Adjak fel mindent és ne lássak holnapot?
Hagyjam, hogy hazugságod ma is simogasson?
Zuhanás közben kapaszkodót ne is keressek?
Fogadjam el, hogy elvitted miben hittem?
Ne is próbáljam szívem darabjait megkeresni?
Felejtsem el, hogy valaki még összeillesztheti?
Rettegve éljek vagy végleg kiégve?
Zabáljanak fel az emlékek, mik olcsó semmiségek?
Átkozzam magam vagy téged helyettem?
Őszi esőben is a nyár mocskát keressem?
Idézzem fel mikor még fogtad kezem?
Zokogjak, amiért már nem vagy mellettem?
Álmatlan éjszakákon arcod lássam szüntelen?
Vesszek el a sötétben, amiért a nap már nem süt testünkre?
Nem tudom már sajnálni, hogy elmúlt e varázs,
eddig se sajnáltam volna, ha tudom, hogy megcsaltál.
2 hozzászólás
Kedves Délibáb!
Tetszett a versed.
Gondolom, hogy még nagyon friss ez a szakítás, de a kérdésekre neked kell megtalálnod a választ.
Keres olyan válaszokat, amik előre visznek, amik erőt adnak, tudom, hogy nem könnyű, de inkább lépj előre, mint visszafele.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
Valóban nem volt könnyű, de azt hiszem, minden kérdésemre kaptam választ… idővel. Köszönöm a biztatást, próbálok mindig előre nézni egy ideje, az ilyen kedves sorok pedig mindig jól esnek!
Üdv: Délibáb