Mindenki rohan!
Mintha fogytán volna az emberek ideje.Senkise figyel másra .Tolakodás,a könyökölés jellemző úton-útfélen.Az emberek egymást tapossák a mozaikra a nagyáruházakban bevásárlás közben, mindenki a másik előtt akar végezni,kint lenni,hazamenni.
Az utca talán még zajosabb.Nehogy valakielsőbséget adna,a volán mellöl mindenki szidja amásikat,mindenki káromkodik,középső ujjakat mutogatnak egymásnak kedvesen.
Szitkozódik,aki éppen nem beszél telefonon.
Már az őrület színtjén lóg a tásadalom,nincs tisztelet megértés senkiirént,Por itassa át vastagon a délutáni levegőt,amikor hirtelen egy labda esik be az utra,ott pattog….
Őrült fékezések tülkölések,vaskos por emelkedik a zaszfaltról.
Kormos kérgű fa mögül egy fiucska lép azúttestre,ártatlan mozdulatokkal sétál a labda után.Nem siet.Megáll egy hatalmas Kamion előtt.
-Iveco bácsi!-szól osda-visszaadod a labdfámat?
A soför kihajolt.
– El tudod venni?
-El én,ha nem mozdulsz-válaszolta büszkén a fiu.
Körül mély csend volt,talán félelmetes is.A fiú kibujt labdájával.Apró cserépdarab esett melléje az uttestre.
Nem messze ácsorgó Mercedesz melett egy kislány állt, laya köntös volt rajta, kócos haját lengette a délutáni szél.
-Kocskézunk?-kérdezte, alig kifejlett nyelvezetén.Most jehet! Játod? Mindenki megájt. Most nem sietnek a bácsik az autóikkal.
A fiú felvette a cserépdarabkát, nézte, majd a labdára is nézett.
-Nem bánom!-döntött végül. -Labdáját a akmion hatalmas kereke mellé tette.-Addig vigyázol a labdámra, kérdezte a soförtől.
-Vigyázok öcskös -szólt az . Kényelembe helyezte magát, s pipára gyújtptt.
A fiucska hozzálátott az ábra felrajzolásához az aszfaltra . Néhányan kiszálltak autóikból, cigarettára gyújtottak.
-Osztán ne jajzojd nagyja a kockákat, mejt én kicsike vagyok. Jó!
-Jó, jó! Gyere,! Állj ide ide, hadd lássam mekkorát lépsz.-A kislány odament. Lépésben megállt.
-Jó, de…egy kicsit nagyobbat…
-Nem tudok nagyobbat!
-Na,jól van ekkora is elég! Most ugorj, kétlábbal! A kócos ugrott. -Csak ekkorát? -kérdezte a fiú méltatlankodva.
-Montam má’,hogy én kicsike vajok.
-Na akkor azt mond meg nekem, hogy én miért kell én ilyen kicsikkel játszodjak?
-Bijtosan,mejt szejejmes vaj bejém!
-Szerelmes?-dünnyögte cask úgy magának.
Az ábra elkészült.
-Én vajok a kissebb, akkoj én vajok az első –dalolta a kis lenge.
Elvette a cserepet .Eldobta.
-Le vagy! Rajtam a sor!
-De…nekem kétszej szabad dobni! Nem vajok je!
-Jól van!-intett ráhagyólag a fiú. -Dobj mégegyszer.
A kislány megköpte a cserépdarabot, de ismét elhibázta.
-Még?-kérdezte.
-Még!-felelte a fiú. S már tudta, hogy ezt a játékot is elvesztette.
Még dobált náhányszor a kislány, olykor betalált a négyzetbe, ugrott..
-Ez nerm is vonaj, igaz-szólt, ha néha vonalra lépett, majd tovább csusztette lábacskáit.
-Dehogy vonal-hagyta ilyenkor nyugodtan helyben a fiú. Messze vagy a vonaltól.
Nemsokára ártatlanul nézett a fiúra.
-Jajtad a soj. Észje se vetted igaz, hogy mind a két jábammaj a vonajon vojtam .S még fenékje is üjtem.
-Dehogy vettem észre.
-Csak azéjt, mejt én nem csajok.. Te jössz! De…ne csajál te se!!-szolt még oda huncutul.
Hamar lajárt a fiú .
-Akkoj én nyejtem?- kérdezte a kis kócos.
-Természetesen!
-Na, gyeje. Uzsonázzsunk.Te üjsz a te házsadba, én pegyiglen az én házsamban .
Beültek a kocfákba. Kislány a ká betüsökbe, a fiucsja az ef betüsökbe. A kis kócos kiteregetett egy papírszalvettát arra kitett két szendvicset.
-Egyik a tied-szólt a fiúnak. Na! Bátjan, vedd ej! Úgy se tudom megenni mind a kettőt.
-Akkor miért tesz anyukád mindig két szendvicset?
-Mert azt mondta, hogy neked nincs senkid.. Igaz, hogy te a híd alatt jaksz?
-Igaz!
-Anyukád is?
-Nem hiszem! Én nem tudom, hogy anyukém, hol lakik!
-Na egyéj! -A fiucska hamar befalta szendvicsét.. -A másikat is ejveheted.!
-Tényleg? Te nem vagy éhes?
-Egyájtaján!
A fiú jó étvággyal falatozott,a kislány áhítattal nézte,majd közelebb húzódott.
-Asztat akajom kéjdezni –mondta s a fiúra nézett komolyan –mikoj veszej fejeségüj?
-Miért vennélek feleségül?
-Azéjt,mejt akkoj hozzsák kőjtözshetnéj .Akkoj pedigjen mindig akkoj ennéj, amikoj mi!
Lassan szürkűlödött. A lányka felállt.
-Azt hiszem ideje hazsamennem .
A fiú bólintott.
-Bizonyára, már vár anyukád.
A kamionhoz szaladt, és elvette a labdáját.
-Köszönöm kamion bácsi!
-Szívesen öcskös.-vetette oda a soför, s megmozgatta elgémberedett karjait.. Tudta, hogy vége a játéknak . Nemsokára indulhat.
A kislány is elvette a cserépdarabkát.
-Hojnap talájkozsunk? -kérdezte.
Találkozunk! -vállaszolta a fiú, s indult amerre a nap leáldozóban volt..
-Ott van a hídad?
-Ott! -mondta, és sóhajtott. Majd holnap, jó! -kiáltotta a lány felé .
Az visszanézett a járdáról .
-Jó!
A fiú még állt egy ideig a bordure mellett. .
-Köszönöm a vacsorát! -mondta halkan, s fellépett a járdára.
Az uttesten ideges kerekek nyikorogva haraptak az aszfaltba . Egyszeriben …elmúlt az az alkony csendje.
1 hozzászólás
Aranyos történet lenne csak sajnos tele van hibával. Helyesírási és szerkesztési hibák majdnem minden mondatban, és előfordulnak nyelvhelyességi problémák is. A kislány beszédhibája sem mindenhol következetes…