Átsejlik testem, a tüllruhámon,
Ajkamon leheletnyi rúzs,
Karod gyengéden magadhoz húz.
Nyelvemmel fényesítem ajkam,
Fülembe súgod halkan,
Szeretlek kedves.
Szavad kristály pohárként csenget
Dobhártyámon, és visszhangon
Pendült a szó, én is, örökké, nagyon.
Csak álmodom. A Himnusz…
Méltósága talpra húz,
Nézem fátyol mögül két szemed.
Szeretném, hogy észre vedd.
De két kezed a pezsgősüveggel matat,
Szólsz: hozd a poharakat!
Egy durranás… hmm, ez így szokás,
Hideg a pezsgő… a csók sem más,
Mint pillanatnyi kellék, hisz itt az Újév….
Torkomon szorít, a pattanó buborék.
5 hozzászólás
Nos, ez tényleg igazi ünnepi hangulatú vers 🙂
Nem tudom leírni, milyen érzést keltett bennem ez a vers… Valamiért több van benne számomra, mint amit első olvasásra megértek… Minden esetre tetszik! 🙂
Igen, ünnepi a lepel, de alatta valami szomorúság dereng, egy olyan emberé, akire nem figyelnek eléggé. Én ezt éreztem.
Hanga
Szép vers,mely aggodást sugall.nem kezdted legjobban az új évet,még akkor sem ,ha pezsgő durrant.A pezsgő csak felszín,ha mögötte bánat ,gond lapúl.
Üdv!
Ha a csók, csak pillanatnyi kellék, akkor az a vers már nem lehet boldog… Ám a hangulata így is magával ragadó. Szép.