Könnyes szemével néz le rám az ég,
mogorva felhőket ráncol homlokán,
szomorú álma volt, hogy ily gyászosan ébredt?
Vagy a tegnap fájdalma él benne talán?
Ködös lehelete arcomra ül,
belopódzik kabátom alá,
korán kelt, talán aludna még,
szívem felett fejét álomra hajtaná.
De nem, csak fülembe súgni jött szellő hangján,
itt vagyok, könnye rozsdás levélhalmokra hull,
örök imádságot ver az idő harangja,
s a nyár dala már néma csenddé halkul.
11 hozzászólás
Gyönyörű szép! Szeretem a verseidet!
szeretettel-panka
Kedves Harcsa!
Csodálatosan szép költői képekkel festetted elénk az őszi reggelt. Úgy érzem, az egyik kedvenc versem lesz. Tetszett!:)
Szeretettel: Zsóka
Kedves Panka!
Örülök ha tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves Zsóka!
Köszönöm, hogy olvastad, és nagyon örülök ha tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!Ez a vers gyönyörű!Ezt ecsettel sem lehetne szebbre festeni.
Örülök,hogy olvastalak.
Szeretettel:Erzsi
Kedves Erzsi!
Én örülök, hogy olvastál, és nagyon köszönöm.
Üdv: harcsa
Kedves harcsa!
Szép ez a vers, megható. A végét én egy kicsit másképp írnám: s a nyár dala néma csenddé alakul. Szerintem így jobban kijön a ritmus, és a rím is megmarad. Gratulálok.
A.
Ez is nagyon jó és éppen újra "időszerű".
Grat!
Gy.
Kedves Gyömbér!
Azt tudnod kell, hogy nagy örömöt szereztél.
Köszönöm, hogy olvastad, és igen, most épp időszerű.
Üdv: harcsa
Kedves harcsa !
Időszerű versed teljesen az elmúlást juttatja eszembe.
Gratulálok !
Nagyon tetszett, mint mindig 🙂
szeretettel: Zsu
Kedves Harcsa!
Nagyon tetszik nekem, a hangulata teljesen átjött.
Szeretettel gratulálok: Ica