Lüktet bennem a kín.
Kering. Nyit és zár. Nyit és zár.
Pumpál pitvarból a kamrába majd
aortákon át az egész testem behálózza.
Nem szabadulok.
Vénán keresztül visszaáramlik a cordisba.
Szétfeszít. Zilálok. Nincsen levegő.
Talán, ha kicsurogna a rébuszokhoz
vezető úton elernyedt testemből a múlt…
……akkor, igen csak akkor
tisztára mosdatna a kín.
3 hozzászólás
Kedves Noémi !
Teljesen értem, átvitt értelemben ugyanezt éreztem, de engem nem a kín feszített…azóta sem tudom megfogalmazni a rosszullétem, de nem is akarom már…
Tetszett versed őszintesége és nyíltsága !
szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm Zsu, igazán hálás vagyok Neked.
Komoly vezeklés. És úgy képzelem, egy ilyen vers megírása tisztára mosdat. És amennyiben saját élmény, ezt is kívánom. Tetszett, köszönöm.
Üdv,
boróc