Be jó volna tudni, hogyan szólítják az énjét…
Kovács Gézánénak, mondd meg, hogy hívják a férjét?
Keresztnevét nem ismervén, miként köszönjek rá?
Hovatovább bunkó módon anonimúl, hogy: csá?
Ezért elhatároztam, hogy odamész, mert mered,
s hozzáteszed érdeklődve: téged mi a neved?
Igen ám, csak hoppá, miként fogod leszólítni,
Gáboroznád, nem átallván feszültséget szítni?
Idestova juszt is rájöttem, hogy mit kell tenned:
Egyenesen Kovács Gézánéhoz kell elmenned.
Kovács Gázánénitől bizalmaskodva kérded:
„Hát neked meg hogy pöcsömbe hívják a férjed?”
10 hozzászólás
Ez haláli!
Bár megjegyzem, ha megengeded, hogy én azért más kifejezést kerestem volna, hogy megkérdezzem Gézánét, hogy hívják a férjét. Ez azért mégis egy vers, méghozzá nem is akármilyen… Az a szó egy picit szúrja a szemem.
Üdv. Ida
Kedves Ida!
Köszönöm, hogy benéztél, értékeltél!
Üdvözlettel: Bálint
Inkább azt nehéz kitalálni, hogy Kovács Gézánénak mi a neve? Hogy lehet szólítani, ha öszetalálkozunk vele. Szia, Gézáné?
Már annyit haladtunk, hogy a nők is használhatják többféleképpen a nevüket: saját, születési nevüket is. De akik nem éltek a változtatás lehetőségével, még mindig nehéz a megszólításuk. Istvánné, Jánosné, Gézáné!
Ugyanis Kovács Gézáné férje nevét egyszerű kitalálni: Kovács Géza, – csak nem tévednék…?
Hasonlóan Huszár Jánosné férjének is, nyilván Huszár János. De hogy hívják Jánosnét?
Ugyanis a nőket ezzel a furcsa szokássl (valahai rendelkezéssel) megfosztották a nevüktől, még a keresztnevüktől is!
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Ez az írás pont erről szól. Meglehet, a bugyuta hangnem cinikusnak hat, de szó sincs ilyesmiről.
Hiszen Kovács Gézáné nevében benne a férje neve 😀
Ritkán olvasható katyvaszt raktál össze. Se szellem, se humor, se ritmus, tele magyartalan, négy éves kor alatt is alig megbocsátható ficamodott szavakkal, szókötésekkel. („anonimúl”, „téged mi a neved?”, „ szítni”, „Gézánénitől” "Hát neked meg hogy pöcsömbe hívják a férjed?")
Nem volna bajom a „művel”, ha volna olyan kategória, hogy „Bugyutaság”, és oda soroltad volna.
De hát nincs… Humornak meg szánalmas.
Üdv. a
Kedves a!
Örülök, hogy volt kedved megosztani velem az első gondolataidat! Ez úton engedd meg, hogy arra kérjelek, olvass bele olyan költeményeimbe is amelyek megbocsájthatók lehetnek 4 éves kor alatt – az ütemhangsúlyos verseim, vagy a Petrarca-fordításaim közt remélem akad belőlük. (A humor pediglen relatív és szubjektív, ezért is szeretjük)
Üdvözlettel: Bálint
Kedves Bálint!
Kate-nek írt válaszoddal zavarba hoztál, mert Gallát imádom, (Laárt is elviselem) s ha elképzelem a leírtakat az ő előadásában, akkor lehet, hogy más a reakcióm. Bár az utolsó sorodat nehéz elképzelni az ő szájából.
Esetenként az obszcenitás, más híján, leginkább a feltörekvő, az ismertségért hadakozó humoristácskáink fegyvere. Gallának van olyan arzenálja szellemből, mimikából, hangszínekből, hangsúlyokból, mozgáskultúrából, hogy nincs szüksége ilyesmire.
Minden esetre azt gondolom, úgy tisztességes, ha bevallom: a szándékod ismeretében a „tett”, kevésbé tűnik megbocsáthatatlannak. 🙂
Az ajánlott munkáidat el fogom olvasni.
Üdv. a
Bár a humor kategóriában helyezted el, én ebben túl sok humort nem találtam. Az "Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga : 5" meg kifejezetten irritál. Eszerint osztályoztalak.
Antoniussal az utolsó szóig egyetértek.
Kedves Kate!
Nem tudom, hallottál-e már Galla Miklós, vagy Laár András verseket – nos én valami olyasmit akartam összehozni, ami emlékeztethet az ő önfeledt humorukra, életszeretetükre. Nem biztos, hogy ez sikerült, de mindenesetre én jól szórakoztam!
Üdvözlettel: Bálint
Szia Bálint!
Azt hiszem, a hiba az én készülékemben van (és antoniuséban is)
Az írásokban az irodalmi értéket keresem, mindig, minden esetben. Pedig lehet, hogy az alkotó sem annak szánja, csupán bolondozni akar.
A mondanivalód lényegét vettem, de a fentiek okán a stílus nekem nem jött be. Mellesleg nekem ez a Galla gyerek sem a szívügyem, Nagyon nem. A másik urat nem ismerem, de ha hasonló kategória, akkor nem is akarom ismerni.
üdv.
Kate