Szeresd meg a tested!

Sári sokáig hitt abban, hogy életünket két fajta probléma nehezíti meg: ha nem szeretnek, vagy ha többen is szeretnek.
Aztán egyszer csak észrevette, hogy nem néz a tükörbe. Persze használja a tükröt, mert megfésülködik, kifesti a szemét, bekrémezi az arcát. Olyankor azonban csak a haját, a szemét, a krém egyenletes elosztását nézi az arcán. Saját magát – összességében – nem szokta megnézni.
Egy színházi előadás szünetében döbbent rá erre. Az előcsarnok telis-teli volt tükrökkel és egyszer csak szembe jött önmagával a tükörben. Sári elkapta a pillantását a saját tükörképéről, és olyan kellemetlenül érezte magát, mintha nem lett volna rajta ruha. Pedig a ruhájával nem volt semmi baj, rajta volt és illett az alkalomhoz. Akkor jött rá, hogy még egy probléma nehezíti meg az életünket: ha nem szeretjük saját magunkat.
Attól fogva figyelte magát, hogyan bánik saját magával, a saját testével.
Türelmetlenül és kíméletlenül, talán ezek voltak rá a legenyhébb kifejezések.
Fésülködésnél gyors, egyenletes mozdulatokkal tépte a haját a fésűvel, fürdésnél kíméletlenül dörzsölte magát a szappannal, a ruhákat fel-le rángatta magáról, ha öltözött.
Sietősen, céltudatosan bánt a testével, mint ahogy egy gépet karbantart az ember azért, hogy jól működjön, jól végezze a dolgát. Ha a teste fellázadt és nem teljesítette a tőle elvárt feladatokat – például megbetegedett – Sári szabályosan dühös volt rá. Mint egy gépre, ami pont akkor romlik el, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Gyorsan teletömte magát gyógyszerekkel és elvárta, hogy azonnal rendbe jöjjön. Még jobban haragudott a testére, ha szervizbe kellett vinnie végül, azaz elmenni az orvoshoz.
Az orvosnál kerek perec kijelentette, hogy neki nincs ideje ágyban feküdni, kezelésekre járni. Azonnal kér egy nagyon erős gyógyszert, csak ezért jött.
Sári maga is meglepődött, amikor rájött erre. Mert ha megkérdezték volna tőle, hogy szereti-e a testét, biztosan igent mondott volna. Pedig nem, nem szerette, ez napról-napra nyilvánvalóbbá vált a számára. Órákig ült a munkahelyén a számítógép monitorja előtt, szinte mozdulatlanul, csak a szeme figyelte a képernyőt és az ujjai jártak a billentyűkön. Sok a munka. És a munka mindig sok volt. Nem volt kímélet sem a hátának, sem a szemének. Az utcán sietősen loholt, előre szegezett arccal szedte a lábait, hogy behozzon néhány percet, mivel mindig késésben volt. Otthon sem kímélte magát. Általában minden feladat hétvégére maradt, szinte csak addig ült, amíg evett; aztán elnyelte a házimunka. Képes volt úgy megpucolni az előszobában a nagytükröt, hogy közben nem nézett bele.
Nem volt ez mindig így. Kamaszkorában persze, hogy órákig bámulta magát a tükörben, de az nem számít – akkor tele volt a szokásos elkeseredéssel, hogy ő milyen rémesen néz ki. Aztán csinos fiatal nővé serdült és jó barátja volt a tükör. Nem csak a tükör, az utcán a kirakatok, a gépkocsik ablakai, a férfiak rászegeződő tekintete. Mindben szívesen nézegette magát és elégedett volt a látvánnyal.
Most pedig nem az! – Állapította meg a saját magán végzett megfigyelés végén.
Végre összeszedte magát és odaállt a nagytükör elé. Kényszerítenie kellett magát, hogy rendesen megnézze a tükörképét, szembenézzen magával és azzal, hogy mi nem tetszik a látványon.
Hát először is a kora. Ki ez a túlkoros személy itt a tükörben?
Másodszor a súlya. Ki ez a régen teltkarcsúnak, most meg súlyproblémákkal küzdőnek mondott nő?
Harmadszor meg… az egész! Ki ez a nő egyáltalán? Aki nem hasonlít a szépségipar, a divatvilág reklámjainak modelljeihez? Aki nem hasonlít a magazinok képein látott nőkhöz? Aki nem hasonlít még fiatalkori önmagához sem?
Sári végighúzta a kezét a dúsan gömbölyödő csípőjén, szemügyre vette kikerekedett arcát, feszülő pulóverét. Megnézte a ráncokat a szeme sarkában.
– Szóval ez a baj, öreglány? – kérdezte magát.
– Nem vagy trendi! – állapította meg.
– És ezért nem szereted magadat – tette hozzá.
Megcsóválta a fejét és nagyot sóhajtott. Általában nem szerette, ha rosszul bánnak valakivel. Bárkivel. Gyerekkel, állattal, a földdel, a vízzel, az emberek egymással. Még a kitalált történeteken, filmeken, könyveken is tudott sírni, elszomorította, ha valakivel rosszul bánnak.
Ő meg saját magával bánik rosszul. Furdalta a lelkiismeret, amióta rájött erre.
Aznap este a fürdőszobában lassan hámozta le magáról a ruhákat. Zuhanyozás helyett készített egy illatos habfürdőt. Vitt magával egy jó könyvet és elnyúlt a kádban. Előbb olvasott egy kicsit, aztán csak pihentette a szemét, áztatta magát, talán egy kicsit el is szundikált. Amikor mosakodni kezdett, gyengéden érintette meg a testét, lassan és élvezettel fürdött.
Ettől a naptól kezdve minden megváltozott.
Ha egy kívülállót megkérdeztek volna erről, azt mondta volna, hogy semmi sem változott. Sári ugyanannyi időt töltött a munkahelyén, ugyanúgy elvégezte az otthoni feladatokat. Azonban belül nagy volt a változás. Szeretettel érintette meg a testét, figyelt a kívánságaira. Ha munka közben jelzett a háta, hogy elgémberedett, igyekezett felállni. Valami olyan feladatot találni, amihez jönni-menni kell egy kicsit. Ha jelzett a szeme, hogy már sok neki a számítógép monitorjából, kicsit nézte az ablakban lévő virágot, a képet a falon, ami a kedvenc cicáját ábrázolta. Ha nem sikerült kicsit lazítani, mert akkora volt a hajtás, megbeszélte magával, hogy elhalasztja, amit a teste kíván, de este bepótolja majd. Ezeknek az ígéreteknek a betartásához otthon elkezdte kivágni a női magazinokból azokat az egészség és szépség tanácsokat, amiket eddig is elolvasott, de megvalósításukat – idő és pénzhiány miatt – bizonytalan időre elhalasztotta. Beszerzett három tarka mintás papírdobozt és külön dobozba gyűjtötte a gyógynövényekről szóló cikkeket, a tornákról szóló cikkeket, a szépségápolásról szóló cikkeket. Ezután, ha valami egészségügyi problémája volt, nem kapott be rögtön egy pirulát, hanem áttanulmányozta a dobozait. Milyen gyógynövény használna, milyen tea tenne jót, vagy milyen torna segítene. Az utcán arra kényszerítette magát, hogy lassabban járjon, sétáljon, élvezettel mozogjon.
A bűntudattal is leszámolt magában. Nem tilos csokit, édességet, sütit enni!
Egy ideig élvezte a feloldott tilalmat. Aztán egyszerre azt vette észre, hogy nem akar már annyit nassolni, mint amikor „nem volt szabad”. Hiszen már nem egy titkos szerető a csoki, akit rejtegetni kell. Most, hogy megengedte magának, hogy mindig egyen belőle, amikor csak akar, már nem is volt olyan fontos az egész. Amíg édesség helyett akart gyümölcsöt enni, valahogy sohasem vett magának. Most rákapott a gyümölcsre.
A legnehezebb azonban még hátravolt. Megtanulni azt, hogy szépnek lássa magát.
Először csak figyelt. Figyelte, hogyan néz rá a férje, a családja, a barátai. Figyelte a tekintetüket. Ők milyennek látják Sárit? Megpróbálta az ő szemükkel nézni magát.
Hogyan látja vajon őt a többi ember? Tényleg olyan tragikus, ha eltér a szépségipar és a divatvilág által sulykolt igényektől?
Amit látott a szemekben, az egy kicsit meglepte. A többi embert egy kicsit sem érdekelte, hogy Sári hogy néz ki. Az utcán mindenki rohant a dolga után. Senki rá sem nézett. Vagy ha igen, akkor csak úgy, mint egy tereptárgyra, amit ki kell kerülni, nem szabad nekimenni.
A kollegáit sem érdekelte, hogyan néz ki. Csak az érdekelte őket, hogy hatékonyan és eredményesen dolgozzanak együtt. Ez pedig nagyon jól ment.
A családja, a barátai szemébe nézve pedig, egyenesen szépnek látta magát. Ahogy ránéztek, rámosolyogtak, megfogták a kezét, megpuszilták az arcát, Sári érezte, hogy őket sem izgatja, hogy „nem trendi”.
A férjét kifaggatta arról, hogy mit szól hozzá, mennyit változott – nem éppen előnyére – az elmúlt évek alatt.
A férje válaszul magához húzta őt és megsimogatta az arcát. Miről beszélsz? – kérdezte csodálkozva. Éppen olyan vagy, mint amikor megismerkedtünk. Sári kutatva nézett a férje szemébe: vajon most ugratja őt? A férje mosolygó tekintetéből azonban csak a szerelem sugárzott felé…
Nem volt könnyű dolog szépnek látnia magát. Egy olyan világban, ahol mindennap ezerszer látod a reklámokban, az újságok címlapjain, divatfotóin, hogy mások bezzeg milyen trendiek. Ahányszor azon kapta magát, hogy nem néz magára a tükörben, vagy a kirakatok üvegében tükröződő képéről elkapja a pillantását, mindig előírt magának egy kényeztető lábmasszázst, vagy egy kényeztető hátgerinc tornát, vagy ami éppen az eszébe jutott, hogy mivel kárpótolhatná a félrekapott pillantásokért a testét. Ez azonban nem vitte közelebb a célhoz: önmaga elfogadásához.
A várt áttörést egy őszi nap mégis elhozta. Éppen kiugrott ebédidőben a boltba bevásárolni, amikor a bolt ajtaján éppen kilépő, Sárival egykorú, őszes halántékú férfi megfordult utána. „De jó vagy!”, mondta a mellette ellépő Sárinak. Ez a blőd pasi – szöveg, ez volt az áttörés. Ettől kezdve Sári mosolyogva nézett a tükörbe. „De jó vagy!” kuncogott mindannyiszor.