Az ötödik nap reggelén – egy kellemes, svédasztalos reggeli után – elindultunk Andalúzia fővárosába, Sevillába.
Itt Andalúziában láttuk már az előző napon is – az út mellett – egy hatalmas, fekete bika sziluettjét. Sevilla felé annyira elszaporodtak az út melletti giga fekete bikák, hogy az idegenvezető elmesélte, hogyan kerültek az utak mellé.
A bika „hivatalos” neve torro de Osborne azért, mert először a Veterano nevű brandy címkéjét díszítette, amelyet az Osborne cég állít elő. A márkához egy könnyen megjegyezhető, Spanyolországhoz kötődő szimbólumot terveztetett a cég – ez lett az erős, tettre kész, fekete bika.
Az első bikák még 1958-ban fából készültek, négy méter magasak voltak, fehér szarvakkal, és a brandy márkajelzésével. Mivel azonban a sokszor szélsőséges időjárás tönkretette a fa bikákat, a hatvanas években átváltottak a vasból készült változatra, amiket tizennégy méter magasra készítettek.
1988-ban a reklámtörvény miatt el kellett róluk távolítani a brandys feliratokat, a bikák viszont addigra annyira beleolvadtak a spanyol tájba, hogy felirat nélkül, feketén, de megmaradtak.
1994-ben az új autópálya törvény értelmében a kormány kötelezte az Osborne céget a bikák eltávolítására. Ekkor művészek, politikusok, egész városok, és falvak tiltakoztak az intézkedés ellen, és követelték az utak melletti fekete bikák beemelését a kulturális javak közé. A nyomásnak engedve maradtak a fekete óriás bikák a helyükön, és kulturális örökséggé léptek elő.
Szegény vas bikák nem maradhattak ki az ádáz politikai csatározásokból, Katalóniában nincsen egyetlen példány sem belőlük, a kilencvenes évek elején rendszeresen ledöntötték őket. A bika döntést a spanyol identitás elleni lázadásnak szánták, és a katalán szamárra – mint saját nemzetiségi jelképre – hivatkozva nem is engedték újra felállítani.
Sevilla a monda szerint Heraklesnek köszöni alapítását; a rómaiak idejében már tekintélyes hely volt; Julius Caesar korában Julia Romula néven római gyarmattá lett.
Később a vandálok, majd a nyugati-gótok is a déli területek fővárosának használták. 712-ben az arabok hatalmába került, akik Isbilijahnak hivták és Andalúzia legvirágzóbb városává tették 400 000 lakossal.
844-ben a normannok fölhajóztak a Guadalquiviren, a város falai alatt az arabok hadait leverték és a várost kegyetlenül elpusztították.
1026-tól a Beni-Abadról elnevezett mór királyságnak volt fővárosa. 1248. november 22-én, 18 havi ostrom után III. Ferdinánd foglalta el; ekkor mintegy 300 000 ember vándorolt ki innen, főleg a zsidóüldözés miatt, akiknek egyik napról a másikra hirtelen el kellett hagyniuk otthonaikat.
A 16. században épült néhány fontos épület a történelmi központból. Végül a város egy multikulturális központ lett, amely segítette a virágzó művészetet, ez fontos szerepet játszott a Spanyol Aranykorban. Még a XVII. században is lakóinak száma 130 000-re rúgott, ők legfőképpen selyemszövéssel és egyéb iparágakkal foglalkoztak. 1501 – 1726 között az Amerikával való kereskedelem kizárólagos birtokosa volt a város.
Mikor a kereskedelmet Spanyolország déli részén mindinkább Cádiz ragadta magához, Sevilla ipara hanyatlásnak indult.
Sevillába egy mesebeli úton gurultunk befelé, az út mindkét szélén pálmafák, és apró lila virágú jacaranda fák magasodtak. A házak pedig csodás kertek közepén álló különböző stílusú épület voltak, amik az 1929-es Ibero – amerikai kiállítás pavilonjai voltak eredetileg. Az út ugyanis a Mária Luisa parkban haladt, ahol a kiállítást rendezték, és az útra néző, Argentína, Columbia, Guatemala, és más országok által – csodás nemzeti karakterekkel – megépített, gyönyörű, pavilonokat láttuk az út mindkét oldalán. Ezeket a szép épületeket jelenleg is hasznosítják, egyetem, színház, múzeum, levéltár, kultúrcentrumok, követségek, hivatalok vannak bennük. Az útról kiértünk egy térre, ahol a híres, régi dohánygyár áll, ahol Bizet operájának, Carmennek a története kezdődik.
Az Ibero – amerikai kiállításra készült épületek egyik legszebbikénél szálltunk ki a buszból.
A hatalmas, félkörben, palladio, spanyol barokk, Art Deco, Neo- Mudjear stílusok ötvözésével megépített, Spanyolországot reprezentáló épületnél, a Plaza del Espana főépületénél.
Eredetileg Spanyolország ipari és technológia kiállításai voltak benne, ma a központi kormányzati szervek találhatók itt.
Az impozáns, félkör alakú épület egy hatalmas teret fog körül, a tér körül körben széles vizesárok, amin négy híd vezet át, jelképezve a spanyol négy ősi királyságot. A hídon átkelve a központi tér közepén egy nagy szökőkút található, a vizesárok partját pedig körben virágok, és fák díszítik.
A legérdekesebb, legtöbbet fényképezett és nézegetett része az építménynek, a félkör alakú épület lábazatánál kialakított csempézett, alkóvszerű, díszes padokkal és polcokkal – Spanyolország egy-egy tartományát jelképező – osztott terek. Minden tartomány történelmére jellemző, színes kerámia képekkel a középpontjában a falon, és földön. Mindegyik más, és mindegyik nagyon díszes, akárcsak az egész épület a megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb tornyával, teraszával, rengeteg oszlopával.
A következő amit megnéztünk Sevilla óvárosa volt, ami az egyik legnagyobb Európában. A hajdani zsidó negyed, mai neve Santa Cruz.
Az utcácskák nagyon hangulatosak voltak. Hófehér falú házak között, kis sikátorok labirintusában sétáltunk, macskaköveken, az utcák és a házak tele vannak zöld növényekkel, virágokkal, a házak nagyon szépen rendben vannak tartva. Időnként egészen meglepően néznek ki.
Álltunk Rosina erkélye alatt a Sevillai borbély című operából, lefényképeztük Don Juan házát, mindenütt szép csempék, mozaikok, gyönyörű virágok voltak. A boltokban rengeteg sonka lógott a plafonról.
Az utcák azért olyan szűkek, hogy árnyékot tartsanak a házfalak a sevillai nyár forrón tűző napjától. Sok a kis tér, növényekkel, tégla- és cserép padokkal, szökőkutakkal, mindenütt bárok, és boltok voltak a házak földszintjén.
A legérdekesebb mégis a számomra Santa Cruz szemétszállításának a megoldása volt. A kis, szűk utcákba a szemétszállító autók nem férnek be, ezért az utcákon kerek, fém – egy nagy postaládához hasonló – szemétaprítók vannak, pneumatikus szeméttárolónak hívják őket.
A nap bármely órájában a tetejükön lévő nyitható ajtón lehet zacskóban a szemetet beledobni, a szemetet ott helyben felaprítja, és felaprítva lemegy egy csatornába, amiben mesterséges szél fúj, ami elfújja az aprított szemetet a szeméttelepre. A szélhez szükséges energiát napkollektorokkal gerjesztik. Ezzel a módszerrel nincsenek a szemétrakodáshoz kapcsolódó zajok, és szennyeződés, kukákból kiömlő szeméthegyek, közöttük szaladgáló patkányokkal, és rossz szagokkal ezen a meleg éghajlaton, mert ezzel a módszerrel rögtön ártalmatlanítják, és elszállítják a szemetet. Ez egészen elbűvölt mindenkit a csoportból, mert ilyennel még soha nem találkoztunk, ahogy Sevilla óvárosában gyűjtik a szemetet.
Az óvárosból elsétáltunk sevillai katedrálishoz, ami a világ harmadik legnagyobb templomépülete és a világ legnagyobb katedrálisa.
Mint eddig mindegyik megtekintett katedrális ez is egy mecset helyén épült.
A mecsethez tartozó minaretet építették át harangtoronynak, La Giralda /a lány/ néven ez a város legismertebb jelképe. A katedrális harangtornyát díszítő szobor – a Giraldilla, amely tulajdonképpen Minerva istennő ábrázolása, és amelyet Cervantes "Sevilla cigány lányának" nevezett – egy bizonyos, Bartolomé Morel nevű szobrászmester műhelyében készült. Morel egyik segédje, aki féltékeny volt mestere sikerére, állítólag megátkozta a szobrot, és az emiatt többször súlyosan megrongálódott: 1584-ben és 1755-ben földrengés miatt, 1682-ben pedig szélrohamban. 1664-ben letört a szobor jobb karja, majd nemrég, 1980-ban egy villám eltorzította az arcát. Azóta poliészter kópia áll a helyén.
A katedrális egy gótikus, öthajós, doboz formájú, oldalkápolnákkal kísért épületegyüttes, négy homlokzatán tizenöt kapu nyílik.
A belső elrendezése szerintem pont olyan volt, mint az előző katedrálisnak Córdobában. Középen volt itt is a kórus, a dúsan faragott székeivel és hatalmas orgonájával, szemben vele a főoltár, közöttük padsorokkal.
Itt üldögéltünk, amíg az idegenvezető elmesélte a katedrális történetét, ami 1401-ben kezdődött és 1575-ben fejeződött be, közben elhasználtak vagy öt építőmestert, és a kupola kétszer beomlott.
Amíg a történetét hallgattuk, nézegettük az elképesztő méretű főoltárt, ami dúsan aranyozott, faragott képek sokaságából állt, amik Jézus életét ábrázolták. A több mint ezer alakot ábrázoló figurákat, amik az egyes képeket alkotják, ki lehet venni, meg lehet tisztítani, és vissza lehet tenni a helyükre, hogy mindig teljes fényében ragyogjon az oltár. Ahogy magasodik felfelé az oltár, a legalsó képeken a kis figurák még csak 20 cm-esek, a legfelső sorban lévők pedig 4 méteresek, hogy azokat is lehessen látni a földről. Az oltár tetején lévő Krisztus szobor pedig 8 méter magas. Ezt a hatalmas faragványt egyetlen művész készítette, és nagyon jól oldotta meg a perspektivikus dolgokat, mert a földről nézve a képek egyforma méretűnek látszanak.
A főoltár mögött el lehetett itt is sétálni, körbe lehet járni a katedrálisban, és megnézni az ott található 80 kápolnát, amik egyes családoké, vagy egyes céheké, a legkülönbözőbb díszekkel, festményekkel, szobrokkal.
Az egyik kápolnában már itt is elő volt készítve a körmenethez az óriási aranytortára hasonlító oltári szentség, körben a fal mellett mindenféle szentek szobrai álltak, ott volt az internetnek is a szentje, Sevillai Szent Izidor, mert ő megkísérelt mindent leírni, ami csak ismert volt az ő korában. Etymologiae című művében korának pogány-klasszikus, keresztény és zsidó ismereteit gyűjtötte össze.
Művét ezer éven át az emberi tudás enciklopédiájának tartották – hasonló szerepe volt, mint napjainkban az internetnek. Az idegenvezetőnk szerint hozzá kell imádkozni, ha nem működik az internet. Mindjárt el is mondott hozzá egy humoros imát:
„Internet ki vagy a network-ben,
regisztráltassék a te domain-neved,
jöjjön el a te oprendszered,
fussanak a te programjaid,
amint a szervereken, úgy a klienseken is.
Minden napi url-ünket add meg nekünk ma,
és bocsájtsd meg a ping-jeinket,
ahogyan mi is megbocsájtunk a minket ping-előknek,
és ne vígy minket firewall mögé, de szabadíts meg a vírusoktól,
mert a tiéd a root-jelszó, a tápkábel és a rendszergazdai fizetés.”
A katedrálisban található Kolumbusz Kristóf síremléke. Nehéz ma már a mai méretekhez szokva elképzelni, hogy Sevilla akkor tengeri kikötő volt és hajói ezen a kisméretű folyón indultak el a nagy útra. Ő maga háromszor járta meg az utat és a harmadik úton halt meg Santo Domingóban és ott is temették el.
Fiai is követték és aztán közös sírba kerültek. A csontokat – mintha csak az Árpád házi királyok mintáját követték volna – hurcolták ide-oda és úgy összekeverték, hogy senki nem tudja pontosan, kinek a csontjai vannak itt eltemetve. Ma az a tudósok álláspontja, hogy ezek a fiának a csontjai.
Kolumbusz Kristóf síremlékét négy, az egykori hispán katolikus királyságokat szimbolizáló szobor tartja. Sírjára Ferdinánd király a következőket íratta: „A Castilla y a León Nuevo Mundo dió Colón” azaz Kolumbusz egy új világot adott Kasztíliának és Leonnak.
A katedrálist díszíti az úgynevezett Ötsebű Krisztus vagy Rubin Krisztus szobra is. Ez egy időben állítólag rubinköveket ejtett ki sebeiből, amelyekből egyébként állandóan vérzett. A rubinok árából a katedrális őrzői úgymond kolostort építettek. A szobor azonban a legenda szerint felhagyott a vérzéssel, egészen addig, amíg az egyik pap vissza nem helyezett az öt sebbe az öt rubinkövet.
A spanyol templomok eleve túldíszítettek, de szerintem a sevillai még társain is túltesz az aranyozás, a kupolaborítás, a faragott szobrok, a hatalmas oszlopok, a kovácsoltvas térelválasztó rácsok túlzásba vitt alkalmazásával.
Így nekiindultunk a székesegyház északnyugati sarkában álló Giralda harangtorony megmászásának.
Európában szinte egyedülálló módon a szintkülönbség leküzdését nem lépcsőkkel, hanem folyamatosan és egyenletesen emelkedő 40 rámpával biztosították az arab építészek. Így a müezzin szamárháton tudott felmenni a közel 80 méteres toronyba, és lihegés nélkül hívhatta imára az igazhitűeket.
A rámpák mellett mindenütt kilátó ablakokra lehetett fellépni, így minden oldalról, sokféle magasságból meg lehetett nézni a kilátást. A közeli látnivalók, mint a katedrális külső támpillérei, a torony tövében pompázó narancsos udvar, a közeli házak tetején látszó úszómedencék, virágok is elbűvölőek, de felérve a toronyba igazán lenyűgöző Sevilla látványa.
Szorgalmasan fényképeztük, videóztuk a páratlan látványt, miközben azon izgultam, hogy a toronyban lévő harangok, amikből minden beugróra jutott pár darab, ne szólaljanak meg. Húszig számoltam a harangokat, de lehet, hogy párat nem vettem észre. Azt hiszem azok a látogatók, akiknél megszólalnak a fejük fölött a harangok, pár napra megsüketülhetnek. Leérve a torony aljába találtuk egy koldust, akinek oda tudtam adni az aznapi egy eurót, azt kívánva, hogy másnap is tudjak adni pénzt, majd egy másik koldusnak.
10 hozzászólás
Szia!
Caramba! Micsoda csoda helyek, milyen pazar látnivalók! Milyen jó, hogy nemcsak fotókon, hanem írásban is megörökíted. Milyen jó lesz majd később vissza-visszaolvasni, a képeket nézegetve. Előtted volt a múlt – a különböző történetek, emberek világa Kalandozhattál, kicsit velük lehettél—ez ! Lujoso, milagro -ez spanyolul van 🙂 üdv hundido
Kedves Katalin!
Igen, azért írom ezeket az úti beszámolókat, hogy megmaradjanak az emlékek, élmények.
Valóban luxus, és csoda, amiket láttunk, kár lenne, ha bármi feledésbe merülne belőle.
Judit
Kedves Judit!
Szóval, fekete vas bikákkal is találkoztál. Látod, ezért nem bírom a spanyolokat, az eszement bikaviadalok miatt. Bár úgy látszik, minden nemzetnek van valami heepje, kinek a bikaviadal, kinek a stadion. 🙂 No meg a túlaranyozott templomok is sokat elárulnak a korabeli hatalomról.
Gondolom a pórnép éhen halhatott, de az utókornak fel kellett mutatni valamit. Így megy ez ma is, sajnos. Ezért nézelődöm én inkább a természetben. 🙂
Ida
Kedves Ida!
A bikaviadalokról még lesz szó az úti beszámolómban. Nem egyértelmű a megítélésük, bár én nem kedvelem őket, sok minden szól mellettük, majd leírom.
Amikor Amerikából hajórakomány számra érkezett az arany Spanyolországba, szinte értéktelen volt.
Akkor az a templom számított gazdagnak, amelyiknek ezüst tárgya/i/ volt/ak/. Mivel az ezüst sokkal ritkább volt akkor Spanyolországban. Aranya mindenkinek lehetett, no de ezüstje…
Judit
„Carramba !”
Nehéz lehet túlélni ezt a sok élményt, néha, nem irigyellek érte! Remélem, csak az igazi koldusok kaptak „némi pénzet”. Tőled. Az idegenvezető „imája” is tetszett. Irigyellek, de szerencsémre a barokk taszít- érzem ezt írásodból is. De! Én is szeretek utazni! Emlékek szempontjából is FONTOS!
túlparti
Kedves Túlparti!
Élményekből nem volt hiány!
Az volt az érdekes, hogy mindennap találkoztam koldussal, de csak egyetlen eggyel /hogy be tudjam tartani a fogadalmamat???/ Barcelonában találkoztam csak kettővel, de az egyik nem volt "igazi".
Bár ki tudja, hogy a többi az volt-e?
Judit
Kedves Judit!
Csodálatos utatok volt! Irígylem a kitartó, szerintem fárasztó utazás élményeit.
Köszönöm a beszámolódat!
Szeretettel
Ica
Kedves Ica!
Olyan réges-régen vágyódtam erre az utazásra, hogy nekem egy álom volt, hogy eljuthatok ezekre a helyekre. Nem éreztem fáradtságot, csak boldogságot, hogy teljesült az álmom. 🙂
Valóban csodálatos volt!
Judit
Kedves Judit!
Csodálatos volt az ötödik nap délelőtti programjai Sevillában! Számomra is meglepő a szemételtávolítás, ilyenről még nem hallottam. Jót mosolyogtam az internetről szóló humoros imán. Az olvasottak alapján elképzelt látnivalókhoz a neten megnézem a képeket. Már "jártam" Valenciában és Córdobában. Érdemes volt megnézni őket, gyönyörűek!
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Kedves Matild!
Sevilla is nagyon érdekes város, de valóban a szemétszállítása az egészen egyedülálló.
Köszönöm szépen az olvasást és a hozzászólást.
Judit