Sérelmezem, hogy rólunk, házi gondozókról, egy film (filmsorozat) se készül! Pedig nagyon izgalmas életünk van! Nézzük, milyen lenne egy epizód a Vészhelyzet stílusában:Fergeteges jelenet, gyors kameramozgások. Rohanok egy hosszú folyosón, hófehér köpenyem utánam lebeg, a szájvédőm lóg a fél fülemen: lifeg utánam. Három asszisztens lohol körülöttem, mind egyszerre beszél.
– 81 éves…
– Férfi…
– Agyvérzéssel fekszik ágyban…
– Géza bácsinak hívják…
– Pelenkája van…
– Milyen méretű? – kérdem határozott hangon.
– XL.
– Az jó, azt szeretem. Maradhat.
Ekkor berohanunk egy szobába, ahol hat ember nyüzsög egy ágyban fekvő férfi körül. Mikor meglátnak, utat engednek az ágyhoz. Mind egyszerre beszél.
– Bekakilt…
– Pulzusa rendben…
– Vérnyomása rendben…
– Haslövést nem kapott? – kérdem homlok ráncolva.
– Azt… speciel nem… de beöntést igen.
– Sebaj – mondom – így is meg kell próbálnunk a lehetetlent. Adjanak gumikesztyűt!
Erre mindenki elképedt arcot vág.
– Mit akar csinálni, Smelka ápoló? – kérdi valaki elrettenve.
– Leveszem a pelenkáját!
Erre még jobban megriad mindenki. Elsápadnak.
– Ugye tudja, Smelka ápoló, hogy minden felelősség az öné.
– Tudom.
Felhúzom a gumikesztyűt és a szájvédőt. A kamera a feszült, koncentráló arcomat mutatja, végzem a műveletet. A slepp hol engem néz, hol a… munkát… csodáló, izguló tekintetek.
– Oké – mondom kis idő múltán – lent van a pelenka.
Megkönnyebbülnek.
– Pulzus?
– Rendben.
– Jó, akkor most felrakjuk az újat.
Ekkor valaki kétségbeesetten felkiált:
– Elfogyott a hintőpor!!
Rémület, minden és mindenki felbolydul, egyszerre beszél:
– Esik a vérnyomás!
– Csökken a pulzus!
– Elfogyott a kávé!!
– Tilosban parkolok!
A nagy kavarodás közepén csak én vagyok nyugodt. Rám közelít a kamera. Arcomon lágy fények, szájvédőm felett – a szememben – drámai csillogás: gondolkodok.
– Oké, emberek! Megcsinálom hintőpor nélkül…
– Kérem, gondoljon a következményekre, uram!
– Vállalom a felelősséget!
Drámai zene. Cliffhanger.
A következő jelenetben már egy üres, éjszakai folyosón ülök a földön. Lágy, kellemes fények, a háttérben a Holdfény szonáta szól. Hátamat a falnak vetem, szemem behunyva, kezemben a szájvédő. Nagy csatát harcoltam meg. Fáradt vagyok és szép. Hosszan mutat így a kamera. Aztán egy nő lépeget arra. Fehér köpenyes ő is, mint én. Két kávét hoz, leül mellém a földre, az egyik kávét felém nyújtja.
– Smelka ápoló!
– Köszönöm, Pamela!
– Nem hittem volna, hogy sikerülni fog – búgja.
Nagyot sóhajtok, ránézek a nőre, letörlöm izzadt homlokom és azt mondom:
– Lehetek őszinte? Én se…
– Ó, Smelka ápoló…
– Szólítson csak Jonny-nak!
– Jonny…
– Pamela…
Ülünk a földön egy-egy kávéval a kezünkben. Szerelmes tekintetek. A kamera felsvenkel rólunk az ablakra, melyben a város fényei láthatók. A magasvasút egyik kivilágított szerelvénye dübörög át a képen. Ja, nem. Ez egy Uránváros felé tartó 2-es busz. Mindegy. Felirat jelenik meg:
„Executive producer: Sandor Smelka”
Elsötétül a kép.
16 hozzászólás
"Nagy csatát harcoltam meg. Fáradt vagyok és szép. Hosszan mutat így a kamera."
Ezen öt percig egyfolytában röhögtem. Nem azért, mert nem hiszem el a valóságtartalmát, hanem, mert olyan frappáns megfogalmazás. Úgy az egész nagyon jó, pedig nem először olvasom. Hozz még ilyeneket, mert nagy kincs ma a humor!
Köszönöm!
Igen, már csak az hiányzott volna, hogy: "..és a hajam még mindig taft" 🙂
Jót mosolyogtam én is ezen a kis szösszeneten. Még több ilyet! 🙂
Remeknél is remekebb!!! DDD
Szeretettel:Marietta
Mit mondhatnék? Ez egy jól sikerült kis szatíra. Üdv. István
Kedves Sándor!
Ez be….ás 🙂 Jó kis szatíra.
Ági
Csatlakozom az előttem szólókhoz, remek írás, jót nevettem!
Kedves Sándor! Nagyon jól szórakoztam! Remek szatíra! Nekem is az a csúcspont, hogy "fáradt vagyok és szép. Hosszan mutat így a kamera" Üdv: én
Mindenkinek nagyon köszönöm a látogatás és az elismerő szavakat. Örülök, hogy tetszett.
Csak így elintézel egyszerre mindenkit egy "köszönöm"-mel?
Legközelebb tudod, mikor foglak olvasni és hozzá ( d ) szólni?
Ha megint feltöltesz egy hasonlóan jó alkotást.
Oppárdon! Artúr, köszönöm, hogy olvastál, hogy jól szórakoztál, hogy nevettél, hogy stb… 🙂
Bocsi, nagyon hosszú, fárasztó napjaim vannak. Ülök a buszon, és néha azt sem tudom, hogy hazafele utazok vagy a munkába. (A menetirányról azért sejtem.) Elmegyek egy bolt mellett, és gondolkodnom kell: ma már jártam ott, vagy azt tegnap volt. 🙂 Majd legközelebb mindenki megkapja a magáét! 🙂
Teljesen mindegy, hová utazik az ember a busszal. A lényeg, hogy úton van. A boltba pedig akkor menj be, amikor jólesik. Úgy nem fogsz megázni.
A fáradtság nem mentség, hanem állapot. Na, megyek aludni.
🙂
A házi gondozóknak nem könnyű az élete. Ez a paródia viszont remek! Gratulálok!
Szeretettel: Magdi
Köszönöm, Magdi. Tényleg nem unatkozunk. 🙂
Tisztán, érthetően megírt paródia. Kell időnként kimulatni magunkat emberi nyomorúságok sztírikus közvetítésén is…
Üdvölettel: Kata
megcsinálom hintőpor nélkül, ezen besírtam
Fergeteges!!! Nagyon jól szórakoztam, pici keserű szájízzel, a mostani helyzeten gondolkodva.
Gratulálok!