Egyetemisták és főiskolások!? Hogyan gondolkozzunk róluk, magunkról, merről közelítsünk e szóhoz, mint beltag. Miként fogjuk föl közösségként is magunkat, manapság, mikor annyiféle személyiségre osztódik ez a közeg, ahányan beiratkozunk a tanévre.
Lehetne sorsközösség, mely egyfajta áteresztő hatással bír, és mindenkor átszűri magán az ifjúság lángjával felfűtve a felnőtt világ (értsd: egyéni vágyak gépzsírjában zakatoló világ) alapértékeit, egy kevésbé összekuszálódott és egomán formában, és nem utolsósorban olyan helyzetben, ahol még kis jóindulattal egyenrangúak vagyunk társadalmi, vagy karrieri értelemben, nem pedig összecsomózott alá/fölé-rendeltségi hálóban, küszöb alatt becsúsztatott kapcsolati tőkével ajtókat megnyitva.
Mit jelentünk és sugárzunk kifelé: a „jövő reménysége”, a „megújuló szellemi tőke”, „a feltörekvő ifjúság” szavakon túl? Magatartásformák gyűjtőhelye vagyunk? Reproduktív emberi nyersanyag? Társadalmi réteg, amely még egységesen és önállóan képes véleményt nyilvánítani mindenkire kiterjedő kérdésekben?
1956. házunk tája: Szeged. Sokak által ismert eseménysor: az 56-os teljes népi felkelésbe torkolló láncolat első szemei összeilleszkedésének színtere volt. Mégsem közszájon forgó, közismert tény, az itt történtek jelentősége a forradalmi érzület felszításának egyik gyújtózsinórjaként. A témával foglalkozó társadalomtudós Péter László: 56 előtörténete című írásában pillangó-és bumeránghatásként jellemzi az egymást mozgásba hozó lépések hatásmechanizmusát.
A homokszem, mely a gépezetbe került, egy borítékba csomagolt röplap formájában érkezett Szegedre, mely Budapesti Bölcsészek aláírásával érkezett Alaksza Helmut szegedi joghallgató kezébe. Lényegében sztrájkra szólították fel a diákokat, hogy követeléseiket – főként az orosz nyelv fakultatívvá tételét – valóra váltsák. Alaksza rövidesen megmutatta a röplapot valamely tanórán csoporttársainak, köztük Lejtényi Andrásnak, aki pedig Kiss Tamásnak és Tóth Imrének, az ő személyükben remek táptalajra és képviselőre találtak ezek a gondolatok. Kiinduló pont, tehát a jogi kar. Megkezdődtek a beszélgetések a folyosókon, egymással bizalmi kapcsolatban álló emberek között, mindenfelé moraj, viták, egyeztetések. Kiss Tamás így emlékezik vissza egy interjúban a röplapból kiinduló eseményekre: ”Egy stencilezett fölhívás volt. Nem kérdeztem, hogy került ide. De ahogy beszélgettünk, a következő mondatom már az volt: „Te Andris! Rendben van, hogy ne menjünk az oroszórára. De ez kevés. Alakítsunk egy diákszervezetet!” Elrohantunk Tóth Imréhez… S három nap alatt Szeged összes egyetemi hallgatója arról beszélt, hogy kéne csinálni valamit…” Október 13-án, egy lengyel diákcsoport búcsúbálján, a fiatalok között már egy új diákszervezet létrehozásának terve érlelődött. Másnap a Dugonics-téri egyetemi diákklubban többen összegyűltek, akik maguk között egyetértettek abban, hogy egy életképes ifjúsági szervezet – mely valódi érdekképviseleten alapul és demokratikus felépítésű – lenne képes arra, hogy a kezeletlen problémák felgyülemlett halmazát végre elkezdjék felgöngyölíteni. A jelenlevők között ekkor már megtalálhatók a Tudományegyetem többi karának „nem hivatalos” képviselői is, valamint az akkor különálló Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem tagjai is. Ekkor már az éber spicli hálózat is kiszagolt egyet-mást: „Okt. 14-én tudtuk meg, hogy egyetemi körökben valamiféle írást köröznek, amely többek között olyan kijelentéseket tartalmazott, hogy az egyetemen az utóbbi 12 évben szellemi nyomorékokat neveltek.”
A vita egyik fő sarkalatos pontja azon kérdés volt, hogy az új szervezet a DISZ-en belül, vagy tőle függetlenül jöjjön-e létre? A DISZ /Dolgozó Ifjúság Szövetség, melynek egyetemi tagozata 1950. óta működött, melynek célja az egyetemek szocialista arculatának kidolgozása volt, kezdettől, mint az MDP ifjúsági tömegszervezete működött. „A DISZ tagja lehet és kell is, hogy legyen, minden népét és hazáját őszintén szerető munkás ifjú és lány, közép- és főiskolás fiatal.” E szervezet évek óta alásüllyedt a szektás dogmatizmusba, melynek bélyegét lelkesen sütögette főleg jobbra, de balra is, túlzottan szervezeti kérdésekre koncentráló, betokozódott, bólogató, pártitatott, defektes kerék volt.
Baróti Dezső rektor úrhoz 3 fős delegáció érkezett 15-én, hogy hivatalosan kifejezzék az egyetem vezetése felé a változások szükségességét. A konkrét kérést, a diákszervezet létrehozását, nem utasította el, sőt megígérte: küszöbön álló budapesti látogatása során rákérdez Sőtér István oktatásügyi miniszterhelyettesnél a kérés teljesíthetőségének.
Október 16-án ez az öngerjesztő energia, elgyűrűzik a Mefesz alakuló gyűléséig. Előtte délután 5 órakor Disz és Mefesz szervezők egyeztetésre jönnek össze. A Disz elutasítja egy tőle független szervezet létrehozását, mindazonáltal egyetért követeléseikkel, de mindezeket, állítják, ők maguk képesek megoldani. Figyelmeztetésként megjegyzik: egy új szervezet létrehozásához belügyminiszteri engedély kell. A Mefesz tagok felállnak a tárgyalóasztaltól. Véleményük szerint egy demokratikusan szervezkedés tovább vitelének módja, ha kikérik a hallgatók véleményét, és utána szerzik meg az engedélyt.
Ezután Kissék átsétáltak az Auditórium Maximumba, ahova aznapra a DISZ gyűlést hívott össze, hogy lecsillapítsa a nyüzsgést. Az a különös dolog történt, hogy ott se DISZ, se pártvezetők nem voltak még jelen. Erre a jelenetre Kiss Tamás így emlékszik vissza: „nem tudok másképp fogalmazni, mint hogy: pofátlanul – kivonultunk az oktatói katedrához, s bejellentettük: „Új diákszervezetet alakítottunk. Mit szóltok hozzá?” Egy kis bizonytalankodás, közbeszólások után közfelkiáltással megalakítottnak nyilvánítottuk a MEFESZ-t.”
Itt és ekkor született meg a szegedi diákszervezet 20 pontja. Az a 20 pont, amelyre hivatkozva vezetik be a Budapesti Műszaki Egyetem diáklapjának a Jövő Mérnökének 23-ai számát: „Csatlakozunk a szegedi egyetemistákhoz, a szegedi MEFESZ-hez”. Összevetve: a szegediek érdekvédelmi ügyekben is felléptek, politikai követeléseik tartalmilag jórészt azonosak. Pesten annyiban merészebbek voltak, hogy ők a szovjet csapatok kivonulását is követelték. Ami az ő figyelmüket viszont elkerülte az, hogy Szegeden kifejezték az egyetemek autonómiájának követelését, és azt a kívánalmat, hogy az egyetemi ifjúság nagyobb részt kapjon az ország politikai életében.
Az ülés elején bekiabálások hangzottak el a marxizmus és a katonai oktatásról, a diákjóléti bizottságról. Erre valaki azt mondta: „politikai követeléseket is tűzzünk a zászlóra”. Erre: Az nem lesz jó, mert mi nem politizálunk”. Mire egy másik alaptag: „Szavazzon kézfeltartással, aki politikai követeléseket is akar!”. S szinte mindenki föltartotta a kezét. S akkor megindult: „Nagy Imrét a kormányba!”, „Kossuth címert!”stb.
Egy javaslat alapján 20-ra tűzték ki a következő összejövetel időpontját, hogy ez alatt lezajlódjanak az egyes karokon a választások, a célból, hogy a felvázolt szervezeti-és működési szabályzatot átnézze, pontokba szedje.
Felgyorsultak az események. A következő napokban lezajlottak a kari alakuló ülések. Megválasztották a Mefesz 18-as bizottságát. Pesti különítményt indítottak, melynek feladata a mozgalom legálissá tétele. A Mefesz vezetők részt vesznek a József Attila Kör alakuló ülésén, ahol beszámolnak magukról, céljaikról. A DISZ reakció szerint csak az orosz nyelv fakultatívvá tételében támogatható a program. Indítványozzák a gyűlés elhalasztását. Mefesz re-reakció közli a gyűlés elhalasztva is „létrejön”, de úgy az továbbiakban irányítatlan formában és a bizalom újbóli elvesztésével járna egy ilyen önarculcsapás.
Különös pszichológiát követtek azok, akik azt gondolták a pártkódex megfelelő részének idézésével majd megoldható lesz ez az eset. A diákok kiszúrták azt a zsákot, mely súlyos teherként lengett az egész nemzet feje felett. Nem lehetett azzal elintézni, hogy gyorsan bestoppolják a kifeslő szakadásnál. Egyik probléma rögtön egy másikat vont maga után, végül azok egész halmazát, akárcsak bármely lépés, amelyet megtett a diákok valamely tagja, az összes többiek véleménye volt, ezrek egyszerre megtett lépése volt.
Azonban a pártvezetés legfelső szintjén már észlelték a veszélyt: „… Az egyetemek egyes karain…az elmúlt napokban súlyos politikai helyzet alakult ki. A helyzet kialakulásának alapját… az adja, hogy a diákság terhelése nagy, jogos követeléseinek (melyekkel az egyetemek vezetői és professzorai is egyetértenek) megoldása évek óta halasztást szenved…sztrájkhangulat alakult ki…különösen fontos, hogy…azonnali döntés szülessen” (Központi Vezetőség számára készült feljegyzés)
Baróti Dezső rektor jóváhagyta az ideiglenes szervezeti szabályzatot kidolgozó gyűlést, és javasolta, hogy levezetésére egy jogászprofesszort kérjenek fel.
Vissza az Audi Maxba. Perbíró József a jogi kar dékánja elvállalta az est levezető elnöki tisztségét. Lejtényi András volt az, aki felolvasta a szervezet célját és programját tartalmazó szövegeket: „Az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyen, hanem a népéért, hazájáért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg… képzettségével, tudásával, tehetségével népünket, hazánkat szolgálja…”
„A mi megbízottjaink ne vezetők legyenek a szó rosszabb értelmében, hanem az ifjúság akaratának hű és pontos végrehajtói. A felülről jövő utasítgatások rendszere gyakorlatilag hibás, elméletileg helytelen.”
A politikai programtervezet 10 érdekvédelmi, és 7 politikai követelést tartalmazott. A hangulatra jellemző: taps és éljenzés. Jelen vannak az egyetemi vezetés képviselői, a Délmagyarország és a magyar rádió tudósítói. Folyamatosan érkeznek más egyetemek üdvözlő, buzdító táviratai. „Nagyon örültünk, hogy a sajtó megjelent, hiszen az volt a célunk, hogy országos szervezet legyen a Mefesz.” A programtervezet pontjait nagyfokú egyetértés fogadja, a megfogalmazott szövegekben visszalépés nem, hozzátoldás, új pontok felvétele javaslattétel alapján történt. Egy törésvonalat a szovjet csapatok kivonulásának követelése jelentett, mely elhangzott, mint politikai követelés, felfokozott tapsorkánt kiváltva. Ám józanabb jelenlevők higgadtságra intettek, és arra, hogy ez a gyűlés olyan kérdésekkel foglalkozzon, melyekre hatásköre kiterjedhet, provokációnak ne dőljön be. Végül kimaradt ez a követelés a pontok közül a vezetőség egy későbbi döntésével. De mint tudjuk a Műszaki egyetemisták pontjaiból nem.
Viszont teljes egyetértés volt azon kérdés körül, hogy a Mefesz minden esetben képviselje a munkás-és parasztifjúság érdekeit. Hozzászólások alapján csatolták be: a március 15-e forradalom és szabadságharc emléknapjává való visszaváltoztatását, az egyetemi autonómiát, mint szuverén polgári jogokat biztosító státuszt, valamint, hogy töröljék el a parasztság kötelező beszolgáltatását.
A szabad folyásnak engedett gondolatok és a szervezeti-és alapszabályzat felszabadító, mégis következetes, sőt szigorú ülés lefolyása még több mint 3 órán át tartott. Mire befejeződött a szervezet már szilárd lábakon álló, profi, átgondolt és a legdemokratikusabb, szabad véleménynyilvánításon alapuló kifelé nyitott, felfelé építkező tömegszervezet volt.
Következő lépésnek a Mefesz országos szélességű kiterjesztését tekintették. Ennek érdekében a vezetőség tagjai egyenként, vagy kis csoportokban elhagyták a várost, és fölkeresték a többi egyetemet. „Az ország összes egyetemén ugyanaz a menetrend: a helyi DISZ- vagy pártvezetés összehívja a hét első tanítási napjára a diákgyűlést, elkezdik a szöveget, mire fölszólal a szegedi küldött, s a hallottak hatására az összegyűlt diákság kiveszi a hatalmat a helyi hatalom kezéből.”(Kiss Tamás)
Szegeden a kezdeményezés és szervezési aktivitás lelassul, átalakul. Helyben maradt aktivisták a gyárakat keresik fel, kapcsolatokat építenek ki a munkásokkal. A munkások befogadóképességét mutatja, hogy több helyen ifjúsági parlamenteket alakítanak. Mások a Szeged környéki falvakat, városokat keresnek fel és az ottaniakat tájékoztatják ezen újdonságokról.
A forradalom beltengerén Szegeden, még ha fel is voltak már korbácsolva az indulatok, nagy erőfeszítéseket követelt, míg felállhatott a Forradalmi Bizottság.
Október 23.
Dóm tér: 2-3 ezer főnyi szegedi fiatal gyűlik össze és indul meg a Klauzál tér felé este 6 körül, itt csatlakoznak hozzájuk az orvos-egyetemisták, és a városi lakosság tömegeivel folyamatosan duzzad a menet. Forradalmi dalokat énekelnek, a tömeg jelszavakat kántál: „Rákosi-Gerő, visszahúzó erő!”, „Ha magyar vagy állj közénk!”. A téren hírt kapnak a pesti eseményekről. A Nemzeti Dal refrénje dübörög, égre emelt fővel, esküre szegezett karral. A felvonulás késő estig tart, később a gyárakból kitóduló munkások is közéjük állnak. Hozzászólásaikból együttérzés, szimpátia sugárzik. Megegyezést követően – hogy vasárnap tömeggyűlést tartanak a Klauzál téren – az emberek hazaindulnak.
Október 24.
„Budapesten szökött rabok, csirkefogók fegyvert fogtak a népi hatalom ellen.” (a megyei pártbizottság egy tagja). Fújj! A hallgatók gyülekeznek az AudMaxban. Utcai tüntetést akartak csinálni. Baróti, Koch és más professzorok beszélik le őket róla. Közben a hídon egyre robognak át az orosz tankok és Pest felé haladnak. Mefesz felhívás: „… hazánk rendkívüli helyzetében őrizze meg nyugalmát és tartózkodjék minden tömeges megnyilvánulástól.” – üzenik az ifjúság felé. Nagy Imre 13 órakor mondja el rádiószózatát. A magyar köz- és gazdasági élet széleskörű demokratizálódásáról beszél, és kéri a felkelőket szüntessék be a harcokat. 17 órától kijárási tilalom Szegeden. Hiába. Egy kis csoport sétálgatva a korzón fütyüli a Marseillaise-t, egyre többen lesznek. Már a Kendergyár előtt járnak, amikor felvonulnak ellenük a rendőrök, tűzoltók és katonák felszólítása és a vízfecskendők ellenére a tömeg marad. Az ávósok módszerei: puskatus és lövések, kényszerítik végül szétrohanásra az embereket. Ezek után a Jancsó-és Juhász Gyula Kollégiumokba hatolnak be: „Kutyák, ellenforradalmárok!” Megverték a diákokat, lövöldöztek a lépcsőbe, padlóba. A Jancsóban a diákok az ávósok elé dobják az épületen virító címert.
Október 25.
Az utcákon páncélkocsik befűzött gépfegyverekkel. A Klauzálon rögtönzött nagygyűlés. A házakat mindenfelé fellobogózták. Közben bevezették a katonai közigazgatást. Megtiltották a három főnél nagyobb csoportosulásokat. Most már a munkások is végig az utcán. A vörös csillagok tömegével hullnak le. Óriási menetelés az utcákon éjjel fél 3-ig.
Október 26.
Reggel 8: néptenger Szegeden. A Széchenyi teret körülzárják katonaim egységek. A tömeg a térre tart, miközben Gyurkó Lajos vezérőrnagy tűzparancsot ad ki katonáinak. Períró megkísérli visszavonásra bírni a parancsot, majd más egyetemi vezetőkkel a menet élére állva eltéríteni őket, mindkettőt sikertelenül. A téren sortűz. Schwartz Lajos kendergyári fiatal meghal, többen megsebesülnek.
Október 27.
A felzaklatott közállapotok arra indítják a városért „felelős”Halász Gyula főhadnagyot, hogy összehívja az üzemek és intézmények vezetőit, képviselőit. Azért, hogy létrehozzák az Ideiglenes Városi Bizottságot, vagyis – többé, kevésbé – félreállt, hogy létrejöhessen a forradalmi intézményrendszer. Ennek Intéző Bizottságának elnöki tisztét Perbíró József kapta meg. A tagjai között Ács Vilmos Mefesz tag.
A továbbiakban a Mefesz tagok részt vettek, közreműködtek: a Városi Néptanácsban, az egyetemi forradalmi bizottságokban, megbízottként, szakértőként kiküldetésben a környező községekben, mint segítség a helyi forradalmi közigazgatási hatóságoknak. Részt vettek a Nemzetőrségben, sőt önálló egyetemi zászlóaljat is szerveztek 150-200 fővel.
Október 31-én a még városban levő tagok gyűlést tartottak. Tartalmában a budapesti küldöttek beszámolója és az egyetemi zászlóalj szervezéséről szólt főleg. November 2-án, a következő gyűlésen további tagokat toboroz Lazúr Barna zászlóaljparancsnok, és közli a Tiszántúlt ellepték a szovjet csapatok.
Az egyetem állami vezető testülete, az egyetemi tanács, valamint a kari tanácsok a forradalom időszakában is működtek. Mindkét egyetemen megalakult a Forradalmi Tanács, a Mefesz együttműködésével.
November 4. A Juhász Gyula Kollégiumban az egyetemista nemzetőröknek le kellett adniuk a fegyvereiket.
November 6. A város megszállása 30 harckocsival. A Forradalmi Nemzeti Bizottság nagy részét letartóztatják.
Ami marad: tiltakozás, gyűlések. Körülbelül 50 hallgató további tevékenységéről volt szó Szegeden. Fő ellenálló tevékenységük tiltakozó röplapok készítése volt. A szervezeti élet megszűnik, további tevékenységek az aktivisták lakásában, kollégiumi lakószobákban történtek. A Mefesz, akárcsak az üzemi munkástanácsok, helyi szervei tartottak ki a legtovább. De minthogy központi szervezeteikbe felülről beszivárogtatták a kádári embereket, helyi szerveik kényszerűen fél-illegális majd egészen földalatti szerepbe szorultak. 57’ elején értelmét veszítve lassan elsorvadnak ezek a szálak is. Januárban még megpróbálják a diákok, hogy a Mefesz országos értekezletén vélemény összehangolást végezzenek el, és egységes álláspontot alakítsanak ki. De közben már beindulnak a röplaposok elleni letartóztatások. És mire sor kerülne az említett találkozóra, a Mefesz országos vezetőségbe már beépítették a hatalom bábfiguráit. A programtervezet létrehozását végül eltolják egy esetleges tisztázódásig. Egyre csökken az aktivitás, és megkezdődnek a felelősségre vonások. Sokan disszidálnak. A perek vádja legtöbbször: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése. A büntetés börtön, kizárás, kitiltás, intés, felfüggesztés.
Ifjúság. Mindenkor külön kategóriát alkotnak a társadalomban. Mozgatórugói az új feltárásának, elfogadásának, és legjobb érzékelői a lefékező, berögzült tendenciáknak. Átmeneti effektus a gyermeki képzeletiség és a felnőttkor megszilárdult értékrendszere között. Finoman szólva olyan átmeneti állapot, amely elvezeti az embereket a képzelettel töltött világból, abba a másikba, ahol már mindennek helye van, fixálva van. És ha valakik, közéleti szinten, át szeretnének formálni valamit a környezetükön, azt is kockáztatják, hogy felborítják ezt a bekötött masszát, amely tett a szerepek és a játékszabályok felrúgásával jár együtt. Ezt a szerepkört vállalja fel esetenként az ifjúság, ez az egyik nem hivatalos küldetése, hogy tegyen valamit, ha egy élhetőbb világot szeretne. Induljon el! És ha nincs igaza, majd úgyis lehűtik a fejüket az egyik utcasarkon náluk megfontoltabbak. De ha mégis, akkor igenis felsorakoznak melléjük a többiek, a nép többi korosztálya, akiknek megvan az az előnyük, hogy tudják milyen fiatalnak lenni. Hisznek bennük. És ami már bennük is régen lerakódott ellenérzés – az ellenanyag a rendszerrel szemben – aktiválódik. Utánuk mennek az utcára és velük együtt vonulnak, szemben mindazzal, amitől még tegnap féltek. A nap végére már egyek akaratban, tettben és egy önérzetében helyreállt forradalmi gondolkodásban.
2 hozzászólás
Kedves Ábel!
Élvezettel olvastam tartalmas, részletes, nekem új ismereteket is nyújtó munkád. Jó volt visszaemlékezni 14 éves korom gyönyörű történéseire, amikor néhány „tökös gyerek” kifordította a sarkából a világot.
De aztán jött Geréb és a horda.
Köszönöm, hogy olvashattalak. Wolf
Kedves Wolf!
Megkésett reakciómban szeretném kifejezni, hogy nagyon örülök, ha kellemes és értékes perceket jelentett neked ez az írás, a te esetedben még nosztalgikusat is. Sokat foglalkoztam e napok történéseivel – mégha különös is – bennem is nosztalgiát keltenek, pedig nem voltam jelen. Lehet hogy ez az érzés mégis az, lehet, hogy más szóval kellene jelölni.. Mindenesetre azt gondolom ez a "történet" már mindig bennem marad. Itt van a talpunk alatt, csak le kell nyúlni érte..
üdvözlettel, Ábel