Ha majd öreg leszel,
s reszkető kezeddel
egy este kézbe veszel,
és fénytelen szemeddel
olvasni kezdenél,
s egy szó, vagy mozdulat
emléke visszatér,
már ne vádold magad.
Könyvem ejtsd kihűlt öledbe,
s keresd a halvány csillagot,
fenn, a sötét végtelenbe’,
ki öröktől Neked van ott,
s várja titkon, hogy ereszd be,
magányod sötét ablakán,
hogy fényt lophasson szemedre
egy hosszú téli éjszakán.
17 hozzászólás
Szia!
Csodálatos vers. Valóban úgy kellene élnünk, hogy öreg korunkban ne vádoljuk magunkat, hanem békésen elfogadhassuk a percet.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm szépen Kedves Rozália.
Üdv. a.
Elmerengtem szép versedet olvasván.
Szeretettel
Emese
Köszönöm szépen kedves Emese.
Üdv. a.
Öreg Barátom!-nem tudom kinek szól, de örülnie kéne ezért!
Elismerésem!:ruca
Köszönöm szépen fiatal barátom. Ha azt írnám, hogy Neked, félek, kételkednél. 🙂
(Teljes joggal.)
Üdv. a.
Bizony nem kételkednék, ha úgy gondolod,bárki kézbe veheti könyved, aki talán magányos,talán ráömlött a lét jogtalanul, oktalanul -de a könyv segélyt ad,lelki segélyt és ez már elég lehet sok mindenre. Talán………….
Elgondolkodtató amit írsz.
Kedves antonius!
Fiatal lehet még az illető, hogy ilyen címet adtál a versednek. :)))))
Nemcsak olvasásra buzdítod, hanem még az élet véges voltára is tanítod? :))))
Szépek a keresztrímeid és a versed további gondolatokra serkent.
A magány nagyon ragaszkodó, nem elég hozzá csak a napfény.
A szeretet az mindenképpen legyőzheti.
Üdv: fátyolfelhő
Hé Te felhő! Ki írt itt napfényről?
Csillafényről schreiboltam én, hát nem látsz a szemeddel? 🙂
Köszönök mindent Neked. a.
Kedves Druszám!
Csak egy rövid idézetet irok, amit Charlotte Bronte olyan őszinte szavakkal megírt:
"Akármilyen öregek, csúnyák, megbántottak, elhagyatottak és csüggedtek vagyunk is, amíg szívünkben ki nem alszik az élet parányi szikrája, addig, e kihunyó kis parázs mellett, ott didereg éhesen, kísértetiesen a sóvárgás, elismerés és szeretet után."
És aki ezt letagadja, az vagy szégyenli érzéseit, vagy hazudik.
A te verseidel el lehet álmodozni, én azonban a most írt verseimmel fel akarom ébreszteni az olvasókat, és ez úgy van mint a valódi életben, akit felébresztesz, kevés az akinek akkor jó kedve van és barárságos hozzád. De ha türelmes vagy, késöbb meghálálja.
üdv Tóni
Hát Tonikám, "Akármilyen öregek, csúnyák, megbántottak, elhagyatottak és csüggedtek” vagytok, én elismerlek Titeket! 🙂
Köszönöm szépen, hogy itt jártál, olvastál és a megszokott briliáns kommenteddel kényeztettél.
Üdv. a.
Elképzeltem, hogy megöregszik, könyvedet ölébe ejti és a csillagokkal teli égre néz… Nagyon szép:)
Üdv: Colhicum
Kedves Colhicum!
El sem hiszem Neked, hogy ilyen fiatalon egy hölgy képes ilyesmire. De azért köszönöm szépen, hogy meglátogattál, olvastál, szóltál hozzám és értékeltél.
Üdv. a.
Tetszik a versed, olyan mint te, EGYEDI!:)
üdv:
egy Eddie:)
Elgondolkodtattál ezzel az „egyedi”-vel. Volt bennem mindig némi „furcsaság”, de hogy ez mára ilyen kóros mértéket öltött, hogy egy ismeretlen ember ilyen rövid idő alatt észreveszi, ez egy kicsit aggasztó.
Na mindegy, talán egy darabig még nem nyilvánítanak közveszélyessé.
Köszönöm, hogy meglátogattál. (Én is megkukkantottam a lobogó hajú vakodat. Jót vigyorgásztam.
Üdv. a.)
Szia,
Igen gondoltam, hogy ezen el fogsz gondolkozni:) Nos, igen a lobogó hajú vak, (a csaló) már csak ilyen!:)
szia