? Inkább eladtam az autót és gyalog járok, nehogy rendőr kezébe kerüljön.
Remek, humoros cikket hoztál. Legalább tudom, nem vagyok egyedül.
Köszönöm!
Kedves Artúr!
Én meg a Te hozzászólásodon mosolyogtam!
Judit
Szia Judit! 🙂
Nagyon tetszik a cikked, szerintem mindenkit érint. 9 éve egyszerre járt le a jogosítványom és a személyi igazolványom, így két legyet üthettem egy csapásra. Mindkettőben ugyanaz a bamba kép éktelenkedik, pedig megpróbáltam értelmes arcot vágni, meg is fésülködtem, az ajkam is megnyálaztam, rajtam ugyan nem múlott. :)))
Szerencsémre a jogsit azóta sem kérte tőlem senki, a személyit viszont gyakrabban elő kellett vennem, alaposan megnézték, hogy az enyém-e. Néha megállt bennem az ütő, hogy nem fogadják el. 🙂
Eszmefuttatásod végén lehengerelt humorod, a hasamat fogtam a nevetéstől, ez igazán jólesett.
Kiválóan sikerült a jegyzeted, kifejezetten tetszett, kellőképpen át is éreztem. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm, hogy megosztottad velem, milyen jól mulattál az írásomon!
Bizony, nem tudunk mit tenni ez ellen a dolog ellen, legjobb, ha nevetünk rajta! 😀
Judit
Kedves Judit!
Tökéletesen fested le a rút valóságot! Az igazolványképeimen már vagy húsz éve ötvennek nézek ki (pedig még most sem vagyok annyi). Igaz, a céges belépőmmel sem jártam jobban, ahol szintén hasonló módon fotóztak.
Jegyzeted nagyon jó tükör a hazai lehangoló helyzetről, ennek ellenére jól szórakoztam humoros írásodon.
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Bizony, nem jó érzés szégyenkezni az okmányaink miatt!
Volt már a kezemben angol, amerikai, szlovák útlevél, érdekes azokban normális fotók vannak a tulajdonosaikról.
Köszönöm, hogy ezt a cikkemet elolvastad! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Közönöm Neked a nem valami kellemes nap után a nagyon is derűs perceket, amíg olvastam remek művedet az igazolványképekről, s megtudhattam, hogy azok szerint – valóban Magyarországon ének a legrondább képű emberek.
Pedig – igaz, nem mostanában, hanem valamikor régebben, sokdzot hallottam arról, hogy a magyar nők igazán szépek. (Bocsánat, kedves Férfi-társaim, én így hallottam, csak a nők!, s most így adtam tovább.)
Egyszóval: Judita humoros jegyzeted alapján szép álmaim lesznek! Amit megköszönök!
Szeretettel: Kata
Bocsánt az érthetetlen szóért: "sokdzot" – sokszor-t akartam írni!
S ha már elfoglaltam még egy helyet, azt is hagy írjam le, hogy az igazolványképeivel kapcsolatban talán nincs is olyan ember, akinek ne lennénk az elhangzottakhoz hasonló kellemetlen tapasztalatai.
Kedves Kata!
Örülök, hogy elolvastad, és hozzászólást is írtál! 🙂
Úgy látszik a "hivatalos kamera" egyikőnket sem kedveli, és semmit sem tud arról, hogy a nők legendás szépségét vissza kellene adnia a fényképének… 🙂
Judit
Illen fotográfiát nekem is csináltak, anno.
Kérdi a kishölgy, hogy megfelel-e?
Mondom: A budapesti rendőrfőkapitányt kérdezze, mert többnyire ők fogják nézegetni. Ha nekik megfelel, nekem meg!
Nemrég vízumhoz kellett csináltatnom képet és mivel annak különleges követelményei vannak, csak meghatározott "szalonokban" lehet elkészíttetni, Na, ott aztán forgatták a fejemet, egyenesítették a hátamat, állítgatták a lámpákat egy fél óráig. Volt fodrász, nyaltam a szám……szóval bevetettünk minden trükköt. Ennek ellenére nem sokkal lett "jobb", mint az ominózus pillanatkép.
Ekkor, óvatosan megkérdeztem magamtól, hogy lehet, hogy én így nézek ki?
Kedves Szusi!
Talán nem is tudja mindenki, hogy már nem kell körözött bűnözőnek lenni, ahhoz, hogy a fotóink a rendőrségi nyilvántartásba kerüljenek!
A számítógép "nézegeti" a fotódat, és hasonlítgatja a kamerák képeihez, vagy a fantom képekhez.
A vízumképhez talán nem csak fodrász, és lámpa kellett volna, hanem egy jó fotós! 🙂
Judit
Nekem bizony olyan igazolványképem is volt, amit úgy csináltak, hogy épp árpa nőtt az egyik szememen, úgyhogy Quasimodo méltó párja lehettem volna. A mostani képem egész tűrhető, de tény, hogy nem sokat vacakolnak az elkészítésükkel…
Kedves Kalina!
Legalább a szemeden nőtt árpára lehetett fogni azt, hogy miért olyan rémes az a fotó! 😀
Erre mondják, hogy:"Minden rosszban van valami jó!" 🙂
Judit
Látnád az én személyim! A gyerekeim felsírtak ha megálmodták!Grt.Z
Kedves Zarzwieczky!
Fel kellene karolnunk Artúr ötletét, és kiállítást rendezni az igazolványképeinkből! "Szörnyek pedig léteznek!" – ez lehetne a címe. 😀
Azért is írtam ezt a jegyetet, mert sokan azt hiszik, hogy csak az övéké rémes, pedig… 🙂
Judit
Most komolyan!
Semmi sem lehetetlen! Ha megszervezzük, csinálhatunk egy ilyen gyűjteményt akár az interneten is. Ha kell, én bizony kiválogatom, beszkennelem a rólam készült legborzalmasabb fotókat, csak hogy megelőzzelek benneteket!
🙂
"Szörnyek pedig léteznek!"
Fotókiállítás a Napvilág Íróklub szervezésében! Picasa webfotótár! Én benne vagyok, ha úgy gondoljátok. Csak kell akinél összejönnek a fotók és folyamatosan lehet bővíteni a galériát.
🙂
Kedves Artúr!
Csak vicceltem! 🙂
Az az igazság, amit a jegyzetemben írtam: "és az első ijedtség után, legszívesebben soha, senkinek nem mutatná meg". Sajnos néha mégis meg kell mutatni ezeket az okmányokat, az útlevélvizsgálónak, vagy a rendőrnek, vagy egy hivatalban. No de, hogy kitegyem ezeket a képet az Internetre? HUH, inkább nagyon nem! Bocs! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Teljesen igazad van, az igazolványképek már csak ilyenek, de nézd a jó oldalát.
-Nem kell külön fényképészhez menni.
-Gyors, néhány másodperc alatt kész van.
-Aztán jókat lehet rajta nevetni.
Zagyvapart.
Kedves Judit!
Nem ismerek olyan embert, akinek tetszene a saját igazolványképe. Emlékszem, már gyerekkoromban is pironkodva mutogattuk egymásnak. Nagyon jól megírt cikk!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Azért gyerekkorunkban még akadtak igazi fotósok /pld. Szombathelyen a "Foto HÁBER"/, akik még egy igazolványképet is jól meg tudtak csinálni. Nekem van egy kislánykori képem, amit a "Foto HÁBER" készített, még most is úgy érzem, ha ránézek, hogy milyen különlegesen szép kislány voltam… 🙂 Pedig nem!
Judit
Kedves Judit!
Élmény van bőven, az igazolványképekkel kapcsolatban. Én magam sem vagyok ezzel kivétel. Amikor saját magára is nehezen ismer az ember? Volt, hogy annak idején a határon kétszer megnéztek, nem csodálom. Nem azért mert szépnek találtak, hanem , hogy egyáltalán én vagyok? Hm:-))
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Bizony, nem csak az a baj az igazolványképeinkkel, hogy csúnyák vagyunk rajtuk, hanem az is baj, hogy nem hasonlítunk rajta saját magunkra sem. Tényleg úgy van, ahogyan írtam "Minden igazolványunk képén legalább tíz évvel idősebbnek nézünk ki, és borzalmasan elgyötört az arcunk", és valóban "nem tudom, hogy ezt pontosan hogyan is sikerült elérni". Szlovákokkal utaztam együtt, láttam az útlevél képeiket: nekik nem kellett parázni, hogy rájuk ismernek-e az útlevél vizsgálatnál. Valószínűleg a szokásos "magyar betegség"-ben szenvednek a fényképeink. Sok pénzért sok vacak minőségű eszköz, mint általában…
Judit
Hihi, ez jó! Rólam még senki sem tudott normális igazolványképet csinálni, még a fényképész sem évekkel ezelőtt. Országhatáron többször jártam én is úgy, hogy alig hitték el, hogy ez a rémség én vagyok… 😛 😀
Kedves Gunoda!
Vannak olyanok, akiket szeret a kamera, jó fényképarcuk van. Másoknak meg nem…
Ezek a kamerák azonban nem szeretnek senkit. 🙁
Judit
Kedves Judit!
Most is mint mindig el kaptad a szarva közt a tőgyét. Nem lehet azonban az alapoknál a gond?
Lehet, hogy a sok gond, a rohanás, a keserűség, tényleg ilyenné tesznek bennünket?
Vagy talán az is ok lehet, hogy ma már nincs kereslet a szép dolgokra?
Hisz a neten már mindent megtalálhatsz, ha pedig valami nem harsány, vagy ronda, akkor azt biztosan valami "Photoshoppal" javították, mint a celebek esetében.
Bár azért remélem nincs igazam egyikben sem.
Szeretettel: Béla
Kedves Béla!
A hozzászólásod elgondolkodtatott. Egy arc sokféle lehet, igazad van. Attól függ, hogy milyen az egészségi állapota, a lelki állapota a tuljadonosának. Amikor tükörbe nézünk, ezeket a látvány alapján automatikusan ellenőrizzük. Tuljadonképpen a fényképünk is olyan, mint a tükörképünk… Ha régebbi fényképeinket nézzük, meg tudjuk mondani, hogy hogyan éreztük magunkat akkor, amikor készült a kép. Az igazolványképekre azért rossz ránéznünk, mert nem a múltbeli önmagunkat látjuk, amilynek akkor voltunk, amikor készült, hanem: mintha a jövőbe tekintenénk. Amikor öregek és/vagy betegek leszünk kb. akkor fogunk így kinézni. De NEM AKARUNK sem öregebbek, sem betegebbek lenni, ezért legszivesebben megsemmisítenénk azt a képet. 🙁
Judit
Juditka!
Szuper jó írás. Gratulálok!
Szeretettel üdv.Vali
Kedves Valika!
Köszönöm, hogy elolvastad, és hozzászólást is írtál! 🙂
Örülök, hogy tetszett!
Judit
Kedves Feri!
Még szerencse, hogy van jó oldala is ennek a mai igazolványkép készítő módinak! 🙂
Én nem találtam meg, de szerencsére Te igen!
Judit
Kedves Judit!
Engem szórakoztatott az írásod. Nem igazán láttam még jó személyigazolvány képet:)
Az enyém is "ritka szép". Jó kis jegyzet. Gratulálok 🙂
Ági
Kedves Ági! A hozzászólásodról eszembe jutott egy eset, amikor munkatársat kerestünk, és az önéletrajzok között válogattunk. Már jó néhány jelentkezőt behívtunk, de egyik sem volt igazán megfelelő. A félretett jelentkezések között volt egy, ami megfelelő lett volna, de a főnöknek nem tetszett a hozzácsatolt fényképen lévő személy. Azt mondta, hogy ezt a tramplit látni sem akarja, nem dolgozna vele mindennap együtt. Felvetettem, hogy mi lenne, ha mégis behívnánk, én majd beszélgetek vele, és ha jónak ítélem, neki csak akkor kell találkoznia vele. Hosszas unszolásomra beleegyezett, mivel úgyis ő mondja ki a döntő szót az ügyben. A várt "trampli" helyett megérkezett egy aranyos, kedves, ügyes teremtés, aki azóta is annak a cégnek a csapatát erősíti, ahol ez történt!
Hajszál híja, hogy a fénykép miatt a darálóban végezte az önéletrajza!
Judit
No igen. Szerintem az is benne van, hogy régebben fotográfusok készítették a fotókat, ma meg az adminisztriációt végző ügyintéző, akinek fogalma sincs olyanokról, hogy hogy tartsd a fejed, hogy ne látszódjon olyan nagynak az orrod, stb., mert nem ezt tanulta.
Érdekes írás.
Üdv,
Poppy
Kedves Poppy!
Jó meglátás!
Már én is sokszor elgondolkodtam rajta, hogy miért mindenki azt csinálja, amihez nem ért?
Miért gondolja más valaki, hogy úgy is jó lesz?
Szeretnék egy olyan világban élni, ahol mindenki azt csinálja amihez ért, és ez most nem csak az igazolványképekre igaz!
Judit
Milyen igazad van! Ha rá nézek a fotómra kb 10 év + !!! és akkor még nem is mondtam sokat!
Ámbár a túl retusált képekért sem rajongok… az anyajegy maradjon ott ha már….
Ám írásod hiteles, és igaz.
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Jókat nevetünk a vidámparkban, ha betévedünk az elvarázsolt kastélyba, ahol a tükörbe nézve nem saját magunkat, hanem valamilyen szörnyen eltorzult lényt látunk.
Ezt a vidámparki kiadást már megspórolhatjuk, elég, ha az igazolvány képünket megnézzük. 😀
Judit
Kedves Judit!
Nagyon tetszett az írásod, gratulálok!
Úgy gondolom, hogy mai, rohanó világunkban, a mennyiség értéke jóval nagyobb teret kapott, mint a minőségé. Az okmányirodában megkérdezik ugyan, hogy tetszik-e a kép és ha nemet felelsz, akkor készítenek másikat, de egyre idegesebb hangnemben érdeklődnek afelől, hogy az már megfelel-e. Ha akkor is nemleges választ adsz, láthatod az irodista arcán, hogy semmi kedve kielégíteni a te "hiú" igényeidet, miközben vagy még tízen állnak sorban. Manapság kevésbé figyelnek oda az apró részletekre(jelen esetben a bőrhibák), csak a teljesítménykényszer alatt született elnagyolt formákra koncentrálnak.
Kedves Piroskha!
Igazad van, nem érdemes mondani, hogy nem tetszik az elsőre elkészített igazolványkép, mert a többi sem lesz jobb…
Sajnos az okmányokra szükségünk van, és ezt kihasználva megint valami olyat kényszerítettek ránk, ami nekünk és az ügyintézőnek csak gond, és bosszúság. Valahogy a közigazgatás és a "köz" roham léptekkel eljutott odáig, hogy ellenségként tekintenek egymásra.
Judit
Kedves Judit!
Többek között azért is tetszenek a cikkeid, mert gyakran találsz olyan témákat, amik közérdekűek és szinte mindenkit – vagy akár mindenkit – érintenek, és nemcsak hozzáértő módon írsz róla, hanem olvasmányosan és akár szellemesen, némi humorral fűszerezve!
A megfelelő szakképzettség és gyakorlat egy területen tényleg fontos lenne, főleg egy olyan szakmában, aminek köze van a művészethez…
Kicsit megkésve találtam rá az írásodra, de nagyon örülök, hogy újra olvashattalak!
Szeretettel: barackvirág
Kedves Barackvirág!
Remélem a következő cikkem is tetszeni fog! Bár az nem lesz humoros, és csak erős idegzetűeknek szól majd. Ezt majd fel is tüntetem a címe alatt. 🙂
Ez az írásom – a "Bor és csokoládé" című novellával együtt – egy kis év eleji vidámságra volt hangolva. 😉
Köszönöm, hogy elolvastad, és hozzászólást is írtál.
Judit
Kedves Judit!
Ez nagyon jóóóó!!! Nekem egy hónap múlva kell új személyit csináltatnom. Ettől az írástól már előre borzongok az új borzalomtól, aki az igazolványomban fog lakni 10 évig. 🙂
De nem baj, így előre letudtam a szörnyülködést. 🙂
Üdvözlettel:
Sanyi
Kedves Sanyi!
Egyik humor adagocskát a másik után olvastad nálam! 🙂
Vizsgák után jót tesz az ilyesmi!
Ó nem, erre nem lehet felkészülni, ne hidd! Majd meglátod, hogy a végeredménnyel szembesülni, valóban egy nagyobb pofonnal felér…
Judit
Kedves Judit!
Tisztelt hozzászólók, olvasók, alkotók!
Nem hagyott nyugodni a dolog, és a cikk okozta sokk hatására nyomozni kezdtem az ügyben. Régi fotós barátaimat kifaggattam erről a jelenségről. Után következtek ügyintéző ismerőseim. Beszéltem a látásból ismerős rendőrökkel, hivatalos személyekkel. Íme nyomozásom eredménye:
A fotókat szándékosan készítik elnagyolt formában, mivel az emberek arca néhány év alatt is sokat változik. Így azonban mindig hasonlítunk valamennyire a múltban készült arcképünkre. Mi naponta látjuk magunkat a tükörben, de azok az emberek, akik alkalmanként pillantanak a képre, és ránk, a főbb vonásokra, ismertető jegyekre korlátozódik a figyelmük. Ezek alapján azonosítanak be minket. Remélem, ezzel nem csökkentettem a cikk értékét. Nem is ez volt a szándékom.
Kedves Artúr!
Amit írtál a hozzászólásodban, számomra megerősíteni látszik azt, hogy azért ilyenek a képeink, mert: "a digitális technikával készült fényképeink – a zárt adatátviteli rendszeren keresztül – bekerülnek a rendőrség számítógépes rendszerébe, ahol bűncselekmény esetén, egy fantomkép bevitele után, vagy a térfigyelő kamerák képei alapján, képes felismerni a rendszer a körözött személyhez legjobban hasonlító embereket"
Az arcunk egy vonalkód lett, ami biztosan nagyon elegendő az arcfelismerő programok számára, amik csak a biometrikus pontokat vizsgálják, de akkor talán nem kellene fényképnek nevezni.
Judit
Nagyon jó írás:)
Nekem is minden igazolványképem rémes,de a legjobb történetet magam alkottam,nem kellett segítség hozzá
Kellett nyomtatott igazolványkép,úh.becsücsültem a Kálvin téri aluljáró fotóautomatájába,bedobtam 800Ftot és néztem kifelé az évfolyamtársamra,akivel a következő órára tartottunk,h szerinte most mit kell csinálni.Ekkor ért az első villanás.Erre odakaptam a fejem,h nahát mi történt?Ekkor ért a második.Megint kinéztem,h”most mi van?",ekkor,a harmadik villanásnál,már rájöttem,h ez bizony nem viccel,ez már fényképez,és elkezdtem tele szájjal nevetni-puff,negyedik villanás:)
Mondanom se kell,egyik kép se lett használható..a Nagyvárad téri aluljáróban újra próbálkoztam.Ott szépen,hülyének való módon kiír mindent a képernyőre,mekkorára állítsd a széket,hová nézz,mikor ne pislogj,majd megmutatja az alkotást és megkérdi,jó-e..egész jó lett.
Az eredmény(a mókás)FB-n látható ismerőseim számára:D de kéne legalább egy Napvilág facebookprofil,ha Picasa fotótár nem is:)
Kedves Zsázsa!
Én még nem fényképezkedtem soha ilyen utcai automatával, jót mulattam a történeteden!
A Facebook-ra vigyázz, hogy mit teszel fel, mert örökre ott marad, hiába látszik úgy, mintha levennéd! Az Internet archívum mindent tárol: waybackmachine.org megmutatja hogyan nézett ki egy oldal az általad kijelölt időpontban! Az okostelefonokra is már kezdik feltölteni az arcfelismerő programokat. Elmész egy szórakozóhelyre, valaki megmutat téged az okostelefonjának, és az már mutatja is, hogy ki vagy, mi van rólad a közösségi oldalakon, és egyebütt. Nem biztos, örülsz neki, ha vadidegenek a neveden szólítanak, és mindent tudnak rólad, amit valaha megosztottál a barátaiddal. 🙁
Judit
Egy autómata világ a finomságokra -főleg a tömeges fénykép nyilvántartásokra- nem ad semmit.De azért ne legyen kétsége senkinek: ott is jelen van a fotónk, ahol nem is számítunk rá és van már olyan szémítógép / minden valamire való központi nyomozó hivatalnak/ ahol a valóságos arcod jelenik meg-csak nem tudunk róla. A cikk szuper!
ruca
Kedves Ruca!
Köszönöm a "szuper" jelzőt!
No lám, még egy megközelítés: az automata világ, automata embereiről készült automata kép… 🙂 Nagyon jó!
Judit
Kedves Judit!
Nagyon jó volt olvasni az írásodat.
Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Sírtam, mert ez a szomorú, és még szomorúbbá tevő valóság, ahol semmibe nézik magát az embert, akinek sárba tiporják – közönyösségből, közömbösségtől, megfásultságtól stb. vezérelve – az esztétikusabb megjelenitéshez való jogát.
Másik szemem nevetett, ….mert ugye az emberi gyarlóság…… szeretünk nevetni azon is, ha valaki elesik, vagy balesete történik. Ez is egy baleset. Mikor az ember kínjában nevet. Sajnos ezeket a "megalázásokat" nem is lehet elviselni másképp.
Sokszor jut eszembe:" Magamat kigúnyolom, ha kell…." ……… És mégis sokszor el kell viselnünk… mert valahol ez is kigúnyolás.
Köszönöm, hogy olvashattalak!
Szeretettel:
Hamupipő
Kedves Hamupipő!
Az egyik szemünk sír, de a másik is…
Az okmányaink minősége sajnos nem lóg ki a sorból! Bárcsak ez lenne az egyetlen elfuserált dolog a közigazgatásban! Ez lenne az egyetlen kudarc, csak ennek a minőségével lenne probléma!
Köszönöm, hogy olvastál. 🙂
Judit
Szia Judit
Az írásaidról olykor a nemrég (2010-ben) elhunyt író, publicista Fekete Gyula "Egy korty tenger" c. adásai jutnak eszembe. Humorba ágyazott, de ugyanakkor húsba vágóan igaz, súlyos kritika. Ugyanúgy élvezem olvasni a cikkeidet, miként élveztem hallgatni az ő műsorait.
Kate
Kedves Kate!
Meg vagyok hatva, /hogy ilyen szép magyarosan fejezzem ki magam :)/, hogy Fekete Gyula író, újságíró, a Magyar Írók Szövetsége alelnöke, publicisztikáihoz hasonlítottad ezt a kis jegyzetemet. 🙂
Köszönöm!
Judit
Szia Judit!
Hát ilyen jó már régen nevettem! Még a könnyem is kicsordult. ;D
Jómagam is érintett vagyok a témában, de most már legalább látom, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Eddig meg voltam róla győződve, hogy az én jogosítványképemnél rondább nem létezik, de most erőt öntöttél belém, hogy csak átlagos.
Köszönöm az élményt:
Delory
Kedves Delory!
Bocs, hogy csak most reagálok a hozzászólásodra, nem jártam egy ideig az oldalon, mert nem volt számítógépem.
Örülök, hogy vidám pereket szerezett Neked ez a régebbi írásom! Nekem pont a tavalyi balesetemkor – amiben az arccsontom is eltört három helyen – járt le a személyim. Hát azt el sem lehet képzelni hogy nézek ki azon a fényképen, ami akkor készült rólam… 🙁
Lehet, hogy ez volt Murphy bosszúja ezért a cikkért.
Judit
Kedves Judit!
A cím vonzott ide, és mit látok egy régi dátum és kedves írója.
Remekül ábrázolt igazolványkép! Már több mint húsz éve jót nevettek rajtam is amikor felmutattam.
Szeretettel olvastam és gratulálok: Ica
Kedves Ica!
Örülök, hogy Delory hozzászólása kedvet csinált neked elolvasni ezt a jegyzetemet! Jó dolog az oldalsávban a "legutóbb történt" rovat.
Régebben sem arról voltak híresek az igazolványképek, hogy jól nézett ki rajtuk az ember, de lehetett másik műteremben próbálkozni, amíg legalább elfogadható lett az eredmény. No de ezek az okmányirodás képek… Kérheted, hogy még egy képet csináljanak rólad, de az sem lesz jobb!
Judit
Nagyon aktuális téma 🙂 Nem régen csináltattam útlevelet, és valami borzasztó, hogyan nézek ki. Mint valami pszichopata, akit kereszteztek quasimodo-val 😀
Kedves Doreen!
Bizony, borzasztó. 🙂 Nagyon találóan leírtad a képek minőségét. 😀
Köszönöm az olvasást, és a hozzászólást.
Judit