Az idő útja tengernyi,
távol van a közelebbi.
Nem raktak ki intő jelet,
magadra vess ha tévelyegsz.
Mindenki egyenként sorban áll
nem véthet el hibát,
de gyarló az ember
tömérdek inger
lármája hat
idegeinkre.
Ma kedved víg, rügyező
de holnap szánalom
húrokat pengető
benned a fájdalom.
Gyertek viharfelhők !
Kékre festjük az eget!
Látszik már a ködből,
a remény már közeleg.
6 hozzászólás
Írásodban ott rejtözik a remény!
…a ködön át is,de közeleg!
Gratulálok!
Üd:sailor
Köszönöm szailor, szeretettel, Zsófi
Bizony tévelyeg az ember, kedves Zsófi, de biztató, ha a ködben is felcsillan a remény…
Nagyon szép vers!
Szeretettel
Ida
Bizony kedves Ida az élet sokunknak távol tartotta a közelebbi utat és még amikor elértük is nagyon meg kell küzdeni azért, hogy megtartsuk magunkat azon.Szeretettel, Zsófi
Az utolsó két sorban a két "már" zavaró. Nem lehetne az utolsó sor így: "a remény hogy' közeleg."?
Egyébként jó vers mind formájára, mind tartalmára nézve. Gratulálok!
Igaz, a már szót valami mással ki kellene váltani. A hogy kötőszót eddig elkerültem a verseimben, de az a névelőt is elég ritkán használom.Az észrevételed köszönöm.
Szeretettel, Zsófi.