Megint az út vezet. A széles szalagon
polka ritmusára jár a négy kerék,
önkéntelen dobol az ujj, és hallgatom
ezt a friss ütemre surranó zenét,
hajamba túr, ölel a forró nyári szél,
jól tudom, te küldted őt, s a napnyugat
arany színébe szőve száz csodát ígér,
halk kabócaszóra fűzött álmokat,
a lombok sóhaját, parti lágy akkordok
hullámlépteit, ezernyi csillagot,
könnyű kis ruhád, ahogy combodra forgott
tánca, és a fűbe húzó illatok…
az út vezet, a jó ütem feszít, a nyár
asszonymosoly-varázs, a képzelet
smaragd-ölébe vonni újra visszavár,
hát jövök, opál tavak, és kék hegyek…
10 hozzászólás
Remekmű.
Mondanivaló, formatökély, nívó.
Gratulálok.
Köszönöm szépen, Andrea!
aLéb
Drága Béla!
Micsoda élet lebegi át írásod!
Igazán szívet melengető!!!!! 🙂
Örömmel olvaslak…
Tünde
Örülök, Tünde, hogy ezt érezted ki a versből, köszönöm, hogy itt voltál.
aLéb
Szépen leírtad az utat, ahogy vezeti gondolataidat, míg haladsz.! Imádtam olvasni. Gratulálok!
Marietta
Marietta, köszönöm, hogy olvastad, örömmel láttalak.
aLéb
Kedves Aléb!
Az ilyen utak szépítik meg az ember éltét! Legalábbis vidámabbá teszik! Remekül adtad át az érzést! "halk kabócaszóra fűzött álmokat" ez csodálatos!
szeretettel-panka
Így van, Panka! Köszönöm, hogy olvastál, és örömmel láttam, hogy találtál benne olyan képet, ami megfogott.
aLéb
Az én utam egyenesen ide vezetett, hogy elolvassam a versed. Öröm volt.
Gratulálok szeretettel: Adrienn
Adrienn, enyém az öröm, hogy itt jártál.
aLéb