Markolom a pohár kristályos vonalát.
Világítótornyokon suhanok az éjen át.
Furcsa pára marja tekintetem.
Az élet mire kell mindig felébrednem.
Tükröződik a kert a boldog nyár a vízen.
Távoli hajók vitorláin üzen.
Fátyolos a régi idők emléke, becèző ridegsége.
Zongora dallama érzi, fájdalmas magányom kéri.
Bolond idő kattogj, rohanj velem.
Álomvilágot nem érintek sohasem.
Badarság a szó, a kétely, fantomok miket táncra kértem.
Ábrándaim a tornyok mögé dobom.
Vár reám a zord őszi birtokom.
Mondd el nekem kicsi csalogány,
ezer évre maradhat e szív oly halovány?
Kristályos szakadás, szilánkos tollvonás.
Szerelem nem ismerem, eltépem eskümet.
Elfelejtem mindazt mitől e szív repdes.
Elbúcsúzom a szerelemtől te kedves.
6 hozzászólás
szia Felhő!
hazudnék, ha mondanám, a versed tökéletes. kicsit amolyan "bicebócásak" soraid. de, ne zavarjon egyáltalán, én se értek a verseléshez. csak, hogy tudd, a képeid szuggesztívek, elragadók. nem is értem, miért nem kaptál hszt
túlparti
Kedves túlparti!
Köszönöm, hogy olvasta versemet.
Sokáig azt gondoltam mindent be kell tartani amit a "szabályzat" ír.
Megtaláltam a stílusom pár éve, hogy én, hogyan is szeretek írni.
Hiszek az egyéni karakterben.
Önmagam maradni ez nagyon fontos.
Üdvözlettel: Alkonyi
szerintem is. az a legfontosabb!
túlparti
elnézést a tegeződésért,
többé nem fordul elő
tisztelettel: túlparti
Kedves Alkonyi Felhő!
Nagyon szép búcsú.Megrendítő.
Szeretettel:Ági
Kedves Krómer Ágnes!
Öröm, hogy olvasta versem.
Van, hogy muszáj a búcsúzás. Ha fáj akkor is.
Így menni végig az életen át, és így hordozni a lámpásainkat.
Üdvözlettel:Alkonyi