Dordinkának a nővére nevezte el, Csuti. Hát persze, hogy nem Dordinkának hívták őt, és a nővére neve sem Csuti volt. Ilyen nevek nincsenek is. Ezek a titkos neveik voltak, ők adták egymásnak, és csak akkor szólították ezeken a neveken egymást, ha senki más nem hallotta.
A titkos nevek már csak ilyenek, titkosak.
Csuti már iskolás volt, harmadik osztályba járt. Az iskolában Julinak hívták, a szülei és a barátai is így szólították. Senki nem tudta az ő titkos nevét, csak a kishúga. Dordinka meg éppen tavaly ősszel ment oviba, kiscsoportos volt. Mindenki azt hitte róla, hogy Ildikónak hívják, csak a nővére tudta, hogy az ő igazi neve Dordinka.
Dordinka és Csuti remek játékokat játszottak. Csupa olyasmit, amit a felnőttek nem helyeseltek volna, ha látják. Pedig nem rosszalkodtak igazán. Nem törtek össze semmit, nem bántottak senkit, és semmit, még egymást sem. Most, hogy újra mesélek róluk, elmondom egy másik titkos játékukat is, hiszen megígértem, de ne mondjátok el senkinek. Itt van például a szellemes.
Szellemest csak nyáron lehetett játszani, jó időben, mert okvetlenül kellett hozzá a nyitott ablak. A gyerekszoba ablaka az utcára nézett, alatta a járdán jöttek-mentek az emberek. Nem túl sokan, az igaz, mert egy csendes mellékutcára nyílt. Az ablaknak széles párkánya volt, ami a függöny mögött a szoba felé is folytatódott. Erre a széles párkányra virágokat lehetett volna tenni, vagy szívesen nyújtózkodott volna ott egy cica, a puha párnáján lustálkodva. Azonban nem volt ott sem virág, sem cica, hanem Dordinka és Csuti szeretett ott üldögélni, a függöny takarásában. Ők jól kiláttak a függönyön keresztül az utcára, mert ott világosabb volt, mint odabenn a szobában, és a magasból jól látták az ablakuk alatt elhaladókat. Őket nem lehetett látni, mert ha fel is néztek volna az emberek az ablakra, a függöny eltakarta őket a szemük elől. A szobában sötétebb volt, mint az utcán, így hiába volt a függöny átlátszó, rejtve maradtak a járókelők elől. Amikor szellemeset játszottak, odatelepedtek a széles ablakpárkányra, és a függöny mögül lesték a járókelőket. Elsőnek egy néni jött, nagy, nehéz szatyrokat cipelt. Amikor az ablak alá ért, Dordinka kiszólt: ”Csókolom néni! Nehezek a szatyrok?” A néni nem láthatta őt, csak a hangot hallotta. Körbe fordult a nehéz szatyrokkal a kezében, és megcsóválta a fejét. Dordinka elmosolyodott, már majdnem elnevette magát, de Csuti jól oldalba bökte, mert tilos volt nevetni, vagy kuncogni a szellemes játék közben. A néni letette a szatyrait pont az ablak alatt, elővette a zsebkendőjét és megtörülte az arcát. Dordinka most azt mondta: Szörnyű meleg van! A néni újra körülnézett, egy pillanatra fel is nézett, de csak a függönyt látta, a lányokat nem. Fújt egyet, megvonta a vállát, felvette a szatyrait, és tovább ment. Aztán egy kisfiú jött. Amikor az ablak alá ért Csuti kiszólt neki: Miért lógatod az orrod? A kisfiú megállt, körülnézett, és megkérdezte: Ki beszél? Csuti nagy komolyan azt válaszolta: A szellemek! A kisfiú magabiztosan mondta: Szellemek csak a mesében vannak! Csuti erre azt válaszolta: Pedig én létezem, és látlak téged. Nem hiszem! Na most mit csinálok?- kérdezte a kisfiú. Azzal ökölbe szorította a jobb kezét, és a hüvelyk ujját kidugta a mutatóujja, és a középső ujja között. Fityiszt mutatsz. – válaszolta Csuti. A kisfiú meglepődött. Te egy lány vagy, nem egy szellem.- tiltakozott. Lány szellemek is vannak. Nem tudtad? Milyen buta vagy! – mondta neki Csuti. A kisfiú újra körülnézett, de az utcán nem járt senki. Teljesen egyedül volt, az egész utcában. Ha szellem vagy, akkor verd meg a Pistit!- biztatta a rejtélyes hangot. Mit csinált a Pisti?- érdeklődött a szellem Csuti. Elvette a labdám, és elszaladt vele. – mondta szomorúan a kisfiú. Ne barátkozz vele ezután! Ha meglátod, ne nézz rá, ne szólj hozzá, ne játssz vele, tégy úgy, mintha nem látnád. Meglátod, visszaadja a labdádat. – biztatta Csuti. A kisfiú elgondolkodott, kicsit rugdosta a falat az ablak alatt, majd azt mondta: Meg lehet próbálni… na gyere szellem, menjünk, mert vár az anyukám. – azzal továbbindult. Dordinka meg pukkadozva a visszafojtott nevetéstől lemászott az ablakpárkányról, és kirohant a szobából, annyira kellett nevetnie. Legközelebb egy bácsi jött az utcán. Dordinka közben visszajött az ablakba, már jól kikacagta magát a konyhában. Most ő szólt ki: Bácsi kérem hány óra? A bácsi megállt, megnézte az óráját, aztán körülnézett, és azt felelete: Láthatatlan gyerekekkel nem beszélek! és tovább ment. Ez annyira mulatságos volt, hogy mind a ketten hangtalanul rázkódtak a nevetéstől. Csuti Dordinka szájára tapasztotta a kezét, nehogy hangosan nevessen. Aztán egy anyuka jött az utcán, egy kisbabát tolt a gyerekkocsiban. Csuti kiszólt a függöny mögül: De szép ez a pici! Az anyuka fiatal volt, jó volt a füle, egyenesen felnézett az ablakra, ahonnan a hang jött, és azt mondta: Köszi! Ha nagyobb lesz, átadom neki. – elmosolyodott, és tovább sétált a babával. Hát igen, a fiatal néniket, és bácsikat nem volt érdemes megszólítani, azok egyből rájöttek, hogy honnan szólnak hozzájuk. Az idősebbekkel, és a gyerekekkel lehetett jól viccelődni.
Hát ilyen titkos dolgokat játszottak ők. Ha majd újra mesélek róluk, talán elmondok egy másik titkos játékukat is.
Dordinka aztán a valóságban is megtapasztalta, hogy milyen érzés láthatatlannak lenni. Az úgy történt, hogy egy tavaszi délutánon nagyon eljátszották az időt, a titkos játékaikkal. Mire Csuti észbekapott, már majdnem annyi idő volt, mint amikor anyu hazajön. Neki meg nem volt készen a leckéje, pedig anyu mindig ellenőrizte. A verset sem tanulta meg, ami fel volt adva. A kis garázsboltba sem ment el tejért és kenyérért, pedig megígérte anyunak, hogy délután megveszi. A gyerekszobát sem porszívózta ki, a szemetet sem vitte ki. Ajaj! Anyu hazajön fáradtan a munkából, és semmi sincsen kész! Csuti ijedten kapkodta elő a füzeteit, aztán kiszaladt a porszívóért, aztán fellapozta a verset, aztán elvette a pénzt az asztalról, amit anyu hagyott a vásárlásra. Ide-oda kapkodott sietve. Dordinka megsajnálta Csutit, hiszen olyan jó volt vele a titkos játékokat játszani, amivel elrepült az egész délután. Most ő szeretett volna segíteni Csutinak. Majd én elmegyek a boltba. – ajánlotta. A garázsbolt ott volt az ő házukban, csak ki kellett menni a kapun, balra fordulni, és már ott is volt a bolt. Na jó!- egyezett bele Csuti. Tessék, itt a pénz! Mondogasd, hogy el ne felejtsd: egy kiló kenyér, egy liter tej. Ezeket kell venni. Itt egy szatyor. Le ne menj az úttestre! Gyere haza rögtön, nyitva lesz egy kicsit az ajtó, be tudsz jönni.- rendelkezett Csuti. Dordinka fogta a pénzt és a szatyrot, és elment a boltba. Csuti leült, megírta a leckéjét, aztán bekapcsolta a porszívót, és a verset tanulta porszívózás közben. Már mindennel elkészült, de Dordinka még mindig nem volt sehol. Csuti már megbánta, hogy megengedte neki, hogy a boltba menjen. – Jaj! Csak nem lett valami baja! – ijedt meg Csuti. Kirobogott a lakásból, kiszaladt a kapun, és már ott is volt a garázsboltban. Jó sok vevő volt, hosszú sor várakozott a kiszolgálásra. Rögtön meglátta a kishúgát, ott állt a pult előtt, szorongatta a kezében a pénzt, már régen sorra kellett volna kerülnie, de nem őt szolgálta ki a boltos néni, hanem a soron következő felnőtteket. Olyan kicsi volt Dordinka, hogy nem látta őt, eltakarta a pult. Csuti megkönnyebbült, hogy megvan Dordinka, de meg is haragudott a sorban álló felnőttekre, akik úgy tettek, mintha nem látnák a pici lányt a pult előtt. Odalépett a kishúgához, és szembe fordult az éppen vásárló vevővel. Miért nem engedi ezt a kislányt vásárolni, néni?- mutatott Dordinkára. Nem látja, hogy milyen régóta vár? Az asszony zavarba jött. Azt hittem valakivel van ez a kislány… – mondta gyorsan. Szerintem a kislány már akkor is itt állt, amikor maga belépett a boltba. Na akkor meg tetszik engedni?- kérdezte gúnyosan, és az eladóhoz fordult. Egy kiló kenyeret és egy liter tejet kérek ennek a kislánynak, akit nem tetszik látni a pult előtt. A boltos néni gyorsan kiszolgálta. Senki nem szólhatott semmit, hiszen mindannyian látták Dordinkát, amint ott álldogált már régen, és a pénzt nyújtogatta felfelé. Csuti kézen fogta a kishúgát, és hazamentek. Éppen csak a helyére tették a kenyeret és a tejet, már meg is jött anyu. Dordinka csak később kérdezte meg Csutit: „Miért voltál olyan mérges a boltban?” Mert mindenki úgy tett, mintha láthatatlan lennél!- válaszolta a nővére. Dordinka felnevetett: Pedig nem is voltam a függöny mögött!
28 hozzászólás
Kedves Juditom!
Milyen helyesek, szófogadók ezek a kislányok…
Megcsinálják a dolgukat, ha törik, ha szakad akkor is…
Söt a felnőtteket is helyre teszi a nagyobb, ha igaza van…
Tanulságos mese…Ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Az elsőszülött gyereknek általában nagy elvárásokkal kell szembesülni a szülei részéről. Gyakran az első gyereket a "tökéletességre való törekvés" jegyében nevelik a szülők. Sikerességet, feltétel nélküli segítőkészséget, várnak el tőlük. Ez a tökéletességre törekvés – azon felül, hogy nem akarnak csalódást okozni szüleiknek, akik számára ők számítanak a család nagy reménységének – gyakran felerősödik, mikor kistestvérük születik. Kezdettől fogva segítenek szüleiknek a kisbaba gondozásában, vigyázásában, nevelésében, tanításában, így a védelmező szerep is természetes a számukra.
Azt nem mondanám azért, hogy szófogadóak a lányok, hiszen biztosan megtiltották a szüleik, hogy kiüljenek a nyitott ablakba! 😉
Judit
Kedves Judit!
Nagyon huncutak és édesek ezek a kislányok. Fantasztikus játékokat találsz ki nekik…
Nincs ám annál jobb, mint ugratni az embereket, közben pukkadozni a nevetéstől…
Csodaszép mesék, nagy élvezettel olvasom őket. Valahogy visszavisz a múltba…
Lehet, hogy én is voltam gyerek?:)))
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Egyik gyereknek sem kell a szomszédba menni egy kis huncutságért! Két gyereknél meg a huncutság duplázódik! 😀
Örülök, hogy tetszenek a Dordinka mesék, nem is gondoltam volna, hogy még lesz érdeklődés az ötödik mesére is.
Judit
Judit, ilyen ablakos vicceskedésben én is részt vettem általános iskolás koromban…
Csutinak jól felvágták a nyelvét!
Kedves Szusi!
Amikor a Dordinka meséket írtam, visszagondoltam, hogy miket "rosszalkodtunk" gyerekkoromban. Nem volt nehéz, hiszen még csak most volt… 😀
A felvágott nyelvért sem kellett a szomszédba mennem! 🙂
Kösz, hogy kitartóan olvasod a meséket.
Judit
Kedves Judit.
Minden mese tetszett, de talán ez tetszett a legjobban. Már megint úgy olvastam, / magamban Dorinkának hívom / hogy nem is veszem észre, hogy Dordinka.
Szeretettel gratulálok: oroszlán
Kedves Ica!
Nekem is ez az egyik nagy kedvencem a Dordinka mesék közül, örülök, hogy neked is!
Köszönöm szépen az olvasást, és az értékelést!
Judit
Kedves Judit!
"Most,hogy újra mesélek róluk"…
nagyon tetszett!
Ez olyan mint a nagy íróknál,nem hagyjákm az olvasót cserben…
tájékoztassák az elöbbiekröl!
Mindegy milyen témáról írsz,mindegyikben a felkészültség,az
´utánnanézés´…az ´átélt´,az egyéni és az általános találkozása
jellemzik írásidat!
Sok sok ´meglátással´és nagyon originális nézettel!
Remélem,több könyvet adsz ki!
Szeretettel gratulálok:sailor
l
Szép estét!
Kedves Tengerész!
Köszönöm kedves szavaidat! Örülök, hogy még kitartasz a kis meséim mellett, és tetszenek is. 🙂
Sajnos könyveket kiadni nincs lehetőségem, a könyvkiadókat ugyan meg szoktam keresni az írásaimmal, de nem járok sikerrel. A meséskönyvön kívül egy romantikus regényt írtam "Tündérfürt" címmel, fenn van itt az oldalon, el lehet olvasni. Most egy újabb regényen dolgozom, ami kriminek készül, ha elkészül… Meglátjuk! Kiadót sajnos azt hiszem, arra sem fogok találni, de talán itt az oldalon szeretettel fogadjátok majd azt is.
Judit
Nem szoktam mesét olvasni, de a főoldalon a cím miatt rákattintottam, és mire észrevettem, hogy egy mesét olvasok, már be is szippantott a történet. Annyira, hogy a többi hozzátartozó mesét is elolvastam, ami nagy dolog, mert évtizedek óta nem olvastam meséket. Ez már magáért beszél.
Ahogy sorban olvastam őket, úgy láttam, hogy tudatos a sorrend, ahogy következnek, mert előbb a mindenki által ismert, egyszerűbb játékok, és történések vannak, aztán mintha egyre komolyabbak lennének kicsit a mesék. Kíváncsi lennék a többire, hogy jól vettem-e észre.
Ezeket a meséket el kellene olvasnia minden gyereknek, és minden szülőnek. Sokat javítanának a testvéri kapcsolatokon, és a szülő gyerek kapcsolatokon is, és még szórakoztatóak ráadásul.
Kedves Könyves!
Már a címben is benne van, hogy mese! 🙂
Még szerencse, hogy nem figyeltél, és így elolvastad őket.
Jó a meglátásod a mesék sorrendjét illetően. Térj vissza pár nap múlva, és akkor elolvashatod majd a következő mesét, ha kíváncsi vagy rá.
Nekem az is nagy öröm lenne, ha néhány gyerek elolvasná… minden gyerek… minden szülő… hát, ezt aztán remélni sem merem.
Judit
A cím után másra számítottam, de így is helyes a kis mese! Szertettel: István
Kedves István!
Ez nem a Roxfort, így Dordinkának nincs láthatatlanná tévő köpenye! 😀 Nincs is szüksége rá, mert így sem látják őt azok, akik nem akarják.
Judit
Kedves Judit !
Mindig elbűvölnek a mesék, a tiéd is. Rengeteget olvastam kislányként és most annyira kellemes meséidet olvasnom.
Felhőtlenül és remekül szórakozom.
Kár, hogy nem találsz kiadót, pedig jó lenne ha szülők és gyermekek egyaránt olvasnák.
Szeretettel jártam itt és olvastalak: Zsu
Kedves Susanne!
Szegény meséim másfél évig várakoztak egy kiadónál, mivel ennyi idő alatt nem voltak képesek eldönteni, hogy kiadják-e, inkább lemondtam az egészről.
Így legalább néhányan elolvassák, és örömteli számomra, ha felhőtlenül és remekül szórakoznak rajta, mint ahogyan a hozzászólásodban írtad! 😀
Judit
Kedves Judit!
Tudtam,hogy nagyon jól írsz. Most is. Színes, fordulatos, részletekig menő, mégsem unalmas. A téma is tetszik, még el sem felejtettem a hasonló eseteimet ezen csodálkozom. Néha mintha magamat véltem volna felismerni.Én egy nagyobb testvér voltam.Írásodhoz gratulálok!Szeretem a meséidet!
Szeretettel üdv.Vali
Kedves Valika!
Örülök, hogy felfedezted magadat a meséimben! Hiszen egy kicsit mindannyian benne vagyunk… 😀 Mindannyian voltunk gyerekek, nagyobb testvérek, kisebb testvérek.
A testvér sokszor alkalmas játszótársnak, nagyszerű válla van adott esetben, amin az ember kisírhatja magát vagy bemenekülhet a szobájába, ha megijed a szülei veszekedésétől. A testvér az egyik legnagyobb érték, amit valaki kaphat a szüleitől. Vigyáznia kell rá, szeretnie kell. Akkor is, ha nehéz, akkor is, ha idegesítő. Meg kell próbálnia élni vele, mert őt kapta a szüleitől arra, hogy átsegítse az életen.
Judit
Aranyos, kedves kis mese, amely a valóságban megtörtént eseményeket dolgoz fel, talán ettől még "mesésebb".
Zagyvapart.
Kedves Feri!
Minden "valóság mesének" van valóság alapja, ettől valóságos. 😉
Köszönöm az aranyost, és a kedvest, épp ilyesmire gondoltam, amikor megírtam. Ezek szerint sikerült! 🙂
Judit
Talán nem is mese, csak meseruhába bújtatott valóság. Az emberek úgy néznek át olykor a másikon, mintha nem látnák.
Már rég készültem az olvasására, mert szeretem, ahogyan a napi életet felöltözteted meseköpenybe, kedves Judit. 🙂
Élmény volt, köszönöm.
pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Dordinka és Csuti pontosan olyanok, mint mi voltunk, vagy amilyenek a szüleink voltak kiskorukban. Játékos és kedves szituációkat írtam róluk, bár azért néhány kicsit komolyabb is akad majd köztük. Remélem azoknak a meseköpenye is tetszeni fog azért.
Köszönöm kedves hozzászólásodat, bizony már én is voltam életemben jó párszor "láthatatlan kislány", még akkor is amikor már régen kinőttem a kislány korból.
Judit
Kedves Judit !
Örömmel olvastam a kislányok történetét. Remélem, azért egyszer kiadásra fog kerülni. Érdemesnek tartom rá,:-)
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
A csodák másokat találnak meg, nem engem. Így nem hiszem, hogy valaha is nyomtatásba kerülnek a Dordinka mesék. Bár az biztos, hogy nagyon örülnék neki! 🙂
Judit
Kedves Judit !
Az ilyen gyermeki megfelelésből születik a felnőtté válás után családalapításkor az elvárás is a saját gyermekük iránt. Sőt még azt is megkockáztatnám , hogy a szülő iránti szeretet, tisztelet
végig kíséri egész életen keresztül azaz végig megmarad jó embernek,tele igazságérzettel amit a szüleitől örökölt, illetve látott.
Szeretettel gratulálok, Zsófia.
Kedves Zsófi!
Egyetértek Veled, ha úgy nevelünk fel egy gyereket, hogy szereti magát, becsüli magát, feltétel nélkül elfogadja, és fontosnak, értékesnek tartja magát, mint egy olyan embert, aki önálló, felelősségteljes, és képes döntéseket hozni, akkor akármit hoz az élet további évei során, megleli a további útját, és széppé teszi a saját és társai életét is.
Ebben nagy szerepe van a szülőknek ugyanúgy, mint az óvodának, iskolának, az egész társadalomnak.
Judit
Kedves Judit!
Néha nem is olyan jó láthatatlannak lenni, de mindenképpen hasznos az, ha ezt már gyerekkorban is megtapasztaljuk.
Kissé késve értem ide, de – úgy gondolom – ez nem számít, az a lényeg, hogy megint tanulságos mesét olvashattam.
Üdv:
Millali
Kedves Millali!
Szeretnénk néha láthatatlanok lenni. Talán nincs is olyan gyerek, aki ne ábrándozna arról, hogy mit tenne, ha láthatatlanná tudna válni! 😀
A legszebb dolgok láthatatlanok. Ezért van csukva a szemünk, ha csókolózunk, álmodunk, vagy nevetünk. 🙂
A gyerekek és az idősek sokszor megtapasztalhatják a társadalmi láthatatlanságot, mert keresztülnéznek rajtuk. 🙁
Judit