Karácson esetére…
Ha már végképp nem kikerülhető, ha már semmi esély a menekülésre, s nem tudsz elfutni, -bújni, mert nincs hová, és menthetetlenül utólér, elkap, rádveti magát, és vesezedelmes fogait belédvájja e vérszomjas fenevad, amelynek rettegett neve… Jaj! Leírni, kimondani, még gondolni is rémisztő: Ha Karácsony esete forog fenn!
Azt mondják, a szeretet ünnepe… Piha! Egy ünnep évente! Három nap a 365-ből!
Hogy miért puffogok? Mi okból tartom képmutatónak az egész mézás-mázos felhajtást? S veszek benne részt két vállal mégis?
Az egyik szívem sír! A másik gúnnyal nevet! A harmadik örül csak kicsit félszegen…
Az egyik szemem látja: baj van csak, folyamnyi, és egyre több! Az élet néhány félreeső nézőpontján, hol nincs fedél, nincs étel, csak egy vonító lélek, akit a sors ott üt, ahol ér… Fagyban telnek biz e szépnek nyilvánitott, államilag világszerte mosolyra kötelezett napok is! Éhező kutat a szemétbe vetett "finom" falat után! S elnyomja az ünnepi hangulat szülte víg zsivaj a félrevonult betegek szenvedő, kínlódó nyögését. Mert van e napon is, aki csak egyetlen dolgot érez: Fájdalmat! És sorolhatnám még sokáig, miért érzem magam pöffeszkedőnek a karácsonyi asztalnál! Az etióp éhezőt! A sok ezer élő élettelent!
Amelyik gúnnyal nevet: látja a pénzért vett hulladék-hegyet… A cégeknél a karácsonyi mérleget! Vedd vidd! Mert csak a drága, s az új a jó! Itt az év végi akció! A boltosok ünnepe ez! Süss főzz! S ha az ezer falat fele megmaradt, hát dobd ki csak!
Hogy miért látom így? Analizálhatnánk, hogy t'án nem kaptam eleget… Hogy depresszió, és téboly fenyeget! Gondolj, s mondj rólam, amit akarsz! Csak azt ne: hogy mit előbb írtam, nem igaz!
Mégis belevetem magam én is! Két vállal küzdök, hogy legalább azt szeressem most kicsit még inkább, akiket szerethetek! S nem kerüli el figyelmem, az ingyen ételt osztók sátra! A vöröskereszt, és a sok-sok caritas! S bár nem érzem elégnek, nyugtatom magam, s táplálom emberbe vetett hitem e dolgokkal! Sütök finom süteményt, annak akit legjobban szeretek! Kitalálom szíve vágyát annak, akit ismerek!
Szóval Karácsony es/e/tére fogadott tanácsom, melyre más napokon is emlékszek: űzd ki szívedből a haragot, hidd, hogy a világ jobb lesz, mosolyogj! S húzd közelebb szivedhez, s szeresd, akivel csak teheted!
4 hozzászólás
Most értettem meg – miuán ezt az írásodat is elolvastam – azt, amit a versem után írtál…
Én se tudok így karácsony tájéán csak a szépen megterített asztalokra gondolni, a mindenáron minden cifraságot-ajándékot megvásárolni, hanem mindig eszembe jutnak az elhagyottak, kitaszítottak, éhezők és fázók és a betegek, akik az előbbieket mindig nélkülözik. Jó, hogy leírtad ezeket a gondolatokat.
Üdvözöllek: Kata
Köszönöm, Kata!
Lényegében ez lett volna a hozzászólás, de úgy éreztem, oda hosszú lenne!…
Örülök, hogy tetszett!
Köszönettel: GabeReal…
Kedves Imre!
Benéztem Hozzád és épp a Karácsony estére c. rövid kirohanásod érdekelt.
Őszintén szólok, ha azt mondom: előbb megbotránkoztam, amikor e szép ünnepről az első szakaszt olvastam.
Aztán megnyugodtam, mert tovább nézel a szokásos ünneptől, amikor a családok együtt vannak, szeretteiket megajándékozzák, s fogyasztják a finom ételt, süteményt, élvezik egymás szeretetét.
De Neked is – mint nekem – ilyenkor eszembe jutnak azok, akik itthon pl. a hajléktalanok és mások, de nem csak ők és nem csupán nálunk, hanem a világ minden táján ilyenkor is éheznek, akiknek még talán falat kenyér sem jut ezen az ünnepen, s szabad ég alatt megfagynak és az ártatlan
gyerekek, akik nyomorban s nyomorra születtek.
Én is így érzek, s ilyenkor a szemem könnyezik.
Szép és reménykeltő a befejezés. De vajon eljő-e az olyan idő?
Szeretettel olvastam: Kata
Szia Kata!
Biziny: kirohanás volt, sok ilyet, olyat olvastam akkoriban itt-ott, s afféle feloldozásnak szántam: szinkronba hozni a mérleget, keresni a közepet, hogy hekyesnek lássam, hogy a világfájdalom helyett jól érezhessem magam. A.kétség gyötört, hekyes-e, nem-e. Képmutatástól, figyelmenkívülhagyástól igyekeztem feloldozni magam, és esetleg másoknak is. Elfogadtam, hogy részt miért veszek, hogy ne nézzek a tükrökbe haraggal…
Köszönöm, hogy itt jártál, s e kies hekyen hagytad a névjegyed!
Hogy eljön-e? Nem tudni… De mindenki tehet egy-egy lépést felé… (hátra, magába)
Szeretettel: Gabe