Sokszor támad olyan érzésem, hogy az emberiség édeskeveset tud az élővilág evolúciójáról és annak törvényiről, ha egyel talán vannak törvényei, vagy csak a véletlenszerű genetikai sodródás a legfőbb törvény.
Mivel az élet megjelenése, -ami kötelező feltétele annak, hogy evolúcióról lamentáljunk- egyelőre nem annyira tiszta, mint a hegyi források vize, ezért azt állítják a szakik, hogy nem is annyira lényeges tudni mi történt, mert az evolúciót úgy is megérthetjük.
Természetesen, megérthetjük, a gond csak az, hogy nem tudjuk mi történt, vagy történik egyszer-egyszer az evolúció folyamatában, amire nem lehet magyarázatot találni.
Ez a helyzet a teheráni óriás patkányokkal, melyekkel a hatóságok nem tudnak mit kezdeni. A jól megtermett macskánál is nagyobb, sokszor az öt kilónál is súlyosabb állatok, egyszer csak megjelentek, senki nem tudja honnan, vagy hogyan, mert a szakemberek szerint egy ilyen evolúcióhoz több millió évre lenne szükség.
Ugyanis nem egy két mutáns egyedről van szó, hanem milliókról, amelyek elfoglalva a hagyományos, kisebb termetű elődeik élőterületét, a végén tényleg távozásra kényszerítik a város lakóit.
A rendes kis patkányokkal is nagy gondok voltak, hiszen a becslések szerint huszonöt százalékkal meghaladták a nyolcmillió főt számláló város lakosainak a számát. Ha meg ezek az óriásegerek ugyanúgy elszaporodnak, hát nem irigylem az ott élő embereket!
Szaporodni meg szaporodnak, hiába üzent nekik hadat a helyi hatóság. Méreggel hiába próbálkoztak, mert olyan vidáman fogyasszák el a legerősebb mérgeket, mint én az almás pitét és a hatás is ugyanaz.
Egyelőre a katonaságot vetették be ellenük, éjjelente mesterlövész egységek járják az utcákat, patkányokra vadászva, de én nem hinném, hogy ezzel sikerülne megoldani a helyzetet.
Mert, ha például felállítok egy konspirációs teóriát, miszerint az óriás patkány nem a véletlenszerű génsodródás, hanem valaki tudatos, verejtékes munkájának az eredménye, akkor teljesen másként kell kezelni a helyzetet.
Ha valakik abban a zónában próbálkoznak kísérletezni, ahol az első emberi civilizációk megjelentek, gondolván, hogy ott adottabbak a feltételek tanulmányozni az evolúciót, akkor nem lesz könnyű visszasodorni a patkányok génjeit. Hiszen bizonyára besegítettek egy kicsit az állatok génjeinek, hogy hamarabb elérjék ezt az evolúciós szintet, és ne kelljen több millió évig várakozni. Ha meg ezek a gének elkezdenek hirtelen tovább sodródni, bizony mondom, már csak a Jóisten állítja le őket, ha Allah is úgy akarja, hogy pár év múlva ne százkilós süldők szaladgáljanak arrafelé!
De az is meglehet, túl sokat játszadoznak a maghasadással a helybéliek, ez most megbosszulta magát és ez lett az eredmény, mintegy figyelmeztetésként, nehogy azt higgyék, hogy olyan egyszerűen lehet hasogatni az atommagot, mint a banánt pucolni.
Ezek természetesen, csak elméletek, melyeket meg lehet cáfolni, vagy elismerni, mert hivatalos, tudományos magyarázatot erre a jelenségre, még nem hozott senki nyilvánosságra.
Ugyanez a helyzet a déli prériegerekkel, amelyek ugyancsak valami génsodródás következtében teljesen megváltoztak, majd minden szinten és a kutató biológusok szerint, az evolúció újabb szakasza kezdődik velük.
Ezek a Mexikó és USA délnyugati részén élő állatok, a rágcsálók családjába tartóznának, ha még rágcsálnának. Igen ám, de az új egérkék már nem rágódnak holmi dión, vagy mogyorón, hanem ragadozók lettek és nem is akármilyenek! Skorpiókra és tarantulákra vadásznak, páratlan fiziológiai tulajdonságaiknak köszönhetően nem hat rájuk a skorpió mérge, az a méreg amelyik olyan rendkívül erős neurotoxint tartalmaz, hogy hamarabb lerombolja bárkinek a központi idegrendszerét, mint egy napi stressz.
Ráadásul, hála az elszenvedett génmutációnak nem veszik észre a fájdalmat. Ezért máris a figyelem központjába kerültek, hiszen a fájdalom az ember egyik legnagyobb gondja, a fájdalomcsillapítás kitűnő üzlet, így már több amerikai kutatócsoport vizsgálja ezt a jelenséget, egyelőre eredménytelenül. Nem mintha nagyon örülnék, ha kitalálnának valami génsodró tablettát, amitől nem érezném ugyan a fájdalmat, de ingerlékeny lennék és teliholdas éjjelen ordítanék, mint akit féltéglákkal herélnek.
Mert a prériegerek rendkívül agresszívak, megtámadják a náluk jóval nagyobb állatokat is, de alkalomadtán, ha nagyon éhesek, minden lelkiismeret-furdalás nélkül egymást is felfalják. Ezzel a farkasokra hasonlítanak, akárcsak azzal, hogy ugyanúgy vonítanak a Holdra, mint azok.
Ej, ha beszélni tudnának, hogy elmondják mi zavarja őket!
De mivel nem beszélnek, ismét muszáj konspirálni, feltételezni, hogy ember, vagy másvalaki keze van a dologban, aki egerekkel játszadozik. Egyfelől hirtelen olyan evolúciós szintre viszi a patkányt, melyhez évmilliók kellenek, másfelől meg egy új evolúciós szakaszt indít el, melynek a végeredményére nem csak én lennék kíváncsi.
Hiszen, ha véletlenül összehoz egy prériegeret egy óriás patkánnyal és kialakul egy olyan állatfaj, amelyik rettentő szapora, a méreg neki csemege, a fájdalmat fel se veszi, aránylag nagy testű és agresszív, akkor mi lesz velünk, ha ezek elszaporodnak?
Szerintem aki gondolja, hogy ez lehetséges, máris jelentkezzen a Mars-expedícióra, mert oda egyelőre csak rovarokat visznek magukkal csemegének, és egyel-kettővel nem lesz onnan visszatérés a Földre.
16 hozzászólás
Kellő borzongással ugyan, de végigolvastam a "kedvenc" állatkáimról szóló írásodat.
Remélem éjszaka nem álmodom patkány egyedekkel, és ugróegerekkel.
Szeretettel:Marietta
Nem azért írtam, hogy borzongjon valaki, csak nem tudtam megállni, hogy ne kommentáljam egy kicsit ezeket a fura jelenségeket. Szép, egérmentes álmokat! István
Kedves István! Óriáspatkányok nem csak Teheránban, hanem Bradfordban, Floridában, Dél-Afrikában, Gambiában, Pápua Új-Guineában is vannak. /Ezekről tudok, de lehet, hogy még máshol is./ Épp a minap olvastam egy cikket, hogy Angolában arra használják az óriáspatkányokat, hogy aknakeresőként megtalálják, "kiszagolják" a föld alatt rejtőző aknákat. Állítólag jobbak, mint a műszerek. Az óráspatkányok nem a házi patkányok génmódosított változatai, hanem egy külön faj, akik nem most lettek ilyenek, hanem mindig is ilyennek ismerték őket az emberek. Kiterjedt őshazájuk, Szenegáltól és keleten Ugandától le egészen Dél-Afrikáig terjed. "Házi kedvencként" hurcolják át más kontinensekre, ahol vagy elszabadulnak, vagy szabadon engedik őket a gazdáik, ha megunják a patkányaikat. Nem a laborokból terjednek, hanem az állatkereskedésekből. 🙂
Nem ugyanarról a patkányról beszélünk kedves Judit, te bizonyára a gambiai óriás patkányról(hörcsögpatkány) beszélsz, én meg egy teljesen ismeretlen patkányfajról (ezt a biológus szakemberek állítják nem én), de nem arról amit Pápua Új-Guineán, az egyik vulkán kráterében fedeztek fel. Szeretettel: István
Atombomba, patkány, egér, konspiráció, titkos laboratóriumok, génsodródás. Nem sok ez így együtt egy kicsit? Nagymamám jut az eszembe, aki, azt mondogatta, ha esett, ha fújt, hogy azok a fránya atomrobbantások felelősek mindenért! Hova akartál kilyukadni? El kellene kezdenünk félni egy újabb biológiai fegyvertől? Mit jelent az első mondatban az, hogy „…ha egyel talán vannak törvényei…”? És az utolsóban: „…és egyel-kettővel nem lesz onnan visszatérés a Földre.” (Nálam a gép aláhúzta pirossal, ő se érti) Szia én
-Talán nem hallottál a génsodródásról Bödön?
-Azt jelenti, nem vagyok benne biztos, hogy az evolúciónak vannak jól meghatározott törvényei
-a nagymamádnak lehet igaza volt és van
-te nem hallottál a Mars-expedícióról (a holland Mars One), amelyik csak oda vinné az embereket, vissza meg nem- le van maradva a szoftverod, ha aláhúzta pirossal!
Egyébként nem akartam sehova kilyukadni különösképpen, csak csak konspiráltam egy kicsit az egeres hírek kapcsán, de nem írtam titkos laborokról, így hát semmi gáz. Üdv.
Örökléstant tanultam az Agrártudományi Egyetemen Gödöllőn, úgy, hogy hallottam már egyet, s mást a génekről.
Akkor meg mi bajod van a génsodródással?
Igazából itt csak egy felsorolás egyik "tétele" nem több.
Kedves István!
Óriás patkányok. Nem a kedvencem a kicsi sem. Még szerencse, hogy Magyarországon nincs.
Ha van nem szeretném látni. Érdekes dolgok ezek.
Szeretettel: Ági
Ki lehet jönni velük Ági, én már kipróbáltam, nem is annyira kellemetlenek, mint szemtelenek. Szeretettel: István
Érdekes a fejtegetésed, kedves István, bár megvallom, egyáltalán nem tartoznak a kedvenceim közé írásod alanyai. Azonban meggyőződésem, hogy az emberi kapzsisággal párosult butaság és hatalomvágy határtalan, s előbb-utóbb maga-magát fogja kiirtani az emberiség…:(
Szeretettel
Ida
Az ízlések különböznek kedves Ida, látod van aki öleb helyett tartja őket, igaz, valószínűleg nem azokat, amelyekről írtam. A jövő mindig bizonytalan, de azért nem kell azonnal a Mars-expedícióra jelentkezni! Szeretettel: István
Ezért gáz egy ilyen írás! Most már majd Ida is elkezd rettegni…
Hát Kedves Istefán jól elszórakoztattál a patkányokkal. Az evolúció soha nem áll meg, mis változunk folyamatosan, de lassan, nő a fejünk és satnyul a testünk, nem véletlen.Ám a hirtelen genetikai változást nem nevezik evolúciónak, az bizony mutáció. Ki tudja, hogy mi sugárzik arrafelé. Ki lehetne írtani, ha a kormány fizetne minden egyes döglött patkány után.
Szeretettel Jega Ibolya
Az esetek melyekről írtam nem mutációk, ez a szakemberek véleménye, legalábbis hivatalosan. Amiket én konspiráltam ide, az csak a saját agyszüleményem, semmi hivatalos. István