„ … Mit tesz az ember a zűrzavarban? Feladja? Megoldja?…”
Burgov Craco – A hit filozófiája (Megtévedtek)
I. sz.4310
Csend szállt alá. Szótlanság fogadta a nagy terveket, amik ekkor még nem voltak kimondottak. Szinte senki sem hitt benne, csupán egy ember, aki valójában vélte, hogy megvalósítható a lehetetlen.
– Had halljam! – csapott át a beszélgetés Tomphyn részéről a kérdőre vonás hullámaiba – Milyen volt?
– Meg kell mondjam, nem semmik ezek az olihák…
– Kérlek, csak a lényeget! Ma még sok dolgom van.
Konstantin értetlenül nézett egy másodpercre.
– Időhöz vagy kötve? Úgy tudtam, nem parancsol senki sem nekünk…
– Így van, de én felelek a legénységért és a hajóért. Ennyi nekem épp elég. Eddig is sok időt vesztegettünk el. Immár közel két hónapja a semmin ülünk.
– Ez esetben meg fog változni a véleményed – jelentette ki Konstantin.
– Miből gondolod?
– Mit szólnál, ha már most megkezdődne az a magasabb cél, amiről a múltkor beszéltél?
– Nem értem. – Aztán egy pillanat alatt megfogalmazódott újra az első szorosabb beszélgetése a legénységgel.
– Egy szövetség.
– Miféle szövetség?
– Elcsépelt szavakkal élve: Csillagszövetség, vagy hasonlók… Mint pl. Világliga, vagy ilyesmi.
– Állj! – emelte fel a kezét Tomphyn – Hova lett az állandóan hülyéskedő Konstantin?
– Sehová. Itt van. Most viszont egy szövetségről beszélek.
– Még egyszer megkérdem: miféle szövetség?
– Egy olyan, ami megakadályozná az elhamarkodott döntéseket.
Tomphyn leült a mögötte levő székre. Konstantin is letelepedett vele szemben. Látszott, hogy alábbhagy a tiszti kikérdezés. Helyette megjelent várakozó kapitány képe.
– Nem tudom, hogy állnak a dolgok…
– Mindig így kezded a meggondolatlanságokat! – figyelmeztette Tomphyn Konstantint.
– Azonban most nem az lesz.
A helyzet az, hogy a jelenben lehet, nem látszik, de a múltban egy ilyen időszakra kiterjedően a széles látás. Most viszont látva, hogy nincs semmiféle szövetség, vagy hasonló, megalapozhatnánk a mi kis genfi-egyezményünket. Legalábbis ez lenne a kezdet.
Gondolj csak bele, látva ezt a sok pazarlást, ennyi technikát… A múltkor is, legalább 15-20 hajót megsemmisítettünk körülbelül harminc hajó árán. Mennyi munka? És mégis huss, csak úgy, eltűnik.
Ellenben egy szövetséggel meg lehetne az ilyeneket akadályozni. Ha neked úgy tetszik, ez az, amivel garantálhatjuk; nem fordul elő, vagy éppen jóval kevésszer olyan, mint amik eddig.
– Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz! Tudod te, hogy hány ilyen próbálkozás volt már? Egyszerűen nem lehetséges – próbált Tomphyn véget vetni ennek a teóriának.
– Dehogynem! Attól, hogy nehéz, nem: nem lehetséges*!
– Milyen szövetség lenne? Kereskedelmi, vagy ilyesmi?
– Egyáltalán nem. Sokkal szorosabb.
– Ez őrültség! – kiáltott fel Tomphyn.
– Olyan őrültség, amire a ma embere nem is gondol.
Széles és cinikus mosoly jelent meg a kapitányon, mert legalább egy lépéssel Konstantin előtt járt a vitában.
– Azt mondom, ha megférnének egymás mellett a fajok, talán… de nem!
– Ki tudja!? Meg kell próbálni. Az olihák például benne lennének.
– Tényleg? Akkor is, ez csak egy faj. Maradt még legalább hmm… Nem is tudom.
– Látod? Azt sem tudod hirtelen, hány faj létezik.
Ahonnan én jövök, ugyanez volt a helyzet, csak éppen az emberek terén. Kisebbség itt, kisebbség ott. Országos szinten összetartanak, de amúgy mindig széthúznak, csak ritkán asszimilálódnak. Ez lehet a helyzet itt is. A felosztás nem számít. Ház, falu, város, ország, régió, kontinens, világ… világok – javította ki magát gyorsan – szövetségben.
Persze ha nem elég erős ez a szövetség, akkor semmit sem ér.
– Nem elég erős. Legalább tucatnyi próbálkozás ilyenen bukott meg. Egyébként van olyan, hogy szövetség. Kereskedelmi, például egyes kívülálló világok között.
– Az embereknél még nincs?
– Ezt hívják Földerőnek – világosította fel Tomphyn.
– Katonai, az nem számít. Pusztán katonai, vagy pusztán kereskedelmi… akkor is izoláltan játszadozik néhány kisgyerek, ahelyett, hogy együtt tennék azt, amit.
Ismered a Pál utcai fiúkat, mint könyvet?
– Nem, életemben nem hallottam róla.
– Arról szól, hogy egy gyerekcsoport megvéd egy semmit sem érő területet egy másik gyerekcsoporttól. Sokkal kisebbek, fiatalabbak, mint a támadók, mégis visszaverik őket. Persze ez csak játék, viszont az értékek jól kivehetőek.
– Arra akarsz utalni, hogy legyen egy szövetség, aminek az élén mi lehetnénk?
– Nem! – ekkor már az értetlenség hozta ki a válaszokat Konstantinból. – Az kisstílű lenne. Az emberi kapzsiság beszél belőled. Látod!? Rögtön azt nézi az ember, hogy hol lehetne harácsolni, de nem ez a lényeg.
Kölcsönös és bizalmas szövetség, ami lehetővé tenné más kultúrák, technikák, népek… fajok keveredését. Béke – egyszerűen!
– Nagyon nagy szavak…
– Azok, de gondolj bele! Egy jobb világ… világok! Diána erre hivatott. Attól a ponttól kezdve, hogy visszavonultunk.
– Érdekes megfogalmazás arra a szóra, hogy dezertálás. Egyébként is, te nem is voltál még itt. Mi ez a többes szám első személy?
– Nem számít! A lényegi kérdés, hogy milyen is legyen ez a szövetség.
– Na, milyen? – kérdezte kétkedve Tomphyn.
– Egy olyan hely, ahol senki sem több és senki sem kevesebb – és senki sem egyenlőbb – tette hozzá Konstantin.
Nevezz kőagynak, de régen, amikor az emberiség még az űrutazásról szinte csak álmodozott, nagy írók már megalkották az ehhez hasonló birodalmakat.
– Birodalom csak harc árán jöhet létre – figyelmeztette Tomphyn.
– Bocsánat, rossz szót használtam. Koalíciókat… így jó? Ez az egyetlen megoldás, hogy ne fordulhassanak elő ilyenek.
– Lehetetlenség még mindig!
– Mintha egy macskával beszélnék. Inkább az a lehetetlenség, hogy senki sem tette meg az első lépéseket és az utolsókat ezalatt a négyezer év alatt.
Hajók, melyeken a legénység több fajból áll össze… mondjuk olihák, akik elmeszinten tartanák a rendet, igőphák a nyílt harchoz és más munkákhoz… mindenre a legmegfelelőbb faj.
– Nem állna meg a lábán.
– Azért, mert még idegen mindenki mindenki számára. Elképzelhetetlen lett volna ezek előtt, hogy valaki is beszéljen az olihákkal mindenféle következmény nélkül. Mégis ők készültek erre, mert ők okosak. Képzeld el, mondjuk a patriarchális rendszerben mi lett volna, ha nők is kapnak szerepet – bármilyet!
– Semmi. Alkalmatlanok lettek volna!
– Most mi van? A hajókon ugyanúgy szolgálnak, mint a férfiak, akiknek a fiziológiája sokkal jobban megindokolná ezt. Mégis itt vannak. Bizonyítékot nem tudok mutatni, ahogy akkor a nők sem. Eljöhet viszont az idő, amikor szükségünk lesz más fajokra, más világokra…
– Hogy? Jönnek a gonosz UFO-k, akik még erősebbek, mint bármelyik faj? Erre kellene a szövetség?
– Nem elképzelhetetlen.
Tomphyn megráncolta a homlokát. Valami újat szeretett volna mondani, de még csak az erőt gyűjtögette.
– Nemrég kaptam híreket. Otthonról.
– A Földről?
– Is, meg a Föld 2-ről. Ki kell ábrándítanom téged… Ha szövetséget akarsz, a legrosszabbkor jutott az eszedbe, jobban mondva az eszünkbe.
Háború zajlik. A múltkori kis akciónkkal nagyon meggyengítettük a Földerőt. Több világunkat bombázzák, egyszerűen harcok folynak. Ami a legrosszabb, hogy nem csak hadászati szempontból is, hanem a civil lakosság körében is. Nagy városok, Párizs, Tokió, London… elpusztult. Ez pedig a mi művünk.
– Újabb ok egy szövetségre!
– Van már ilyen! Néhány világ a Földerő ellen fordult, míg mások mellette vannak. Viszont inkább ellene. Ha volt is szövetség, annak a körvonalai már kirajzolódtak. Az igőphák nem mellettünk állnak. Az olihák igen, viszont ők nem vesznek részt semmiféle harcban.
– Ők teszik jól.
– A szövetség viszont csak álom marad szép szavakkal: Illúzió!
– Ha így áll hozzá az ember, akkor biztosan.
– Hogy kezdenéd el?
Konstantin erősen elgondolkodott.
– Mondjuk a részletek kidolgozásával. Van úgy egy hónapunk, hogy valamilyen alkotmányt összehozzunk…
– Viccelsz? Alkotmányt?
– Így KELL elkezdeni. Aztán jöhetnek a problémák. Ki harcol kivel, ki hogyan… ezek is részletek. Viszont először egy ütős terv kell.
– Jó dolog a tervezgetés, de közben is emberek és nem emberek halnak meg miattunk… – vetette fel Tomphyn.
– Nem miattunk! Amiatt, mert még senki sem gondolt a tiszta békére. Nagy különbség!
– Nagy terv…
– Nagy cél! – ezzel elindult Konstantin kifelé, csakhogy Tomphyn megállította.
– Gondoltál arra, hogy ez a valaha létezett legnagyobb és legátfogóbb szövetség terve?
Konstantin félig visszafordult az ajtóból.
– Arra gondoltam, hogy mi lesz, ha nem sikerül… akkor kell aztán igazán törni a fejünket, hogy mi lesz! – majd kilépett a helységből.
Ahogy lezáródott az ajtóretesz, Diána jelent meg a kapitány előtt.
– Kapitány, majdnem kész vagyok a teszttel – jelentette ki.
– A pszchopszo teszttel? Ilyen gyorsan?
– Mivel állunk és valójában semmivel sem terhelik le az áramköreimet, hamarabb tudok végezni logikai feladatokat.
– Mármint ilyen hamar?
– Tudja, elemeztem a felvételeket, a hatásokat, a beszéd és egyéb pszichológiai jellemzőket, továbbá a csatolt teszteket…
Leállította Tomphyn néhány nyugtató szóval.
– Értem, értem… Mikorra lesz kész teljesen? – érdeklődött.
– Mostra.
– Mi lett az eredmény?
– Kizárható a hibahatár. Egyetlen teszttel sikertelenek voltunk, de immár beigazolódott a gyanúja, kapitány!
– Szóval pszchopszo?
– 100%, ha hihetek a pszchopszo definícióinak. Bár jó pár ezer évvel ezelőtti az alany, aminek a vizsgálata nagyon… érdekes volt, mégis teljes biztonsággal kimondhatjuk, hogy az.
– Mit javasolsz?
– Ha lenne valamilyen alapismerete bármivel kapcsolatban – bármi érdemlegessel, nyugodt szívvel elfoglalhatná az elsőtiszti posztot a hajón.
– Ennyire biztos?
– Alátámasztják a felmérések is. Bár a maga módján, mégiscsak egy kezeletlen pszchopszo.
– Köszönöm Diána! Ezzel majd kicsit később foglalkozunk még. Helyette megnézem, hogy áll a hajóm – felállt, majd elindult ő is a maga kis őrjáratára.
Miközben a kapitány elhagyta a kabinját, a híd üres volt. Nem vágyott oda senki sem. A fedélzeti ajtó mégis kinyílt. Konstantin állt fél lépéssel beljebb érve.
Háta mögül beszűrődött a fény, majd jöttére felkapcsolódtak az érzékelők által aktivizált fények is a helységben. Csakhamar a kijelzőn is megjelent neki Diána majdnem teljes életnagyságban.
– Mi járatban? – kérdezte barátságosan.
Konstantin megvonta a vállát, majd közelebb lépett az adaternyőhöz*2, oda, ahol már az össze konzol csupán a háta mögött helyezkedett el.
– Egy nyilatkozatot kellene megfogalmazni – mondta hűvösen Konstantin.
– A szövetségi nyilatkozatot?
– Úgy van. Mivel nem tudok köztes nyelven… – ekkor elgondolkodott egy pillanatra, majd fölhúzta tekintetét – Diána, hogy lehetséges, hogy létezik köztes nyelv, ha egyszer nem létezett huzamosabb és átfogóbb kapcsolat a világok között ezelőtt?
– Nem tudom.
– Nekem valami itt nem tetszik… – jegyezte meg, majd folytatta gondolatmenetét. – Na, mindegy. Tudod, arra gondoltam, hogy meg kellene fogalmazni az alaptételeket, de mivel igazából csak magyarul tudnám tökéletesen, így felkerestelek téged, az egyedülit, aki valamicskét érti a nyelvem.
– Jó ötlet. Beépített forma- és nyelvprotokollal rendelkezem ilyen megfogalmazásokra.
– Helyes. Azt hiszem, jól elleszünk mi itt, ketten… – húzta fel szája szélét Konstantin mosolyra fakadva.
* Georg Wilhelm Friedrich Hegel kapcsán
*2 Isaac Asimov használta kifejezésként több művében. Jelentése szinte egyet tesz a kijelzővel, monitorral, képernyővel – értelmileg.