Bocsásd meg, ha néha elgyengülök
s kiégett csöndben fekszem a porban –
várom, hogy átzúduljon rajtam az idő
amire nélküled eltölteni kárhoztattam –
Ambróziából kaptam kóstolót általad
s reszketek, várván, hogy teljenek az órák –
magamra tekerem halk szavaidat
mint egy puha, meleg stólát.
Bocsásd meg, nyílt seb vagyok, ha rádnézek
látod, ilyen egy elkárhozott lélek –
soha senki nem lesz hozzád fogható
csak e csoda, hogy így holtan is élek –
Földöntúli módon birtokolsz engem
s már rég nem vagyok tőled külön –
magadba zártál, önkéntes foglyodat
s én kettőnk összhangjától létezem –
Bocsásd meg, arra sóvárgok: tégy teljessé!
testem-lelkem érted kiált:
tarts meg magadban, ölelj át
hogy védelmezz vagy leigázz
Nyugodt lehetsz. Bízhatsz bennem.
Soha el nem fordulok tőled.
Szerelem ilyen magasra sosem emelt
Szavaim sose szűnnek magasztalni téged.