Felkelt a Nap, csípi arcom a dér,
a sebzett lelkem révbe sose é.,
Nem éri öröm, rajta bánat ül,
a sok csalódás csak keservet szül.
Ne hidd, hogy sohasem gondolok rád,
még mindig perzseli ajkam a szád,
csak érted mossa arcomat a könny,
ellopja álmom az ármányi szörny.
Volt egy álmom, hogy újra visszajössz,
bús életemben újabb utat törsz.
Nem hozott szerencsét az aranyhal
és már lassan a remény is kihal.
2 hozzászólás
Kedves Attila!
Véletlenül találtam ide, de nem bántam meg.
Eme Bús élet című, szerelmes versedet olvasom. Ahogy látom, a többi versedet is a korabeli emlékezetes költők után, szép formában, remek rímekkel alkotod.
Elolvastam a bemutatkozásodat is, arra is ezek a szavak vallanak.
Kár, hogy olyan ritkán találkozhatunk Veled, jó lenne, ha körünkben jól éreznéd magad és szép verseiddel bennünket többször szórakoztatnál.
Ennél a versednél a második sor utolsó betűje hiányzik. Jó lenne pótolni.
Írjál nekünk sok verset, és nézzél körül; költőtársaid alkotásait is figyeld.
(Én is erdélyi származású vagyok.)
Szeretettel olvasgattam Nálad: Kata
Kedves, Kata!
Köszönöm kedves soraidat, sajnos rég nem írtam, de meg próbálok időt fordítani rá
.