A mosoly szikrája kísért,
Szavait még mindig hallom,
De oly´ gyerekesen kimért,
Mintha bántaná tilalom.
Szemfénye gyengéden ringat,
S vár rám egy édes álom.
Szívem most mint öröm-szikra,
Vele örök tűzként lángol.
A félelem most már gyáva,
Megöli szabad hatalom,
Hogy úgy enyészek el bátran,
Mint vörös rózsaszirm-halom.
Minden csillag új kísértet,
Fémszínű szalag-gombolyag,
Melynek szent, selymes ízére
Csak boldog szívek gondolnak.
Fényével egybe olvadok,
Fekete égbolt a vásznam,
Holdon várom a holnapot,
Álmodom napfényre várva.
3 hozzászólás
Nagyon szép lett, kedves Sally:)
Kedves Sally!
Nálam az utolsó versszak a nyerő:) Tele van reménységgel…
Üdv: Borostyán
Köszönöm a hozáászólást! 🙂 Igen, az utolsó versszak kifejezetten reménykeltő. Ezt a verset körülbelül 3 hónapja írtam, és érdekes visszatekinteni arra, ahogy akkor láttam a dolgokat! Sajnos a "napfény" nem ért el…de a vásznam örökre megmarad! 🙂
Üdv: Sally