Az ínség órái, ha birtokba vesznek,
Ki kell tartanunk, ne törjünk össze!
A ránk zúduló nehéz, idegen testek
Súlyukat vesztik, nem tesznek tönkre!
Az ínség órái, hogyha már elmúltak,
Ragadjunk meg minden pillanatot!
A boldog perceink semmivé fakulnak,
Ha nem látjuk azt, mi megadatott!
6 hozzászólás
Kedves Tamás!
Versedben tömören és nagyon találóan megfogalmazod az ínség óráit és helyesen mutatsz rá arra, hogy még az ínségben sem szabad kedvetlenné válni, hanem azt kell értékelni, ami megadatott.
Ebbő a néhány mondatból – különösen a mostani időkben – sokan tanulhatnának, hogy nem csak a rosszra kell figylnünk.
Tetszett a versed formája, rímjei és a mondanivalója egyaránt.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Igen, pontosan erre gondoltam én is, erről szól a vers.
Remélem segít azoknak, akik elolvassák.
Köszönöm, hogy elolvastad a művem és véleményt írtál róla.
Igyekszem rövidebb versekkel is kísérletezni.
Üdv.:Tamás
Szia Tamás! 🙂
Kedvet kaptam arra, hogy eltöltsek nálad egy kis időt.
Azt hiszem, ezt nem csak nekem kellene elolvasnom! A súlytalanság állapotába kerültem, aztán eszembe jutott egy jó barátom tanácsa: "minden napodat úgy éld, mintha az lenne az utolsó". Ez a vers most ebben megerősítést adott.
Köszönöm! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Milyen igaza volt a barátodnak! Az összes dolog közül talán azt a legnehezebb felfogni és elfogadni, hogy az élet múlandó és a szép mindig semmivé fakul, ha az ember nem veszi észre idejében, és képtelen értékelni azt.
Ezt én is tapasztaltam már, hogy mindig a hiány mutatja meg, mi volt értékes számomra, a hiány a dolgok legjobb, igazi értékmérője.
Ezért tanácsos a "nagy nyomorúság" helyett inkább a napsütéses, vidám oldalra összpontosítani!
Köszönöm, hogy olvastál.
Üdv.:Tamás
Szia Tamás!
Jó ez a versed, attól függetlenül hogy úgy gondolom az ínségről igazán az tud írni aki már megtapasztalta.Bár azok részletesebbek és mások. Jó így általánoságban írni nekem már nem biztos hogy menne.
Üdv: Ági
Szia Ági!
Azért hidd el, van némi fogalmam arról, milyen az ínség! Persze hálás vagyok a sorsnak, hogy a legmélyebb szinteket eddig nem kellett megtapasztalnom. Nincs sok értelme részletezni azt, amit gyakorlatilag mindenki ismer. Sokkal fontosabb levonni a következtetéseket és megtalálni a kiutat, amelyhez nagyon sok erőre, energiára és bátorításra van szükség.
Ma már úgy látom, hogy néhány éve nekem is pont erre az ösztönző hangnemre volt szükségem, hogy kimásszak a kátyúból, nem véletlenül írtam ilyen verseket is.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Üdv.:Tamás