07. Szonettkoszorú Tréfa és valóság

1. LEMARADTAM
Pesten irodalmi est lesz szombaton
mivel meghívtak, én is elmegyek,
– figyelem az órát, nem kell sietnem –
letörlöm a port az íróasztalon.

Közben az írásokat nézegetem,
a zsűrinek majd ki tudja mi tetszik?
választok novellákból és versekből
amit majd a színházban mondok el.

Készülődöm: mit vegyek magamra? –
kivasalom a ruhám és öltözöm –
talán jó lesz a sötétkék kosztümöm,

jól illik hozzá a vajszínű blúzom,
nem mindegy hogy nézek ki a színházban,
sminkelek és csinosítom magam.

2.
Csinosítom magam és sminkelek,
befújom magam illatos parfümmel,
a kis táskám, kalapomat fölveszem,
megnézem, mit mutat a nagy tükör?

Mielőtt a rádiót kikapcsolnám,
hírekben hallom, mi van Budapesten…
azon gondolkodom – mi lesz velem,
sztrájkot hirdet a BKV és a MÁV…

Nem gondoltam, hogy lemaradhatok,
az állomáson barátok várnak,
de azt sem tudom, oda hogy juthatok,

összefogtak ellenem az angyalok.
– Csak vártam, koptattam a porondot –
nem indul innen se’ busz, se’ vonat.

3.
Nem indul innen se’ busz, se’ vonat,
hallom, Pesten már sztrájkot szerveztek.
Hiába vettem magamhoz verseket,
hogy majd azzal szórakoztassalak…

Elővettem mobilom a zsebemből,
persze, meg se fordult a fejemben,
hogy kijelzőn keressem a neveket,
hiszen, becenéven vagytok a Neten.

Gombokat mindhiába nyomkodom,
– sehol sem találom a neveket –
keresem… végre, itt egy név: Tomi!

Szia, Tomikám! – üdvözlöm örömmel:
de hangját hallva, a vér elhűl bennem,
nem te vagy az, hanem a testvérem!

4. IDŐ MÚLÁSÁVAL
Nem te vagy az, hanem a testvérem!
Emlékszel még más életre, milyen volt
neked akkor egy este? Kérlek, mondd mit
várhatok, hadd tudjam meg részletesen!

Ha majd egyszer jut eszedbe, miket
tettél életedben, milyen ember
voltál, ott laktál a város szélen
régen… Talán zárva tartottak téged?

Jó volna, ha rólad mindent tudnék.
Hová lettek a kincsek, közöld velem,
egész életedre kíváncsi lennék,

mert azt egyszer nekem megígérted,
szánod az egészet, ebből eddig nem
lett semmi, rossz hallgatni a mesédet!

5. MICSODA DIVAT?
Nem lett semmi, mesédet rossz hallgatni!
Furcsa világ ez a mai, higgyétek,
tudjátok meg, mindez milyen kegyetlen,
női mell ha befedik, csak úgy szexi.

Túlzott, ha a blúzotokból kibuggyan,
farmeretek ne csússzon le, a köldök
se látszódjon ki. Férfinépet jobban
izgatja, (ha) nem teszik a kirakatba.

Ki találta fel: mellet szilikonnal
pótolni? Jobb ötlet juthatott volna
eszébe. Olyan azzal a mell, mintha

egy nagy focilabda lenne a helyén!
Engem még a látványa is megdermeszt:
női mell helyett szilikon hogy lehet?

6.
Női mell helyett szilikon hogy lehet,
ami csak egy nagy labda beépítve,
abból természet szépsége kiveszett,
okos férfinek nem lehet élvezet.

Hidd el, sivár élet vár utódokra,
külsőség minden ócska látszat csak,
gondoljatok a jövendő magzatra,
műmellből hogy szopik egy kisbaba?

Óh, hová lett a természetes szépség?
Semmi jóra nem vezet és meg kell
érte fizetni. Csinosabb egy nő,

ha testét nem teszi a kirakatba,
ha nyáron lenge ruhában sétálva
a természetes szépségét mutatja.

7. HA ÉN GAZDAG LENNÉK…
A természetes szépségét mutatja.
Jótékony célokra szórnám a pénzem,
csak jót tennék, fölkeresném a szegény
éhező népet, s őket ellátnám

étellel-itallal, ruhát terítenék
fázó testükre, fűtetlen lakásba
jó meleget vinnék. Sötét szobákba’
napfényes világosságot gyújtanék.

Asztalukat étkekkel raknám tele,
hogy ne korgó gyomorral feküdjenek
le, mert akkor jókedvvel ébrednének.

Megvigasztalnám bánatos szívüket,
ajándékokkal kedveskednék nekik,
borús arcukra mosolyt fakasztanék

8. HA VEZETŐ LENNÉK…
Borús arcokra mosolyt fakasztanék,
minden ép-kezű férfinek és nőnek,
rokkantnak, aggnak és fiatalnak
munkát juttatnék minden embernek,

hogy abból magukat és családjukat
eltartsák. Felszántatnám az ország
parlagfűvel benőtt határát, a
helyére ehető terményt, búzát és

mást ültetnék, hogy ne kellene étket,
cukrot-, s egyebet drágán, idegenből
beszerezni. Az elkótyavetyélt

nagy-gazdaságokat és téeszeket
átszervezve, újra elindítanám,
ha jómódú, gazdag ember lehetnék.

9.
Ha jómódú, gazdag ember lehetnék,
minden parlagföldet felszántatnék,
legyen aratása minden szegénynek,
ne vegetáljon szegénykoszton kecskével.

Ne hagyja el senki az otthonát, a
megszokott tájat. Megélhetésért ne
ne menjen városba, nem kellene
magára hagyni idős rokonokat.

Hazánk értékes földalatti kincsét
idegeneknek nem engedném át,
ha tehetném; munka nélkül tengődő

éhes nép nem keresne idegenben
munkát, itthon örömmel kibányásznák.
Nem bíznám a ország gazdaságát

10.
Nem bíznám az ország gazdaságát
politikusra, mert nem ért hozzá;
okos emberek, szakértők tudnák
feléleszteni alvó gazdaságot.

Korabeli üzemek, üres gyárak
épületeit bűn elhanyagolni!
Ha életet lehelnének elhagyott
értékekbe, akkor jobb lét várna a

munka nélkül tengődőkre. Lenne
ismét munkájuk, amiből megélne
a családjuk. Munkaképes emberek

és ifjak serege nem unatkozna,
mindenki napja munkával telne,
sok éhező családon segítene!

11.
Éhező családokon segítene!
Itthon tartanám a szakembereket
nem hagynám elvándorolni őket.
Hivatása választott vezetőknek:

hogy hazájukból az emberek ne
meneküljenek külföldre munkát
keresni, hanem itthon megtalálják
számukra a megfelelő helyeket.

Ha én tehetném, éberen vigyáznám
népem egészségét, hogy mindenkinek
legyen elég ereje a munkához.

Bűn hagyni, hogy ifjaink az iskolát
befejezve, csupán ténferegnek, s
unalmukban mérgeket szipóznak.

12.
Unalmukban mérgeket szipóznak,
bűnözés útjára térnek nem saját
hibából, hanem unalomból. Jövő-
képet kell nyújtani az ifjúságnak

és megakadályozni a bűnözést.
Nem hagynám, hogy ebben a hazában
éhezzenek gyerekek és mások
– fedél- és meleg ruha híján – télen

szabad ég alatt leljék halálukat!
Ellátnám a kisdiákokat minden
kellékkel, hogy az iskola-padokban

felzárkózni tudjanak a szegények.
Minden rászorulónak ajándékot
adnék, arcukra mosolyt fakasztanék.

13. TÉLBÚCSÚZÓ…
Az arcokra mosolyt fakasztanék.
Mint egy kamasz örülök a tavasznak,
rövid szoknyában járok künn az utcán,
jól esik megfürödni hajnalonként

meleg napsugárban. Virágcsokor
a kezünkben, sógorom azzal köszönt,
mert közeledik a nők napja, minket
köszönt fiúk hada, kapunk csókot,

virágcsokrot, örülünk szép bókoknak.
Remélem, nem feledkezik el rólam
sógorom s hoz ő nékem csokoládét.

Szeretettel szép reggelre virradunk,
várjuk a szép ünnepet, kezünkben
illatos tavaszi ibolyacsokorral.

14. ÓH, TE ÉDES…
Tavasz van, kezemben ibolyacsokor:
Óh, mennyire szeretlek, kreol arcod,
barna szemed, érzem bűvös illatod,
és az édes-bájos mivoltodat.

Óh, de nagyon kívánlak, arra kérlek,
légy enyém, még a gondolat is szép
remény nekem. Amikor közelemben
érezlek, mámor önti el eszemet.

Kérlek, ezért magadra ne várass
sokáig, a ruhádból is kibont-lak.
Siess hozzám, beteljesül vágyam…

mert igazán szeretlek, most azonnal
megeszlek, te kívánatosan finom
és édes: MOGYORÓS TEJCSOKOLÁDÉ!

15. MESTERSZONETT – Tréfa és valóság

Pesten irodalmi est lesz szombaton
sminkelek és csinosítom magam,
nem indul innen se’ busz, se’ vonat.
Nem te vagy az, hanem a testvérem!

Nem lett semmi, rossz hallgatni meséd!
Női mell helyett szilikon hogy lehet,
A természetes szépségét mutatja.
Borús arcokra mosolyt fakasztanék,

Ha jómódú, gazdag ember lennék,
nem bíznám ország gazdaságát másra.
Éhező családokon segítene!

Ifjak unalomból mérget szipóznak
Az arcokra mosolyt fakasztanék.
Tavasz van, kezemben ibolyacsokor.