Otthontalan volt mindenütt a lelkem.
Árokba bújt, hogy rejtse szél alól
sorvadt nyomát a széle-hossza telken
korcsos-magamnak, s ott volt valahol,
ott volt mindig. Ha senki sem kereste,
pattogtatta a padlásléceket,
ajtón zörgött, s ha megvakult az este
ágyamra ült, és folyton kérdezett.
„Alszol? Hallgatsz… csak megjátszod az álmot,
nem tudsz becsapni, minden kínodat
érzem magamban, mást kell kitalálnod,
egyek vagyunk; rontó, és áldozat…”
…és elmesélte, merre járt, amíg én
lényegtelenbe fulladt perceket
rángattam át huszonnégy óra ívén,
és jól tudta, hogy bennem reszketett
minden, amit nem tehettem meg aznap,
s én eltakartam mind a két fülem,
és engedtem a fáradt bódulatnak
hogy reggel újra menjen – nélkülem.
Teltek az évek. De sokszor kerestem
tükrök mögött, vagy belső kozmoszom
fényútjain, vagy másik égitesten,
megfogadtam, ha meglesz, elhozom
mellém ülni, hallgatni, merre jár míg
süket világom krétakörben áll,
velem marad majd minden kis halálig,
szabad lesz, s akkor újra megtalál.
21 hozzászólás
Drága Béla!
Csak ennyit fűznék írásodhoz:
Juhász Gyula: Mindig
Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam,mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.
Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam, és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam, és mindig feledtem.
Szeretettel olvastam: Tünde
Köszönöm, hogy olvastál, megtisztelő a reakciód, Tünde.
aLéb
Szia! Nem tudok újat írni, mert hiszen tetszik, hogyne tetszene, mikor ott a lelked mind a 28 sorban, amit én lélegzet-visszafojtva engedek a zsigereim mögé. Mert mindig valamiféle megnyugvással csitulnak el bennem a verseid. Köszönöm, ezt is 🙂
Hanga
Szia Hanga!
Mindig nagy örömmel olvasom a hozzászólásod, mert érzékeny, befogadó, és tisztán reagál. Nagyon szépen köszönöm!
aLéb
S ha meglelem, vagy Ö lesz az, ki rám talál,
nem szögesdrótból készül neki akadály.
Tiszta fényben fürdetem meg én,
s társak leszünk, míg ki nem huny e fény.
Szia aLéb!
Csodaszép vers egy belső vergődésről,pici lemondással, a végén némi éltető reménnyel,gyönyörű képkockákban felvillantva.
"s ha megvakult az este" Ez különösen megfogott.
Üdv:
Millali
Millali, köszönöm, hogy olvastad a verset, és hogy itthagytad a véleményedet. Örülök, hogy találtál benne olyat, ami megfogott.
Üdv: aLéb
Mostanában, sok verssel vagy jelen, egyik nagyobb ámulatba ejt mint a másik. Olyant vagy képes átadni, ami megtud lapulni az emberben, befészkelik magukat a sorok, és életre kelnek. Hol csendesen, hol zajjongva, hol csak éppen annyira amennyire kell, és nyugtatni is képes.
Gratulálok!
Szeretettel:Marietta
Marietta, köszönöm szépen a szavaid. Hosszan nem voltam jelen (nem először 🙂 ), és amik ez alatt lettek, azokat az írásokat teszem fel. Nagyon örülök, hogy rendszeresen olvasol, és nem mulasztod el itt hagyni a véleményedet.
aLéb
Ha búvik is árokba, vagy padlásra,
de lényegét takarni képtelen,
egy hosszú-rövid lélekcsillanásra
előbújik, s én értékelhetem…
Irénke, :-), köszönöm szépen!
aLéb
Kedves Aléb!
Versed őszinte tiszta lélekre vall, még ha magányosnak is érzed olykor, "rontó és áldozat" mindenkiben benne van, csak nem mindenki elmélkedik róla, mert nincs a képzeletbeli tükör előtte. Vagy mert ott van, csak nem mer belenézni!!!
Egyszer azt mondta nekem egy bölcs ember: mindenki egyedül van. Ez is eszembe jutott még versedet olvasva. Nem csak mint vers, a gondolatai világod is elismerésre méltó!
szeretettel-panka
Panka, nagyon szépen köszönöm a részletes, és a vers gondolatiságával is foglalkozó észrevételed. Nagyon örülök, hogy elgondolkodtatott a vers, köszönöm szépen, hogy időt fordítottál rá.
aLéb
Fura, amit gondolok a versed felől. Valamiféle kettéosztottság, amit érzek, mintha test és lélek külön "vándorolna". A test csak van, s mert elvárások mozgatják, addig van moccanástere, ameddig a mókuskerék engedi. Nem így a lélek, ami szabad, szárnyal, megszólal és vallat.
Tán a körülmények kényszere, hogy néha "oda a lelkünk", s mert az érzéseket belőlünk, emberekből nem tudja semmi kioltani, a lélek után vágyódunk, hogy mentséget, oltalmat keressünk a tetteinkre.
Valerie
Val, pontosan erről szól a vers, nagyon jól érzed ezt a kettősséget. Az egység megnyugvását keressük, azt gondolom. Köszönettel olvastalak.
aLéb
…Egy lélek küzdelmét érzem szakmailag tökéletesen megszerkesztett versedben, útkeresést, mély érzelmet, küzdelmet, s valakinek elvesztését… végül mégis felvillandó reményt, hogy: "újra mgtalál."
Verseidet nagyon jó olvasni, – többcsillagosak!
Szeretettel: Kata
Kata, nagyon szépen köszönöm a véleményedet.
aLéb
Kata, nagyon szépen köszönöm a véleményedet.
aLéb
Kedves Aléb!
Örülök, hogy olvashattam a szép versedet.
Mária
Mária, köszönöm szépen, hogy itt jártál.
aLéb
Fantasztikusan megfogalmazott, gyönyörű keretben megírt fájdalmas, de mégis reménnyel telített vers !
Köszönöm,hogy olvashattam !
Susanne
Susanne, nagyon szépen köszönöm a véleményedet, örömmel olvastam.
aLéb