Kocsma asztal szagos lapja mellől
nézem a zavaros világot,
jó barátom – egy palack bor megjelöl,
s elhegedül nekem az ördöggel egy táncot.
Dalolj palack most gondtalan nótát nekem!
Testedben őrzött vágyam legyen most szerelmem,
s egy hűtlen, de tüzes ribancot szüljön a bor-vágy,
így bölcsőm legyen a mámortól megforgatott ágy!
Még egy kortyot ragadok el belőled barátom –
s ha elfogysz? Hát testvéred kívánom!
Vadul száguld a vér most a testben,
mert bor és asszony marja lelkem!
A sarokban egy vad kerberosz cimbalmon játszik,
reám néz egy fejével, s szemében cinkosság látszik:
lám, pofájával tűzből egy lotyót varázsol nekem –
nem ismerem, de ma este megszeretem!
Üveg barátom, kiüresedtél, de bánatra nincs okod,
vadul kergetőző nedveiddel gyomrom locsolod,
mert a tűz -mit lelket forraló tánc- gyűrűz engemet,
s megfog, elrabol, megragad, és nem ereszti lelkemet.
Ma este nem érdekel a zsidók garasa,
sem a várúr vagy képviselő taglózó vasa,
s bár legyen az asszony illat egy gyilkos danaida,
testem a lelkemet ma este elmulatja.
Vadul támad az éjjel mindenkire, ki beléolvad,
végül testem -mint vére- összeaszik, majd alvad.
Egy korty borral Kharónt kínálom – s ő nevet,
Röhögve áztatom lábam a sztüx folyó felett!