Az eddigi Murmur történetek Lucáról, a nagyobbik unokámról szóltak, de lassan szót kér a kishúga Pannika, aki 2015.-ben anyák napján született. A nevezetes időpontnak, vagy a jó természetének köszönhetően egy „anya barát” kisbabánk lett, akinél a mosoly mindig készen áll, és ritkák a könnycseppek.
Kis csecsemőként fordított gyerek volt, nappal a két szoptatás között, 3-4 órákat aludt, éjjel meg fenn volt. Aztán ahogy nőtt, egyre több elfoglaltságot talált napközben magának, és már nem aludta át a napot.
Még csak öt hónapos volt, amikor már „visszabeszélt” nekünk, ha beszéltünk hozzá, ő is igazította a pici száját, és hangosan visszagőgicsélt. Én még ilyen beszédes kisbabát nem láttam. Ha csak ránéztünk már nevetett, és gőgicsélt.
Tavaly karácsonykor, hét hónaposan, az volt a meglepetése az egész család számára, hogy a villámgyors hason csúszásból átváltott a szélsebes négykézláb mászásba.
Márciusban felállt, és kezdett kapaszkodva lépegetni.
Egészen eredeti megoldásokat talált ki, ha nem tetszett neki az étel, amivel etettem. Annyit nevettem rajta, ebédeltettem a szokásos vízbefőtt sütőtökkel, meg édesburgonyával, de rázta a kis fejét, hogy nem kéri, és huncut képpel felmarkolva a tányérról a falatkákat az én számba igyekezett betömni. „ Egye meg aki főzte!” – gondolta Pannika.
Általában rázta a kis fejét, ha nem akart valamit – amíg nem tudta kimondani a „nem” szót, és mutatta a csepp mutatóujjával, ha kér valamit /kekszet, játékot/. Amíg jöttek a fogacskái véresre rágta a hüvelyk ujját, de nem kellett neki cumi, vagy rágóka, csak az ujjacskáját rágcsálta.
Nagyon barátságos kisbaba, nem volt olyan, hogy sírt volna az idegenektől. Egy éves volt, amikor egyik alkalommal – amikor hintáztunk a játszótéren – hoztak egy konténer homokot, feltölteni a homokozót. Mivel a homokozónak van egy fa teteje /eső ellen, nap ellen/, nem tudták a konténerből beleborítani, így három munkás lapátolta befelé a homokot, és közben beszélgettek.
Panni nagy szemekkel nézte őket, és amikor azok nevettek valamin, akkor ő is nevetett. Olyan aranyos volt, meg kellett zabálni.
Egyébként is egy mosolygós, nyugis kisbaba, sokkal nyugodtabb, mint Luca volt kicsinek. Gyakorlatilag soha nem sír, Lucánál meg mindenért eltört a mécses. Pannika csak rázta a fejét, ha nem akart valamit, és rámutatott a pici ujjacskájával, ha szeretne valamit.
Egy éves korában már volt humorérzéke is! Mindig lehúzta a lábamról a papucsot, ha leültünk a földre játszani. Aztán pedig tessék – köszönömöt játszottunk a papuccsal, vagy megpróbálta visszahúzni a lábamra. Amikor én húztam fel a nagy papucsot az ő pici lábacskájára, ide-oda forgatta benne a lábacskáját, és kacagott, hogy höhöhöhö. Egy cukorbomba ez a kislány.
Abban a hónapban a gyerekorvos és a védőnő odáig volt, hogy Pannika még nem beszélt. Én nem értettem, hogy egy évesen miért kellene, hogy beszéljen? Mondta, hogy vau, vau, ha kutyát látott, addigra már mondta, hogy nem és valami érdekes szót is mondott, mintha azt mondta volna, hogy „gyere” amikor fürgén mászott valahová. Szerintem egy 12 hónaposnak ez teljesen rendben volt. Egyébként meg hosszú monológokat mondott baba nyelven.
Egy új játékot állítottak fel a játszótéren, mellette játszottunk, és annyit magyarázott nekem babanyelven a picikém. Hű, de sok mondanivalója volt, kár, hogy nem értettem… Nem irigylem ezeket a mai anyukákat, megőrjítik őket ezekkel a teljesítmény követelményekkel, a mi időnkben sokkal békésebben mentek a dolgok!
Mire 14 hónapos lett már egésznap azt fújta, hogy „apaanya” – így egyben. Nagyon szeretett homokozni, meg a madarakat nézni. A kedvenc játszóterünk mellett egy kis tó van, vadkacsákkal a nádasban, akik szolgálatkészen kiúsznak a part közelébe /egy kis eledel reményében/, ha meglátnak valakit a parton. Ott lubickolnak, fröcskölnek, lebuknak, csapkodnak a szárnyukkal, egész kis vizishow-t rendeznek. Pannit teljesen elbűvölik. De a legapróbb verebet is, a kerítésen tollászkodó rigókat is lelkesen nézegeti.
Addigra már többet ment, mint mászott, még csak pár szót beszélt, de már próbálkozott a szavak utánzásával. Saját magát babának kezdte hívni, és ezt a mai napig megtartotta. Gesztusokkal és pár szóval ügyesen kifejezte már magát. Nyújtotta a kis kezét, hogy vegyem fel, és mondta hozzá, hogy „appá baba”.
Pannika másfél éves korától nagy változások jöttek a kis életébe. Egy héten kétszer bölcsibe jár. Imád odajárni, amikor odaérnek nem is törődik vele, hogy elmennek a szülei, csak szalad befele a csoportszobába. Ezzel egy időben már nem én járok hozzájuk vigyázni rá, hanem ő van itt nálunk.
Első alkalommal az apja hozta el. Pannikát nem is érdekelte, amikor elment az apja, csak szaladt be játszani, mert a nappalit teleraktuk játékkal, ami ugye más, mint otthon.
Nem is kereste az anyját, teljesen elfogadta, hogy én etetem, altatom, egy könnycsepp sem volt, nagyon is jól érezte magát.
A következő szerdán már mi mentünk érte /ilyen még addig nem volt/, és az apja jött érte délután. Az édesanyja panaszkodik, hogy Panni végig sírja az utat az autóban, ha mennek valahová. Hát most nem sírt. Nézte, hogy nem apa vezeti az autót, hanem papi, vittem egy régi kék nyuszit, meg egy majmot, és remekül eljátszottunk velük útközben. Még vásárolni is megálltunk, pedig a lányom szerint Panni akkor üvölt, hát most nem üvöltött, csak nézelődött.
Itthon is minden remekül ment, egyáltalán semmiért nem sírt. Szépen evett, aludt, és rengeteget játszottunk.
Pannika lassan barátkozik a szavakkal, még nem tudja kimondani a Murmurt, illetve a Murmit, így ő engem Mama-nak hív, a nagypapáját pedig Papi helyett Pípínek hívja. A legfurcsábban a nővérkéjét, Lucácskát pedig – valami titokzatos oknál fogva – Hej!-nek szólítja. Ő maga pedig még mindig a Baba.
Néha nem értem, hogy mit akar, de ez nem keseríti el soha, szép türelmesen addig mutogat, és mondogatja az ő kis nyelvén, hogy mit szeretne, hogy végül sikerül kitalálnom. Akkor pedig csupa mosoly, és lelkesedés.
Kedvenc játéka a főzőcskézés, és az etetés, minden babát, és plüss állatot többször, és alaposan megetet, az általa összekutyult apró dolgokkal. Néha azért orrcseppet is kapnak a játékok, ha már mindegyik többször is meg volt etetve.
Pannika figyeli, hogy mit csinálunk, és szívesen utánoz bennünket. Szereti a megszokott dolgokat ismételgetni. Ha egyszer a Papi a karjára vette, és végigszagolták a fűszereket a konyhapolcon, akkor azt újra, és újra meg kell ismételni. Ha egyszer felálltunk a székre, és megszagoltuk a rózsát az ablakban, akkor azt is ismételni kell, mint a Murmi éjjeliszekrény fiókjának kipakolását.
Ő egészen más, mint a nővérkéje volt ebben a korban, de ez rendben is van így.
16 hozzászólás
Kedves Judit!
Örülök, hogy végre betoppant Pannika is Murmur jelentéseibe.
Tündéri lehet az a kislány. Ne aggódj, hamarosan már annyit fog csicseregni, csak győzd hallgatni. Vannak ilyen sorsukkal elégedett, jó kisgyerekek, hogy öröm velük foglalkozni. Hát kívánom, hogy még sok örömed leld bennük és még sok jelentést olvashassunk róluk.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Örülök, hogy Pannikáról írt Murmur beszámolómat is elolvastad, bár Te – a leveleimből – már nyomon követted ezeket a dolgokat. 🙂
Ezt még novemberben írtam róla, már azóta rengeteget fejlődött.
Judit
Kedves Judit!
Miért is lenne egyforma a két gyermek? Jól van ez így és az is, hogy ennyire boldog nagyszülűk lehettek "Murmikájuk"
Azt hiszem írtam már neked, hogy nagyon sajnálom, hogy én nem írtam le a gyermekeimnek legalább azokat a mondataikat amiknél nagyon sokáig és igen jól szórakoztunk, emlegettük. Sajnos idővel megkopott és feledésbe merült. Vannak azért olyanok amiket nem felejtettünk el. Egyet ide írok neked, csak röviden. A legkissebb lányom, amikor levágtam a kakast és már a tálban volt (még egészben) Nagy csodálkozva kiálltott fel: "Jé mesztelen a tatas! (s K betűt egy ideig nem tudta kimondani)…na ilyenek hiányoznak.)))
Örülök, h. ismét jelentkeztél a baba beszámolóval.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Köszönöm, hogy lelkes olvasója vagy a Murmur történeteknek! 🙂
Azért a nagyszülőségnek is van olyan oldala, amire nem gondol előre az ember, amikor az unokája megszületésének örül.
Pannikától a bölcsis betegségeket szerzem be, Lucácskától az ovisakat. Még soha nem voltam ennyit beteg, mint a múlt télen. 🙁
Bizony a "gyerekszáj" mondások nálunk is feledésbe mentek a gyerekeimnél, legalább az unokákét leírom. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Ha láttad volna az arcomat így olvasás közben, azt mondtad volna, már ezért megérte megírni a Murmur történeteket. Örülök, hogy végre Pannikáról is olvashattam. Mindkét Unokád tündéri, és milyen érdekes, hogy ugyanolyan nevelésben részesülnek, mégis mások. Mikor olvasom aranyos történeteidet, mindig eszembe jutnak gyerekeim és unokám, milyenek voltak pici korukban. Sajnálom én is, hogy az "aranymondásaikat" nem jegyzeteltem le. Ahogy az időd engedi, írjál nekünk. Tudom két kis unoka mellett a nagyinak nincs túl sok szabadideje, de Te biztosan meg tudod oldani!
Szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Csak miattad, és még néhány érdeklődő miatt teszem fel ide is a kis unokáimról szóló történeteket, hiszen ezek nem számítanak irodalmi alkotásoknak. 🙂
Bizony mostanában nem sok időm van írni bármit is, de egy év múlva Pannika is óvodás lesz, és csak hétvégén találkozhatunk.
Köszönöm a kedves hozzászólást, Neked is.
Judit
Kedves Judit!
Kedves olvasás Pannika cselekedeteit megismerni. Második baba is kislány. Én is nagyon élveztem a gyermekeim, majd a három unokáit is, hogy fejlődnek, mert ők akkor születtek, amikor a szülők építkezni kezdtek, mindig ott voltam náluk, vagy hazahoztam őket. Én is szerettem figyelni a testi- szellemi fejlődésüket.
Írásaidból kilátszik, mennyire élvezed Te is előbb a kis Luca, majd Pannika fejlődését. Nagyon sokat jelent nekik, hogy pici koruktól hogy bánnak velük, mennyit foglalkoznak velük. Szerintem majd az iskolás korban lesz legfeltűnőbb, hogy kivel foglalkoztak, vagy kit hanyagoltak el.
Szeretettel olvastam Pannika mondásait, ilyen korban a legaranyosabbak a gyerekek, s jó, hogy Te szeretettel veszed körül őket.
További szép órákat és perceket kívánok a nagyszülőknek és mindkét kicsi lánynak.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Amikor az én gyerekeim kicsik voltak nálunk csak dísz nagymamák voltak. Nem érdekelték őket az unokák, nem alakítottak ki velük jó kapcsolatot.
Most, hogy már idősek, nehezményezik, hogy nem látogatják őket az unokáik, akik már felnőtt emberek.
Én nem akartam ilyen dísz nagymama lenni, remélem jó kapcsolat lesz köztünk akkor is, ha már nagyobbak lesznek.
Köszönöm, hogy figyelemmel kíséred a két kislány fejlődését. 🙂
Judit
Szia,
kedves írás, élvezettel olvastam!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Köszönöm, hogy elolvastad.
Judit
Kedves Judit !
Örülök, hogy Pannikáról is olvashatunk :)))
ne félj ! lesz olyan, hogy megszólalni sem tudtok majd Tőle 🙂
Élvezettel olvastam 🙂
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Már készül Pannikáról egy újabb Murmur történet, rohamosan fejlődik a szókincse. Még szóhoz tudunk jutni tőle, mert nagyon elmélyülten játszik. 🙂
Köszönöm szépen az olvasást, és a hozzászólást.
Judit
Kedves Judit !
Hej / nem meszólítás / de hamar eltelt az idő A kis Pannika is növekedik már szép lassan. A mami alanya lesz s mint látom, van is mit írni róla bőven. Szórakoztató dolgok történnek vele is mint a kis Lucácskával. Gondoltam én is írok az unokámról, de itt már az ő beleegyezése is szükséges lenne, Ebben az évben lesz húszéves. Volt olyan időszak amikor írtam róla egy verset, olyan idős korában mint te a kislányaidról. Abban az időben tanultam az ELO-ban a német , angol nyelvet, bejáróként a buszon. Megfigyeltem, hogy az unokám abban a korban nem csak magyar szavakat ejtett ki, hanem más idegen szavakat is. Felismertem néhányat belőle, de még akkor nem tudatos volt nála a kiejtés. Ma már igen, két tannyelvűben érettségizik az idén. Ha akkor felismertük volna azt, hogy az ilyen pici gyermekek a legfogékonyabbak a nyelvtanulásra, már sokkal előrébb tartana a kis drágám.
Azért mertem ezt megírni, mert a kis Pannikának is vannak nem magyar kiejtései.Grat, Zsófi.
Kedves Zsófi!
Eltöprengtem a hozzászólásodban írtakon. Azt már olvastam, hogy a gagyogás időszakában, amely öt-hat hónapos korban kezdődik, a baba sokkal többféle hangot produkál, mint az anyanyelvére jellemző hangkészlet. Azt azonban nem olvastam még sehol, hogy ezt hasznosítani lehetne, mivel ekkor még nem tudnak beszélni a babák még az anyanyelvükön sem.
Judit
Kedves Judit!
Jó így olvasgatni az unokákról szóló beszámolókat, főleg olyanoknak mint én, aki reméli, hogy írhat majd hasonlót. No persze, ha a fiatalok végre-valahára rászánják magukat és nagyapává nevezik ki.
István
Kedves István!
Ahogy ismerlek, humoros és élvezetes beszámolókat írsz majd a kis unokádról. Már előre várom. 🙂
Judit