A nyomtató ott lapult az üzlet polcán, élettelenül, becsomagolva egy dobozba, habszivacslapok között. Aztán egy nap elvitték. Tudattalan magzati állapotában persze mit sem tudott erről. Otthon aztán életre kelt. Rákötötték az elektromos vezetékre, a nagy pc hálózatára, aztán bekapcsolták, s mint mikor az újszülött felsír, kiadta magából első pittyegő hangját, jelezve, hogy él. Lelket kapott egy indítóprogrammal, ami olyan volt, mintha gének által átöröklött, elődök által tapasztalt, megélt intellektuális tudást egy perc alatt teljes összességében megkapta volna. Motorja pihent még, de érezte magában a hihetetlen erőt, energiát, a tinta ott folydogált benne, biztosítva az elengedhetetlen keringés feltételét. Tudta feladatát, s munkára szomjazott. Ifjonti lelkesedése hamar kielégülést lelt.
Hófehér, friss illatú papírt tettek tartójába, a nagy pc egy pillanat alatt megkereste a kijelölt másolni valót, és ő, a nyomtató kinyomtathatta, megszülhette első lapját. Alkotott. Szép, színes lapot csúsztatott ki magából, kicsit lassan, és az izgalomtól reszketegen, de tökéletesnek érezte munkája első gyümölcsét. Boldog volt számára ez a pillanat, megtette azt, amit meg kellett tennie, még mielőtt elvették orra elől a csodálatosan szép művet, mámorosan rápillantott, gyönyörködött benne, aztán eltette magának ezt az emlékképet.
Sokat dolgozott az elkövetkező napokban, szinte pihenés nélkül vetette bele magát a teendőkbe, torka kezdett száradni, fáradtnak, kimerültnek érezte magát, de nem törődött vele, vígan nyomtatta a színes, és olykor apró betűhalmazokból álló lapokat…
Hamarosan új tintapatronokat kapott, mivel ereje apadni kezdett, megfakult, halvány lapjai már nem okoztak neki örömöt. De a feltöltés után visszajött a kedve. elfogadta, megértette ezt a helyzetet, miszerint keringésében nincs folytonosság, időnként új tintát, új vért kell kapnia.
Nem értette, hogy miért, de egyre több pihenőt kapott. Fiatal volt és tettre kész, a kényszerpihenők rosszul estek neki, bántotta a mellőzöttség. Ilyenkor öreg, bölcs főnökével, a nagy pc-vel beszélgetett. Sokat tapasztalt, nagy múltú főnöke rendkívül precíz volt, valamelyik őse német származék, erre felettébb büszke volt, és megtett mindent annak érdekében, hogy méltó utód legyen.
Folyton tanácsokat kért tőle, minden iránt érdeklődött. A nagy öreg megválaszolgatott neki, emlékezett még fiatal korszakára, mikor bohémen, felelőtlenül oly sok parancsot nem teljesített, vagy egész mást tett, mint amit a gazdája kért tőle. De mára már jól tudta, hogy ennek nincs semmi értelme. Ha nem teljesíti, amit kérnek tőle, akkor könnyen lecserélik. Látott már ilyen esetet is, nem is egyet, és még élni szeretett volna.
Egy napon a nyomtató megunta szokásossá vált hosszú pihenőjét, már napok óta semmi munkát nem kapott, érezte, hogy tintájának sem tesz jót ez az értelmetlen várakozás, összetevői megdermedtek a semmittevésben, aminek könnyen végzetes vége lehet.
Bátortalanul, de mégis megkérdezte a nagy öreget, hogy ő boldognak érzi-e magát. Az öreg hallgatott egy ideig, meglepte a kérdés. Nem is tudta, mit válaszolhat erre. Nem mondhatta, hogy boldogtalan, akkor a nyomtató még inkább elkeseredett volna, azt sem mondhatta, hogy boldog, hiszen akkor nem mondana igazat. Így annyit válaszolt, hogy igen elégedett, szereti az életét. A boldogságot pedig a gépek nem is ismerhetik, nem tudhatják, hogy mi is az. Ha jól végzed a munkád, akkor elégedett leszel magaddal, elégedett leszek én is veled, elégedett lesz az ember, a tulajdonosunk is, így nekünk ez lehet csupán a boldogság. Ezért tegyél is meg mindent.
A nyomtató csak nem hagyta békén, elmondta neki titkos vágyait. Hangját felemelve, felindultan panaszolta el neki, mennyire unja az örökös pihenőket, ha nem dolgozhat megbénul, emiatt kétségek gyötrik, ezenkívül ha akad is némi munkája, csak azokat az unalmas, szürke apró betűket nyomtathatja, ami nem más, mint ócska rabszolgamunka, amiben semmi örömöt nem lel, semmi szépet nem talál. Elmondta, hogy szeretne szép, színes tájakat, virágokat, színes bolygókat nyomtatni, szeretné megmutatni, hogy mire képes, és hogy ez méltánytalanság vele szemben, hogy képességit mennyire nem kamatoztatják, nem hagyják érvényesülni, nem hagyják kibontakozni, elvesznek tőle minden lehetőséget. Pedig ő annyira tudja mit kell tennie, annyira szeretne alkotni…
A pc soká hallgatott megint, megint nem tudta, mi is lenne a helyes válasz ezekre a kérdésekre. De eszébe jutottak emlékei, mikor még ő is vad volt, elégedetlen, mikor még ő is olyasmire vágyott, amiben örömet lelt. És hiába kapott csínyei miatt büntetéseket, élete legizgalmasabb, legcsodálatosabb élményeit azokban az időkben szerezte. Egyszer majdnem végleg kikapcsolták.
-Segítek neked. De nagyon óvatosnak kell lenned. Veszélyes. Az életedbe kerülhet.-
A nyomtató még a halált is szívesebben választotta, mint az értelmetlen semmittevést. Titokban, mikor a gazda nem volt a közelben, a pc hozzásegítette, hogy azt nyomtathassa, amit csak akar. Először annyira izgatott volt, hogy elrontott mindent. Csodás képeit csúf hullámok, torz, homályos pacák rondították. Úgy járt, mint a gyermek, aki rohan valami fontos felé, egyre gyorsabban, túl hamar szeretné elérni, ezért az akarata megelőzi a lábát, már nem bír a lába az akarata szerinti tempóban futni, így hatalmas lendülettel orra bukik. A pc leszidta, hogy ne kapkodjon. Lassan, pontosan, precízen rajzoljon ,használja ki a tiltott gyümölcs minden ízét, pillanatát,élvezze az alkotás felejthetetlen aromáját… A nyomtató boldog volt. Olyan képeket rajzolt, amiket még egy nyomtató sem, soha. Épp legkedvesebb képeiben mélyült el, mikor váratlanul belépett a szobába a gazda. Izlandról potyogtak ki a lapok, a sziget színes, vegyes, tűz és jég világa felborzolta a nyomtató fantáziáját, szinte szerelmes lett ezekbe a képekbe.
A pc hirtelen mozdulattal leállított mindent. De késő volt, nem voltak elég óvatosak. Később jött egy férfi, a tulaj valami idegen nyelven magyarázott neki, aztán egyetlen apró mozdulattal kikapcsolták a nyomtatót, lekötötték a pc-ről. és az elektromos hálózatról. A pc csendben felnyögött, látta a nyomtató élettelen testét, kihunyt a jelzőfény. A szerelő felnyitotta, aztán kicserélte benne a motort. Újra visszakapcsolták, és kipróbálták, rendesen dolgozik-e. Rendesen dolgozott, némán, még akkor sem kattogott hangosan, ha apró fekete betűket nyomtatott halomra. Tette a dolgát, ahogyan kell.
A másik motor nagyot utazott a szeméttelepig. Testetlenül, tintátlanul, egyedül csak a motor. Látott valami fényt útközben, tekintetével kereste a nagy, bölcs, öreg pc-t, de nem látta sehol sem. Aztán rájött, hogy itt a vég. Lepergette hát emlékképeit, utoljára Izland szigetét hagyta, ahol annyi szín, annyi boldogság lakozik.
6 hozzászólás
Szia Gyöngyi!
Remek történet, nekem nagyon tetszett. Gratulálok!
Judit
Szia!
Tetszik a történet, jó.
Szeretettel: Rozália
Tetszett az írásod. Az, hogy a vesszők és pontok után nem hagysz szóközt, valamiért idegesít. Lehet, hogy az én hülyeségem, de ezért már korábban félbehagytalak.
Gratulálok. Wolf.
Kedves Judit, köszönöm!
Kedves Rozália, megtisztelsz, köszönöm.
Kedves Wolf! Örülök, hogy tetszett az írásom, vagyis-hogy sikerült kellemes perceket szerezni vele. Azt sajnálom, hogy idegesítettelek, nem volt szándékos, emiatt szégyenlem is magam, igyekezni fogok pontosabban, helyesebben írni. A filológia alázatot még jócskán gyakorolnom kell. Köszönöm a konstruktív hozzászólásod.