Liz Reed és a Kékköpenyes 04

Magány

Hatalmas hópelyhek estek, néha a szél is feltámadt, Kékköpenyes arcába csapva a hideget. Bosszankodott, félt, egyedül volt, haragudott, bosszút akart… Nagyon sok minden uralkodott most szívében és eszében. Elküldték, elzavarták, mint egy… egy tolvajt.
Megáll. Körbetekint; zord táj. Fehér hegyek, rajtuk fenyőfák, amiket majd lassan ugyanúgy belep a hó, mint minden mást. Egyedül van, amióta kirakták a köpenyét a birodalomból – még épphogy tudta követni: tizennyolcszor kelt fel a Nap -, egyetlen teremtett lélekkel sem találkozott. Nem tudta, merre visz az útja, csak ment, ment, szedte apró lábait. Orra vörös volt és a hidegtől beráncosodott.
Rengeteget gondolt Művészkedősre, iszonyatosan hiányzott neki. Újra szerette volna látni, megint álommanó akart lenni. De az a kis izé… A pletykás Mielikki az oka mindennek. Maerd főmanó minden szó nélkül kihajította a birodalomból, Kékköpenyes hiába beszélt a jogairól és védekezett. A törvény az törvény, de ez igazságtalanság volt.
Behúzza a nyakát, egy hatalmas széllökés megtántorítja, majd folytatja végtelen útját…

Liz Reed

A mennyezetet nézi, megint nem alszik, pedig már jócskán elmúlt éjfél. Sok minden jár a fejében: egy fiú, egy álommanó, egy új regény.
A fiúval alakulnak a dolgok, hiányoznak egymásnak, és két nap alatt sikerült egymás fejét elcsavarniuk Szerelem ez? Még nem tudta. Nem is találkoztak, de egy erős ragaszkodás és szeretet van mindkettőjükben.
Eszti elmosolyodik, mikor a fiúra gondol, de agyába hirtelen befurakszik Kékköpenyes emléke. Szája lebiggyed, kinéz az ablakon (mióta először eljött hozzá az álommanó, egyszer sem engedte le a redőnyt) és csodálkozva látja, hogy esik a hó. Kicsit mosolyog, de szíve szomorú.
Egy mondat jár a fejében, amit ő írt: „Ki vagy nekem? Semmi és minden:
Semmi, mi volt, minden, mit hittem.” Minden nap elmondja legalább kétszer magában.
– Kékköpenyes, gyere vissza! – suttogja és felhúzza takaróját a nyakáig. Mi lehet vele – fut át az agyán. Semmit nem tudott róla, amióta itt hagyta a lebukás miatt.
Kezd álmosodni. Szemei lassan lecsukódnak, és elalszik.
Kint csendesen és békésen havazik, a párkányon egy álommanó hárfán játszik, és Eszti álmaiban Sohaországban jár, ahol minden virágzik, ahol a legkülönbözőbb mesebeli lények élnek, ahol mindenki boldog.