Emlékszel, amikor a remény
felsütött az égen?
Szívünkben aprócska rügy fakadt,
óvón fogtuk kézen.
Elültettük, gondoztuk, nyíltak,
nap, mint nap fénylettek.
Eltelt azóta sok esztendő,
gyümölcsök termettek.
Rajta már madarak fészkeltek,
hozzánk szálltak csöppet.
Csilingeltek benne zöldikék,
többen, egyre többet.
Érzed ezt, újra cirógatja
napsugár az arcunk!
Szívünk még most is együtt lüktet,
és együtt álmodunk.
2 hozzászólás
"Szívünk még most is együtt lüktet,
és együtt álmodunk."
Így jó emlékezni.
Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet és az elismerést 🙂 Zsuzsa