Isten állatkertje – Moon

1.
Megszólalt a csöngő. Pet volt otthon egyedül. A tulajt várta, de helyette egy vele kb egyidős lány állt az ajtóban.
– Szia! Miben segíthetek?
– Lakhatok nálatok?
– Hogyan?
– Itt szeretnék lakni.
– Ez kedves, de az az igazság, hogy itt mi már amúgy is elég szűkösen vagyunk.
– Én tudom!
– De azt azért elárulod hogy honnan?
– Te mondtad.
– Mikor? Még nem is találkoztunk
– De. És nem vagy valami figyelmes. Én öntöttelek le sörrel.
– Ja!
– Na lakhatok itt?
– Nem!
– De miért? – kérdezte könyörgő hangon a lány.
– Mert ketten lakunk már itt, és el se férünk. Hol aludnál, csak mert nekünk sincs ötletünk arról, hogy mi hol tegyük.
– Azért bemehetek?
– Gyere. – A lány egyenesen a szobába ment.
– Hú itt aztán forró lehet a hangulat.
– Itt nincs semmiféle forró hangulat. – Egy kissé kiabálós hangsúllyal sikerült válaszolnia.
– Szóval ezért nem lakhatok itt, mert zavarnék. – Mosolygott gúnyosan.
– Nem, azért nem lakhatsz itt mert nincs hely! – A srác egyre mérgesebbnek tűnt, a jövevény pedig kifejezetten élvezte, hogy kellemetlen helyzetbe hozhatja.
– Ahhha! – Kontrázott rá mégjobban.
– Oké, oké, ha alszol köztünk, maradhatsz.
– Én nem állok a szerelem útjába.
– Itt nincs szerelem! – Pet már konkrétan kiabált.
– Szóval lehet?
– Miért bevállalnád?
– Simán.
– Jó. Bár szerintem ennyi ember sok erre a lakásra.
– Két szerelmes pár!
– Itt nincs…
– Jó, jó, jó – Vágott a srác szavába a lány – Mennyit is fizettek ti ezért?
– Negyvenet
– És fejenként?
– Nem, negyvenért adják ki, tehát így hogy ketten lakunk, fejenként húszat, plusz rezsit.
– Na látod! Ha én beköltöznék, háromfelé oszlana a költség. Az olyan tizenhárom és fél körül jön ki, de kevesebb. Tehát hatezerötszázad maradna havonta. Na, mit tudnál kezdeni azzal a pénzzel?
– Nos hát… – Pet nem fejezte be a mondatot, csöndben maradt egy ideig, bár a választ már mindkét kérdésre tudta. Arra is hogy mit kezdene vele, és arra is hogy beköltözhet-e a lány.
– Legyen.
– Igen? – kérdezett vissza leplezetlen örömmel.
– Igen.
– Óh, éljen! Nem tudod hogy mekkora segítség ez nekem! – Ölelte meg a fiút.
– Azért a nevedet szabad megtudnom?
– Moon.
– Mint hold?
– Ez a művésznevem. Amúgy Mónika.
– És te? Bár már megbeszéltük egymás nevét, csak én nem emlékszem a tiédre, persze te se emlékeztél az enyémre.
– Péter vagyok.
– Ja, akkor Peti?
– Nem, nem egészen, nincs i, csak Pet.
– Értem, akkor be is cuccolok. – Azzal berángatott egy nagy táskát a folyosóról.

2.

– Elárulnád, hogy mit csinálsz? – Érdeklődött Pet
– Hát bepakolok, miért?
– De ehhez miért szükséges előbb kipakolnod? – Moon az egyik szekrény előtt állt, és dobálta ki belőle a holmikat.
– Jajj, boccs már! A tiéd? – Hagyta abba a pakolást.
– Nem, nem az enyém…
– Akkor meg mit érdekel? – Azzal folytatta tovább.
– De ha nem az enyém, akkor kizárásos alapon Robé.
– És? Fájjon érte az ő feje!
– Szerinted, mit szólna hozzá, ha hazajönne, és azt látná, hogy beköltözött az ő beleegyezése nélkül egy új lakó, aki ráadásul szétdobálja a holmiját, miközben nincs is itthon. Mit mondjak neki?
– Azt hogy így járt. Különben az összes szekrény tele volt pakolva, ez szerinted fer?
– Hát mert eddig csak ketten laktunk itt.
– De mostantól nem csak ketten fogtok. Amúgy is, ki az a Rob?
– Na most, ha ketten lakunk itt, és itt vannak a cuccai, szerinted?
– Oké, a másik srác, de láttam már?
– Igen, tegnap biztosan. – Pet válaszára Moon hirtelen megfordult, összecsapta két kezét a felismeréstől.
– Jajj, az a béna srác! Emlékszem!
– Öhm, valószínű. Ha befejezted, szorítok helyet Robnak az én szekrényemben.
– Na, látod, mindent meg lehet oldani, én lány vagyok, nekem több helyre van szükségem, ti elfértek egy szekrényben is.
– Főzök egy kávét.
– Áh, köszi, az jól esne. – Pet már most megbánta, hogy beengedte a lányt.
Miközben a kávéval bíbelődött, a zárban csörgött a kulcs, és belépett Rob
– Helló! Kávé? Az nekem is jól esne! – Pet minden reménye a kávézással kapcsolatban ezzel szertefoszlott. Rob bement a szobába.
– Szia! Hát te ki vagy?
– Öhm, szia, Moon! – Nyújtott kezet a srácnak.
– Én pedig Rob.
– Azt tudom.
– Mi már tegnap találkoztunk, nem?
– De igen.
– Pet barátnője?
– Nem egészen.
– Azt hiszem sejtem – Mosolygott mindentudóan Rob, majd a szekrényéhez lépett, hogy némi tiszta ruhához jusson, és törölközőhöz. Igen nagy meglepetés érte, mikor mindenféle női ruhával találta magát szemben a sajátjai helyett.
– Hát ez? – Nézett a lányra.
– Na de Rob! Elpirulok.
– Tessék?
– Legalább ne előttem nyitnád ki!
– Te miről beszélsz? És hol vannak a cuccaim? – Kiabált a fiú igen-igen mérgesen.
– Oké, oké! Feladom. Ezek az én ruháim.
– Ezt eddig is tudtam!
– Hát. – Egy rövid csönd következett.
– Mit keresnek itt? – Követelte a magyarázatot.
– Nos én beköltöztem, és be is pakoltam.
– Igazán?
– De a te ruháid is megvannak.
– Hála Istennek! – Moon egy kissé megvetően pillantott rá az ironikus megjegyzés miatt.
– Tehát Pet ide pakolta a te holmidat – Mutatta meg a robbanni készülő srácnak.
– És engem senki nem kérdezett meg?
– Kész a kávé! – Szólalt meg kintről a másik bűnös
– Pet, mi ez az egész? Nem kellett volna azért ezt mégis megbeszélnünk? – Érdeklődött mikor kiértek a konyhába.
– Igen Pet, ez nem egy stabil kapcsolatra utal. – Hamar megbánta a viccelődést, felért két pofonnal az a tekintet, ahogy a fiúk néztek rá.
– Itt a kávétok – Nyomott Rob és Moon kezébe is egy-egy bögrét, majd kapta a kabátját.
– Várj, te most hova mész, te nem kávézol?
– Nekem már nem jutott. És ne haragudj, de ebből a napból pont elég. Elmegyek egy jegyzetért, addig beszéljétek meg egymás között. Majd ha hazajövök engem is leoszthatsz. Hello!
Az ajtó becsapódott. A fiú és a lány meglepődve egymásra néztek, majd csöndben kávéztak, nem beszélgettek tovább sem a témáról, sem másról.

3.

Úgy aludtak, ahogy az elején megbeszélték Pettel. Rob egy kicsit már megnyugodott, de nem igazán kedvelte meg a lányt. Ami azt illeti Pet se rajongott érte. Rob korán kelt, mivel reggel nyolctól volt órája. Nem szerette az első órákat, nehezére is esett az ébredés. Amint felült, rögtön rágyújtott. Erre Moon szeme is kipattant. Szemrehányóan megköszörülte a torkát.
– Jó reggelt – Köszönt neki a srác
– Már ne is haragudj, de nem gondolod, hogy másokat zavarsz?
– Mire gondolsz?
– Szerinted? A cigire!
– Ja. Jó. – Rob kiment a konyhába, és ott folytatta a dohányzást. A párbeszédre Pet is felkelt.
– Szóval ti bent szoktatok dohányozni?
– Aha, úgy terveztük.
– Ja, akkor jó. – Azzal rá is gyújtott. Pet egy ideig csak nézte, majd sikerült megszólalnia a meglepetéstől.
– Akkor most miért zavartad ki?
– Én nem zavartam ki.
– De igen, közölted vele, hogy másokat is zavarhat, mégis kit zavarna, ha velem eddig is együtt lakott, te pedig úgy fest, szintén dohányzol.
– De nem kérdezte meg.
– Ó te jó ég! – Pet visszazuhant az ágyba.

4.

Ismét a felfújható vendégágyas boltban álltak Robbal. Moon nem ért rá, és nem is akart beszállni, mondván, minek fizessen fekhelyért, ha már van egy.
– Na, szerinted? – Kérdezte izgatottan Pet
– Az egyszemélyes olcsóbb, de a francia kényelmesebb
– És van is rá keretünk.
– Akkor legyen az?
– Szerintem simán!
Megfordultak, és válogattak a dobozok között.
– Meg is van! – Kapott le egy dobozt Pet. – Na irány fizetni!
– Jó napot!
– Jó napot!
– Nem kívánnak hozzá automata pumpát is vásárolni? – A két fiú egymásra nézett.
– Ö de, de igen, és az úgy mennyibe kerülne?
– Így együtt a kettő tizenkétezer forint.
– Hát. – Pet Robra nézett.
– Könnyen jött, könnyen ment.
– Ez végül is igaz, kérjük a pumpát!
– Ó öregem, ez fantasztikus! – Örvendezett kint Pet
– Az, és, ki alszik majd rajta?
– Nekem mindegy.
– Hát igaz, de mégis jó lenne kitalálni.
– Hát alszom én.
– És akkor én maradok Moon mellett, na ne!
– A végén még azon is összeveszünk, hogy ki aludhat a matracon. – Mondta Pet, miközben nevetgélt.
– Áh, amúgy nem rossz csaj, csak
– Idegesítő?
– Hát ébren igen, álmában kevésbé.
– Szerintem annyit tud rugdosni!
– Ugye?
– Óh, ez a nő, akkor is elviselhetetlen, amikor alszik.
– Na akkor csak összeveszünk a matracon.
– Hihi, hát lehet. – Egy kis ideig egymás mellett mentek, majd Pet ismét megszólalt. – Tudod mit? Aludj te a matracon! Neked van egy csomó első órád, nekem legkorábban tízkor kezdődik a napom.
– Oké, köszönöm.
– Nincs mit, egy sör, a matrac örömére?
– Benne vagyok!
Bementek egy kis sörözőbe. A pult mögött nem más állt, mint a kedves lakótársuk.

5.

– Jajj ne! Ne! Ne! Ne! – Mondta halkan Pet, miközben egyszerre hátat fordítottak. – Tűnjünk innen, még mielőtt észrevesz.
– Oké! Gyerünk!
– Hé fiúk! – A két srác megdermedt egy pillanatra
– Lebuktunk.
– Sajnos. – Lassan visszafordultak.
– Áh, Moon, hello, nahát. Hát te?
– Ezt én is kérdezhetném.
– Mi csak lejöttünk egy sörre. – Válaszolta Rob.
– És, itt dolgozol?
– Itt is, mikor hogy. Milyen sör lesz?
– Egy pikoló. – Jelentette ki szilárdan Pet.
– Hm, nem viszitek túlzásba, és egy pikoló mit?
– Bármelyik csapolt megteszi.
– Én javaslom az Ászokat… akkor. – Mondta kissé zavarban, miközben kitöltötte. Rob, neked mit adhatok?
– Nekem is egy pikolót, és jó lesz az ászok.
– Okké. És mi a helyzet?
– Sétálgattunk, és már megyünk is tovább.
– Hova?
– Órára.
– Akkor azért isztok csak pikolót, értem. Nekem egész kellemes napom volt, a forgalom tűrhető, és a vendégek is. Keresztrejtvényt fejtegettem, mikor nem volt dolgom. Képzeljétek…
– Ne haragudj, de hát mennünk kell, mert nem szeretnénk késni, köszönjük a sört!
– Óh, semmi gond, majd otthon dumálunk.
– Attól félek – morogta Pet inkább magának és Robnak
– Tessék?
– Csak belekezdtem egy mondatba, attól félek, hogy karó lett a zh-m.
– Áh, ugyan már, tudod, csak tanulni kell! – Nevetgélt Moon.
– Aha, persze, na szia!
– Szia!
– Sziasztok, gyertek be máskor is!
– Feltétlenül.
– Hát ilyen nincs. Ez mindenütt ott van! – Mondta Pet, miután kiértek a sörözőből.
– Keressünk egy másik helyet, mindenütt nem lehet ott.
– Igazad van, menjünk!

6.

– Na, szerintem, itt akár jó helyen is lesz. – Jelentette ki Pet. Az új matrac mellett álltak, és úgy néztek rá, mintha a le rá, mintha életük legszebb tulajdonával állnának szemben.
– Igen, szerintem is.
– Hello fiúk, mi a helyzet? – Érkezett meg Moon.
– Szia!
– Hát ez meg mi? – Jött a kérdés, amint belépett az ajtón.
– Ez az új matrac.
– Szuper, mikor vettétek?
– Hát.
– Öö. – A fiúk egymásra néztek
– Két óra között. – Kezdte Rob
– Mikor összefutottunk.
– Igen, igen.
– Hát.
– Hát akkor
– Értem, tök jó. Aludhatok rajta én?
– Nem. – Pet most sokkal határozottabb volt, mint az előző habogás alatt.
– Miért nem?
– Mert nem a tiéd!
– Oh, igazán? Mondhatom daliás egy hozzáállás! Itt én vagyok az egyetlen nő, megérdemelném, hogy én kapjak külön helyet.
– Mi meg aludjunk Robbal továbbra is egy ágyba? Na nem, ilyet nem játszunk?
– Miért is ne? Eddig is ment! – Moon igen erőteljesen felemelte a hangját.
– Kérdeztük, hogy beszállsz-e a költségekbe, nem akartál!
– Mert nem gondoltam, hogy ilyet vesztek!
– Miért, mégis mit gondoltál?
– Mit tudom én? Tök mindegy, nekem jár!
– Nem, neked egy kilakoltatás járna lassanként!
– Tessék? Nekem köszönhetitek a matracot! Meg se tudtátok volna venni! – Válaszolt Moon, de a mondat felénél már Pet is rákezdett a saját szövegére, de már ordítozva:
– Elég volt, itt Rob fog aludni, és kész!
– Hogyan? – Hallgatott el a lány egy pillanatra. – Úgy érted, mi ketten pedig együtt alszunk?
– Igen, hála istennek! – Jött a rendkívül ironikus megjegyzés.
– Óh. Akkor oké. Most mennem kell, este találkozunk. Helloka! – Kapta a táskáját, és az ajtó bezárult.
– E! – Jelentette ki Pet
– Azt hiszem, bejössz neki.
– Ennek a csajnak? Na ne!
– Miért? Nem rossz nő, csak ne szólalna meg.
– Végül is mondasz valamit, ha bekötnénk a száját, egész jó lenne!
– Ugye!
– Kávé?
– Persze!