Flóra

nem él még, nem mozog; csak pár atom
álmában gyúlnak irtó kozmoszok
a sejtfalon túl setét éj feszül
de legbelül még hidegbéke dúl

csak várt, amíg a pillanat eljő
hosszú spórákon át nevelte nap
itatta felhő, hogy egy este
szárba szökjön; titokban, fű alatt

mintha puszta penge lenne, olyan
hasít az új elevenbe, az ár
a zöld folyam a partot ellepi
s tavaszra a határ is tengeri

tombol a nyár, és a sötét ében
árnyékot vet kerted bütüjében
jaj! utat tép a gaz, a réseken
ág-bogak kúsznak részegen feléd

érted élt ő, s miattad enyészett
hogy e pompás egésznek része légy
aludj csak, ne félj, mire felébredsz
eltelik kerekegy istenöltő