Magas dombon,
légvár tövében
kikötve büszke mén,
zabos nagyon,
és toporog,
patája csont kemény.
Fához pányvázva
álmodik
magának dicső csatát,
kard-csörgétést,
dob-rergetést,
és harsány harsonát.
Légvár tövében
csend lakik,
az ellenség sehol.
Nagy bánatában
a büszke mén
a zabból beabrakol.
9 hozzászólás
Ez egész jó lett. Grat.
Van valaki itt a Forráson, akitől tanulok ritmusolni…:)
Igen. Nekem is rémlik a vers témája. .o)
Én is gratulálok! Élmény olvasni
Köszi…:)))…de az Illési Béla Imre volt a múzsám, aki homlokon ütött…:)
Micsoda intertextuális idézet…A szövegek élnek, és köztük kapcsolat alakul ki.Még Barthes is megirigyelné ezt az asszociációt. Na,ez mondjuk túlzás, de nagyon jó. Ettől régmúlt korokba álmodjuk vissza magunk.
Szeretem a középkort…meg a hangulatát. Köszönöm, hogy olvastad 🙂
Töri órán is a középkor volt az egyik kedvencem. Most kicsit újra ott éreztem magam. Köszönöm.
🙂 én is szeretem a középkort…ugye nem is sötét…aqua