Lenge szellő fodrozta a fákat
Lágyan utat tört hajunkba kezünk
Kívántuk csókjaink, nem gondoltunk másra
Zöld fűzfaágyon érett szerelmünk.
Először egy csókot adtál lopva
De aztán kaptam százat, ezeret
Kacagott fölöttünk a csillagok hona
mert mi égtünk, lángszerelemmel.
De elhervadt a zöld fűzfaágyunk
A „ Meghalok érted” szapora sóhaja
Elcsendesült régen édes ifjúságunk
s szelíd lélekkel elröppent tova.
18 hozzászólás
Kedves festnzenir!
Nagyon szép sorok a szerelemröl,a kezdetén!
Az utolsó versszakban nagyon szépen
fájóan leírtad,mi lett belöle!
A legjobbakat!
Szeretettel:sailor
Előbb -utóbb mindenképpen eljön az idő amikor így emlékezünk arra ami már nem jön vissza soha már.
Köszönöm szépen kedves sailor.
igen:
"eljön az idő amikor így emlékezünk arra ami már
nem jön vissza soha már."
Mennyire igaz!
Szeretettel.sailor
Igen, így igaz Zsófi kedves, " szelíd lélekkel elröppent tova." Nem vész el, csak átalakul… 🙂
Nagyon szép vers!
Gratulálok szeretettel!
Ida
Köszönöm kedves Ida !
kedves Zsófia! Szép szerelmes vers. Éva
Köszönöm szépen Évike !
Elgondolkodtatóan szép!
Marica
Köszönöm szépen Marica!
Kedves Zsófi!
Nem éreztem belőle a bánatot, nagyon játékosan írtad meg. Inkább az elröppent édes ifjúságot, mint az elhervadt szerelmet búcsúztatod benne. 😉
Judit
Kedves Judit !
Valóban több szól az édes ifjúságról, mint az elhervadt szerelemről!
Köszönöm, talán a cím rossz választás volt.Szeretettel, Zsófi
Szép a versed, Zsófi. Örömmel jártam itt. 🙂
Szeretettel:Selanne
Örömmel fogadtalak én is, köszi, Zsófi
Kedves Zsófi!
Melankolikus emlékezés az elmúlt szerelemre. Tetszett.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm sailor !
Köszönöm kedves szavaid, szeretettel, Zsófi
Kedves, szép sorok, az elmúló szerelemről!
Szeretettel gratulálok hozzá:
Ildikó
Kedves, szép sorok, az elmúló szerelemről!
Szeretettel gratulálok hozzá:
Ildikó