Fölénk húzták miközben feküdtünk.
Elkerítették szárnyaló szellemünk.
Nem rabok vagyunk –
annál sokkal többek.
Birkákként bámulunk,
s lehunyjuk a szemünk.
Köröttünk falak magaslanak,
fölöttünk tetők vigyorognak.
Körbebástyázzuk azt, mi halhatatlan,
hogy ne árthasson néki semmi;
de a fallal együtt magunkra zárjuk,
mi halhatatlanságunk felemészti.
Miközben aludtunk, becsomagoltak,
s a világ kényének ajándékba adtak.
Ám csomagoltak vélünk kulcsot is
és rést kiáltó kalapácsot,
s a kijutáshoz még ezernyi módot.
Leülünk hát dobozunkban s kesergünk?
Vagy felszabadítjuk szellemünk?
6 hozzászólás
Engedjük csak ki a szellemet! Ismét egy jó kis versike született, gratulálok Neked:)
Nekem tetszik!
Kicsit elgondolkoztatott, megfogott, és jó volt olvasni!
Gratulálok: A.
Szia!
Versed arra késztet, hogy tovább gondoljam. Igen, mi döntünk, kesergünk vagy felszabadulunk. Jó vers!
Szeretettel: Rozália
Köszönöm, hogy itt jártatok!
Szárnyaljon az a szellem!!!
Mély gondolatok a tőled megszokott profizmussal. Gratulálok: Colhicum
Kedves Davey!
Nagyon szép gondolataid vannak, és a végén ott a feloldás is, de azt gondolom, Te már döntöttél és felszabadítást választottad.
köszönöm, hogy olvashattam, mert nagyon tetszik!
üdv.:
hamupipő