Halovány emlék ősködből feldereng.
tisztul félt homály, semmi nem káprázat.
Fekete hattyú száll, fején glória, ellebeg.
Dal zúg az Éjben, dicsőít reményt kántálva.
Dúvadként tombol, ébred az ájult gondolat,
kitárul az Időnek szépsége, ránk virrad,
Szenteket küldenek a Föld díszére.
Megszáll egy érzés, új lelkeket fájni hagy.
Nagy gond lenne a Varázsló vélt hitének,
ha nem kellene a Jövőt előre látnia?
2 hozzászólás
Nagyon eltaláltad kedves Barna !
Jó kérdést feszegetsz nagyon jó köntösben.
Élvezettel olvastam.
Szeretettel: Zsu
Kedves barnaby!
Köszönöm szépen soraidat, amelyekhez még visszatérek.
🙂
Szeretettel: Szabolcs