egy másik lélek dallama,
ha halkul a nyüzsgés, átjár
e szerelmes szimfónia.
Égő lázként beléd kúszik,
mint egy ismeretlen érzés,
te sem tudod még, miért oly
édes e sajgó remegés.
Belső világod zárjait
feltörte volna valaki?
Ha szemed lezárul, látod,
új helyre nyílnak kapui,
tudod, itt másképp fúj a szél,
itt másképp kopog az eső,
s itt hullik csak lábad elé
az az elvadult szerető,
az a kóbormacska-lélek,
ki nélküled nincs is talán…
De mindig besurran hozzád
– sokszor hurokkal a nyakán –
Csak melled lágyán alszik el,
s gyakran éjszaka is felkelt.
Sovány, tépett, s tenyeredből
fogadja el csak az ételt.
Titkos kertedbe csenni jár
és te tudod jól, hogy imád,
hisz illatában téged hord
ott minden gyönyörű virág.
Hamvas otthon vagy szívének,
bár sokszor messze elkószál…
Nem ismered minden útját,
de tudod jól, visszatalál.
S ha tárt kapuval várnád őt,
már máshol kéne hálnia,
mert tiltott zugokban terem
csak meg e bűv-esszencia…
Szívedhez köti egy fényszál,
rejtett ösvényen jár hozzád,
öledben megnyugszik hamar,
tudod, hogy szüksége van rád.
S ha elmarad, ha nem jön el,
a levegő is olyan más:
súlya nő, hisz a kéznek is
hiányzik a simogatás.
3 hozzászólás
Számomra az a furcsa, hogy egy kóbor macskáról szól, és annyi mindent elmondtál
róla: Erről nekem az jut eszembe, hogy szeretheted azt a kóbor macskát, vagy úgy,
általában az állatokat. Ha pedig aki az állatokat szereti, tiszteli és nem bántja, mert
az rossz ember nem lehet. Aki pedig jó ember annak minden jót kívánok.
Szeretettel olvastam sokatmondó versedet-
Üdvözlettel: Kata
Haha 😀 nem kóbor macskáról szól 😉 és nem különösebben szívügyem az állatkérdés, de persze nem bántanám őket soha 🙂 üdv. Zsolt
Kedves Zsolt! Egy néha elkóborló, de mindig visszatérő szerelmes verse. A legszebb sorok
" hisz a kéznek is hiányzik a simogatás."
Üdv: Kati