Levelet hozott a postás. Felszólító levelet. Ő adott, én meg kaptam. Szívrohamot. A felszólító levélben ugyanis az állt, hogy 5o ezer forint hátralékom van az internet és kábeltévé díja kapcsán. Nekem. Nekem, a pedáns, precíz, nagy könyvelőnek, aki a hivatalos leveleket is abc-sorrendben tartja nyilván és minden levélre jegyzeteket ír, hogy ki mikor, mennyit és hogyan fizetett be. Szóval ájulás, hideg víz, kis lefekvés, láb fel, pillák le, nagy sóhajok, gondolatok cikáznak és a düh marcang.
Mikor erőt vettem magamon, már többet is láttam a papíron, mint az 5o ezer. Akkor láttam, hogy már januártól emelték a díjakat. És azt kérik rajtam számon, amiről még én nem is tudtam. Átgondoltam, hogy mit is csináltam januárban, hova tehettem azt a papírt, amiben tájékoztattak az áremelésről. Széttúrtam a nyilvántartásomat, papírok repültek ide és oda, de ilyen papír nem került elő….
A düh elszállt, a precíz kis nyilvántartó énem felülkerekedett és mint jogkövető állampolgár kiszámoltam, hogy mennyit is nem fizettem be. Adósságomat azonnal az online bankomon keresztül átutaltam, sőt intézkedtem a következő hónaptól a megemelt összeg befizetésére. Természetesen azonnal jegyzetekkel láttam el a felszólító levelet és iktattam….
Mint aki jól végezte a dolgát, lepihentem és boldogan néztem a bővített csomagot a kábeltévémen.
Két héttel később újra jött a postás. Akiről tudni kell, hogy általában kétszer csenget. Nálunk azonban csengethetett többször is, nem hallotta senki. Az elemes csengőnk ugyanis lemerült, mert nincs pénzünk elemre. Mert a kis megtakarított pénzünket a Kábelduónak adtuk. Szóval a postás újra adott. Egy felszólító levelet adott, én meg szívszélütést kaptam. Fogalmam sincs mi az, de rossz volt. A feladó ugyanaz, a tárgy ugyanaz, az összeg nagyobb.
A Kábelduó megírta, hogy már 8o ezer forinttal tartozom és körülbelül még annyi lehetett benne, hogy holnap jön a behajtó és viszi a tv-t….. Sajnos a pontos szavakra nem emlékszem, mert a szemem előtt csak a nyolcvanezer forint száma lüktetett, egyre nagyobb méretekben…..
Már nem álltam neki számolgatni, már nem kerestem az előző jegyzeteimet, magamban csak nem csalódhatok….. Kerestem a feladót, hogy kinyírom, de jobbat tudok, felhívom. Viszont telefonszámot nem találtam. Valamiféle négyjegyű szám volt, de se egy e-mail cím, se egy utca, se semmi…………csak az a fránya 8o.ooo.
Kerül, amibe kerül, én felhívtam a számot. Nagy nehezen kapcsolódtam valakihez, akinek rövidke 1 perc alatt elmondtam az egész életrajzomat és a problémát. Szerintem nem is értett belőle semmit, mert csak az ügyfélszámomra kérdezett vissza. Arra a kérdésre, hogy – „Mennyi?”- csak annyit válaszolt, hogy – „Ötvenezer!”. – Na, ezt már egyáltalán nem értettem, mondtam befizettem. Ő mondta, látja. Mondom, miért nem 8o? Azt mondta, hívjam fel a városomban levő ügyfélszolgálati irodát, mert ők csak a felszólítással és behajtással foglalkoznak. Mondom, nincs telefonszám és nincs e-mail. Megmondta.
Futottam két kört az udvaron a kutyákkal, hogy elillanjon a dühöm és írtam egy levelet. Szerintem Mikes Kelemen nem írt ily sokat, mint én, ily körmönfontan, simulékonyan. Mégiscsak 8o ezerről volt szó…… Szóval tényállás röviden, úgy 2-3 oldalban, költői kérdések sora, kb. olyan 1o-2o. Természetesen e-mail kinyomtatva, jegyzetekkel ellátva, lefűzve.
Eltelt egy hét. Jött egy levél. Nem, nem postás. Elektronikus. Rövid, tömör. Lényegre törő. Hát hol tanultak ezek írni?! Semmi körmön fonás, semmi irónia, semmi simulás…. Rövid, tömör szavak.
– „Számláját rendeztük. Önnek 595 Ft túlfizetése van!”
Hát kérem szépen, az apró kövecskék dörömbölése a padlón hallható és érezhető volt….. A megkönnyebbülés sóhaját a homlokomról alázúduló izzadtságcsöppök kísérték. Mégis felismerhető volt, hogy a nyakamon levő kábel-kígyó szorítása megszűnt.
4 hozzászólás
Ó jaj, Drága Léna!
A Kábelduó útjai kifürkészhetetlenek!!!….))))))
Tudod, megáll az ember esze!…
Még egy elnézésre sem futja a Nagy Hatóságtól???
Akkor olyan voltál, mint a kutya, mikor kergeti saját farkát?!…:)))))
Nem is tudom derüljek vagy zokogjak ennyi mulasztástól, amit ők tettek?…
Puszi: Csilla
tipikus élethelyzet. remekül ábrázolva! gratulálok!
Kedves Léna!
Az általad leírtak nagyon is jellemzőek szolgáltatóinkra. Jó megfogalmazás remek tálalásban.
Szeretettel: Rozália
Kedves Lenabuci!
Nagyon… nagyon… jó! Persze, az írásod, nem a felszólítások! Eliszem, hogy közel álltál egy infarktushoz, mások is úgy éreztek volna, mint te.
Adnék ilyen lelketlen ügyintézőknek, akik ilyen kellemetlen perceket okoznak az ügyfeleiknek. Miért nem szólítottak fel mindjárt az első, vagy a második befizetésednél, ha látták, hogy kevesebbet fizetsz?
Jól megfogalmaztad az eseményeket, jó volt elolvasni.
Szeretettel: Kata