A fény lassan nyitotta kapuját
Körülnézett, majd előbújt szépen
Árnyékot szőtt s kibontva bíborát
Kényelmesen szétterült az égen
Egyre világosabb lett a világ
A hó szikrázott, ahogy kelt a nap
Az ágakon vakító jégvirág
S én ballagtam hólepte fák alatt
Gyönyörű volt akkor az a reggel
Fények cikáztak havas fák között
Lépdeltem, dacolva a hideggel
És szívembe melegség költözött
Annál szebb, nincs amit a természet
Nyújt át nekünk. S eldobva gátjait
Kibontja a csillogó fehéret
S ezernyi színt fest, míg a nap virít
Sajnáltam, hogy vége lesz e- szépnek
Mert március majd friss rügyet fakaszt
De akkor is lesznek színes fények
Hát új reménnyel vártam a tavaszt
4 hozzászólás
Tetszik a szép tavaszváró versed. Egyet hiányolok, hogy nem fejezed be a mondatokat, ami nem csak a prózára érvényes, a versekre is.
Üdvözlettel.
De szép! Én is szeretek dacolni a hideggel, pl. egy hidg, dermesztő de tiszta északán nézni a világmindenséget (a csillagokat). Szép a vége is. Gratulálok!
Gergő
Igazad van Kata:) Pótolni fogom.
Köszönöm, hogy olvastál.
Üdv.: Barna.
Köszönöm Gergő:)