fáradt szárnyaim megremegnek
ahogy elfogy az út
én a földre pottyant
alant ragadt
eltaszított magától az úr
bűnömre nem emlékszem
bukásom halk
én a földre pottyant
e nagyvárosban
nem találom emberi arcomat
tollaimat ó a szél hordja
messzi tájra szórja
én a földre pottyant
nézek utána
hol majd földet ér, ki látja
sok sok démon vesz itt körül
rám figyel
én a földre pottyant
mit tegyek
hogy éltessem régi kincsemet
messzi tájon jégbe zárva
vár rám egy lány
én a földre pottyant
akárcsak ő
igen, ő sem találja magát
ezernyi csillag rajza az égen
mutatja jelünket
s én a földre pottyant
ha elindulnék
merre vinne a végzet…
4 hozzászólás
Kedves Nimrodia!
ha négy évzizeddel ezelött irtam volna verset, lehet hogy én is ebben az értelemben isrtam volna, Én is egy bácskai kisvárosbol, ide pottyantam Zürich kellös közepében, egy országba, ahol 700 éve nem volt háború, és a város kellös közepén épenn akkor tort ki mikor kiszáltam a vonatbol, 1968 Junius 26-án, a csehszlováliai zavargások végett egész Zürich talpon volt. Utánna a magány. Engem a feleségem két gyermekkel várt
"jégbe zárva", és az első hat hónap, egy sok reménnyel átélt kinszenvedés volt. Az utad végét ritkán látod, mert azon az úton amelyiknek a végére látsz mielött elindultál, úgy sem érdemes menni. Az élet útja kiszámithatattlan, és ez a szép benne. Megértem a verseddel mit akarsz kifejezni, és veled érzek.
üdv Toni
Szép ez a dalszöveg,dalolva biztosan gyönyörű.Kívánom Neked indulj el és beteljesíted a végzeted.Biztosan az is egy szép része lenne az életednek.
Szeretettel üdv:hova
Ákos jut róla az eszembe, talán nem véletlenül… 🙂 Ezzel együtt is nagyon mély alkotás, ismerős érzéseket kelt bennem, örülök, hogy olvashattam.
Üdv,
Maat Ka Ra
Kedves Nimrodia!
A dalszöveg mondani valója nagyon megfogott, a kifejezéseket is helyesnek találom, csupán a helyesírást nem… Ne haragudj, de az elején nagyon zavart, hogy nem használsz vesszőket és (főleg) írásjeleket. Ez egy kicsit megzökkentett, de az érzelmi kifejezésed feledtetni tudta a végére.
Köszönöm.