A Nagyúr 11

Szégyen és gyalázat

Néhány nappal a támadás után a katonák visszatértek a városba, s négy foglyot hoztak a király elé. A hadisten és Antonia a trónteremben nézett farkasszemet a fosztogatók néhány tagjával. A rablókat a katonák térdre kényszeríttették. Kezük-lábuk erős bilincsben volt, de a pillantásukat nem lehetett leláncolni. Ezekből a szemekből sütött a gyűlölet, és a megvetés, melyben benne volt, mennyire nem tisztelnek senkit. Tyr ismerte már ezt a nézést, hisz nem egyszer látta már hosszúra nyúlt életében. Nagyon jól tudta, hogy nem szabad kegyelmeznie az ilyen alakoknak, valamint, hogy a kényszermunka és a börtön sem segíthet rajtuk. Nekik egyedül a Halál hozhat javulást. Ha csak egy egészen kevés szánalmat is kapnak, akkor azt gyorsan az előnyükre fordítják. De ő már nagyon régen nem érzett szánalmat a fajtájuk iránt. Nem tudott már szánakozni. Antonia is csak megvetést érzett ezek iránt az emberek iránt, de azon is elgondolkodott, hogy vajon mi lehetett az a körülmény, amely miatt idáig sűllyedtek, és az emberiség ellenségei lettek véres foglalkozásuk miatt. Tyr azonban ezen nem kezdett gondolkodni, mert ő már nagyon jól tudta, hogy ez nem változtat semmin.
– Mit tudtok felhozni a mentségetekre, amiből kifolyólag elkerülhetitek a büntetést?- kérdezte végül.
– Semmit!- felelt egy fekete hajú férfi, s büszkén nézett a király szemébe.
Ő lehetett a vezér köztük. A hadistent meghökkentette, és zavarba hozta ez a büszke és nyílt pillantás mellyel a haramia ránézett. De ismerte már az ilyeneket. Ezek a közönséges csavargók, akik rablásból tartják fenn magukat, csak addig bátrak, amíg velük vannak a társaik.
– Tudjátok-e, hogy itt, akik loplak, annak a büntetése halál? Mind az ittenieknek, mind az idegeneknek. Akik nem tisztelik mások munkájának eredményét, azok itt nem kapnak kegyelmet!
– Tudjuk. – bólintott elszántan a vezér. – De mi inkább meghalunk, minthogy feladva a szabadságunkat, másokat szolgáljunk! Mi sosem fogunk senkit sem szolgálni, főleg nem az olyanokat, mint te! Ölj meg minket nyugodtan! Nem félünk a Haláltól!
– Legyen kívánságotok szerint. – bólintott a férfi, s mikor újra a bűnösökre nézett, már szilvakék volt a szemürege.
A banditák felkiáltottak a meglepetéstől és az ijedségtől.
– Mi a franc ez?
– Ezt kértétek! Egyetlen megsemmisítő pillantással el jön értetek a Végzet, és elkárhoztat benneteket!
A férfiak ekkor megmerevedtek, majd a hadisten kinyújtotta a kezét, s feléjük intett, mire a testük lángra kapott, s egy velőtrázó sikollyal elporladt. Antonia ijedten lépett hátra kettőt, mikor meglátta a banditák végzetét. De a lelkében neki is feltámadt az ölési vágy, és szeretett volna ő is részesülni a halálukból egy pillanatig. De aztán másféle érzések lobbantak fel benne. Részvét és szánalom.
„Te jó ég! Szerencsétlenek!”- gondolta egy kis szánakozással. Tyr lassan hátra fordult, és így szólt:
– Gyere! Itt nincs több dolgunk!
Antonia óvatosan elindult a férfi után, aki nem szólt, csak ment.
„Kezd megijeszteni ez a Tyr. Régebben azért nem volt ilyen. Most valahogy még kegyetlenebb, mint amikor megismertem. Lehet, hogy a volt feleségének átka mégis csak fogott rajta tudtán kívül?”
– Tudom, mi jár a fejedben. – szólt hátra a hadisten félelmetesen higgadtan.
– Tényleg?- kérdezett vissza hasonló nyugalommal a lány.
– Azt latolgatod, hogy köze van-e Hortenzia átkának a mostani viselkedésemhez.
Antonia minden csodálkozás nélkül felelt. Nem most fordult elő vele először, hogy Tyr kitalálta a gondolatát. De már ismerte őt, és ő is ugyanolyan jól ismerte már. De hiába, hiszen Tyr mindig tudott neki meglepetést okozni.
– Valóban. – morogta. – Meg is válaszolod a gondolatomat?
– Természetesen. Közlöm, hogy ennek semmi köze Hortenziához, vagy a boszorkánykodásához. Ez a saját akaratom volt. Láthatod, sokat fejlődtem a legutóbbi találkozásunk óta.
– Igen. De vajon a bennem lévő Teiwaz is ennek a fejlődésnek köszönhetően adta vissza az emlékeimet?
– Lehetséges. A Teiwaz egy kapocs, ami összeköt bennünket, és ő teszi lehetővé, hogy ismét találkozzunk, ha elszakadunk egymástól.
– Igen, ezt én is tudom. De te kapcsolatban maradtál-e vele?
– Igen, hisz a lelkem egy része, így sosem szakad el tőlem, ahogy én sem. Ő is érzi a bennem végbemenő változásokat, és velem együtt változik, s általa te is.
– És mivel te sokat változtál az elmúlt évek alatt, így ő is erősödött. No meg általa találod ki, hogy épp mire gondolok.
– Bizony.- bólintott a férfi.
Tyr egy nap levelet kapott a perzsa uralkodótól, hogy a családjával szeretnének megszállni Tyrpolisban. A hadisten azt a választ küldte, hogy szívesen fogadja őket. Így hát két nap múlva egy borongós reggelen a perzsa uralkodópár, és a fiúk, Szelim bevonult Tyr birodalmába. Antonia és Tyr a palota előtt fogadta őket. Megmutatták nekik a szobáikat, majd együtt ebédeltek. Az ebéd közben Antonia alaposan megnézte magának a vendégeiket. A király vállas, ötvenes férfi volt, akinek a haja és a szakálla már kezdett őszülni, de a szeme úgy ragyogott napbarnított, egészséges ovális arcában, mint a legfeketébb szén. Felesége talán harmincas éveit taposta. Szép hosszúkás arca volt, vakítóan fehér foga, s a nevetése olyan volt, mint egy apró csengettyű csilingelése. Szeme épp olyan fekete volt, mint a férjéé, s a haja szép hullámokban omlott a nyakára és a vállára. Az ifjú herceg inkább az apjára hasonlított, de volt benne valami az anyja sima modorából és kedvességéből, s a mosolya is leginkább az övére hasonlított. A megjelenése és a büszkesége azonban az apjáé volt. Az ebéd alatt alaposan felmérte Antoniát, akit ez határozottan bosszantott.
„Milyen csinos. Kár, hogy épp Tyr felesége. Nem lenne rossz első asszonynak a későbbi háremembe.”-gondolta Szelim.
„Mit bámul így ez a kölyök? Tudom, hogy csinos vagyok, de azért ez már több a sokknál.”- bosszankodott a lány.
„Milyen jó lenne, ha az itt tartózkodásom alatt meghódíthatnám!”- folytatta a gondolatmenetet Szeilm.-” De legalábbis annyit elérhetnék, hogy belém szeressen. Nagyon szép nő, és milyen magányos lehet!”
Úgy határozott, megkörnyékezi a lányt. Antonia már Tyr és a szülők beszélgetését hallgatta nagy figyelemmel.
– Mi hozta Önöket Tyrpolisba?- kérdezte a férfi
– Feleséget keresünk a fiúnknak. Úgy hallottuk a környező királyoktól, hogy Önnek van egy lánya.
– Csak volt. – komorult el a férfi. – Egy évvel ezelőtt meghalt.
– Őszinte részvétünk. – mondta együtt érzően a királyné.
Az istenség csak bólintott, s a szeme ködössé vált, ahogy visszagondolt a lányára. Az asztalnál hosszúra nyúlt a csend. Végül Tyr felemelte a fejét, és elmosolyodott.
– Elnézést, elgondolkodtam.
– Semmi baj. Megértjük. Hát sajnáljuk, hogy fölöslegesen jöttünk. De akkor nem is zavarkodunk.
– Ne menjenek! Szívesen látjuk magukat. Ha már ilyen messziről eljöttek, legalább pihenjenek egy kicsit. Ismerjék meg Tyrpolist!- mondta Antonia.
– Ha tényleg nem zavarunk, akkor maradunk.
– Maradjanak, tényleg örömmel látjuk Önöket, és nem zavarnak.
Így a család maradt. Szelim igyekezett megbarátkozni Antoniával. Kedves és lovagias volt vele, amit Antonia értékelt, de csak barátilag. Már két hete vendégeskedtek Tyrpolisban, mikor a szülők úgy határoztak, ideje indulni. Volt a palotában egy fegyverterem, melyben Tyr gyűjtötte mindenféle fegyver kapott helyet. Antonia egyik este épp Tyr fegyvergyűjteményét csodálta Szelimmel együtt, mikor a fiatal herceg megkérdezte:
– Járt már az országomban, Antonia?
– Igen, és csodálatosnak tartom.
– Hol járt?
– A főbb vallási központokban. Csodálatos az építészetük.
– Igen. Ha nem haragszik meg, szerintem Önnel nem igazán törődik a férje.
– Lehet, de sok dolga van. Majd maga is megtapasztalja, ha átveszi a trónt a szüleitől.
– Én azért többet törődnék egy ilyen csodálatos nővel, mint Ön, és minden földi jóval elhalmoznám.
– Köszönöm a bókot, de a férjem is megad nekem mindent, amit tud, és ez nekem elég.
– Nem akarja újra látni az országomat, és az én asszonyom lenni?- kérdezte, s megpróbálta megkarolni, ám a lány ezt egy hatalmas pofonnal értékelte.
– Fejezze be! Megtiltom! Honnan veszi ehhez a bátorságot? Mit képzel magáról?- háborgott a királyné.
Szelimet meglepte ez a harcias rendreutasítás, mely mélyen sértette. Így még nem utasították el. Ez gyalázat! Képtelen volt elviselni, hogy neki a jóképű hercegnek, aki eddig minden idegszálával azért harcolt, hogy meghódítsa, most ez a jutalma. Nem ezt nem hagyja! Nem hagyja, hogy minden terve dugába dőljön! Ezt nem teheti meg vele senki!
– Hát jó! Ha nem megy szép szóval, akkor majd megy erőszakkal!- szólt, s a szemében felvillant a harag és a vadász zsákmányra éhes pillantása.
Antonia nem futott el. Végre! Valaki, akin kipróbálhatja a Teiwaz új erejét. Óvatosan hátrált, de hogy ne tűnjön fel az öröme, hátrálni kezdett, s így szólt:
– Ha közelebb jön, sikítok! A ház tele van szolgákkal, akik meghallhatják, és idejönnek, hogy segítsenek. Ha a kezük közé kerül, viszik Tyr-hez, aki azonnal megöli! Jól fontolja ezt meg, mielőtt bármit is tesz!
Szelim azonban nem ijedt meg. Jött, mint a sötét Végzet, de közben így szólt:
– Teszek rá, mi lesz! Ha elkapnak, és meg kell halnom, azzal a tudattal halok meg, hogy maga az enyém lett!
Azzal nekiugrott a lánynak, s nekilökte a falnak. A lány védekezett, de hiába. Fél óra múlva Szelim elégedetten távozott, magára hagyva a megvert és megalázott Antoniát, aki a fal mellett feküdt, s sírt. Összeszedte a maradék józan eszét, és Tyr-t hívta. A hívására azonban a Teiwaz jelent meg mellette.
– Szegény drágám!- simogatta meg a lányt, aki felnézett. – Ne félj, ezt sem én, sem Tyr nem hagyjuk bosszulatlanul. Ide hozom neked!
Azzal eltűnt. Tyr épp a családdal beszélgetett, mikor a Teiwaz beléköltözött, s elmondta neki, hogy mi történt Antoniával. Tyr-nek egy arcizma sem rándult, ám a szívében gyilkos harag támadt. Elnézést kért a pártól, és elsietett a fegyverterembe, ahol megtalálta a királynéját. Mikor letérdelt mellé kiköltözött belőle a Teiwaz, és melléjük állt. Csendesen nézte, ahogy a hadisten gyengéden feltámogatja szerelmét, s csendesen kifaggatta a történtekről, majd a feje felett lévő kamerára nézett, s döntött.
– Vidd fel Antoniát a szobájába. Ismered a rejtekutakat.- szólt önmaga fekete hajú hasonmásának, mire csak egy bólintást kapott.
Azzal elsietett. A Teiwaz óvatosan a karjába vette a lányt, s a fegyverterem nyugati szárnyából nyíló rejtekúton vitte fel a lányt a szobájába, ahol lefektette az ágyára, s szerette volna rendbe hozni, ám Antonia azt mondta, hogy egyedül is képes megtenni. A rúna nem tiltakozott. Visszaköltözött a lányba, s Antonia elaludt a kimerültségtől. Minden ereje elszállt azzal, hogy visszafogadta a rúnát. Tyr ez alatt bement a fegyverterem irányítószobájába, ahol épp cserélték a vezérlők CD-it. A férfi elkérte a hármas kamera CD-jét, mely a legjobban vette Szelim bűntettét, és visszament a vendégeihez. Mikor visszament már Szelim is ott volt.
– Bocsánat, hogy így eltűntem, de történt egy kis probléma. – mentegetőzött.
– Miféle probléma?- kérdezte a királyné.
– Megmutatom.
Azzal a szalonban álló DVD lejátszóhoz lépett, s behelyezte a lemezt, s a szülők elhűlve nézték végig a fiúk tettét. Mikor véget ért az előadás, Tyr kikapcsolta a lejátszót, a családhoz fordult. A herceg rettegve figyelte Tyr-t, a király lehajtotta a fejét, s mereven a földet nézte. A királyné volt az, aki a leghamarabb magához tért. Odalépett a fiához, és pofon vágta.
– Te ostoba nőbolond! Te szoknyavadász! Szégyent hoztál a fejünkre! Nem erre tanítottalak!
Szelim lehajtotta fejét, és nézte az anyját. Annak szemében könnyek csillogtak. Ezután a király szólalt meg.
– Nem vagy többé a fiam! Tyr! Mi a büntetést az Ön kezébe adjuk! Azt tesz a fiúval, amit akar.
A hadisten csendesen bólintott, majd a szalon ajtajához lépett, és az őröket szólította. Két marcona katona lépett be.
– Szelim herceg!- fordult a fiúhoz.- Letartóztatlak Antonia királyné megbecstelenítésének vádjával!