Minden álmomban futok,
avaros, jeges úton
bele a rengetegbe,
hol minden gyászfekete,
harcol a szívem hogy
gyorsabban vágtassak,
karcol ezer ág, hogy
lassabban láthassam
utam magam előtt,
keresztül a sötét erdőn,
fülemben tompa a zaj,
fába metsző balta hang,
orromban furcsa szag,
hervadó szirmok illata,
számban keserű íz kavarog,
mit lenyelni aligha tudok, s
szememben fény szikrája
búcsútáncát járja, mert
minden álmomban űznek…
rozsdás érzelmek legyűrnek,
menekülök előre, ki egy
meredek szikla peremére,
de hiába fordulok körbe-körbe
magam vagyok egyszemélyben,
s magam elől menekülök
a homályos végtelenbe.
3 hozzászólás
Kedves Hayal!
Nagyon jó címet adtál!
Tényleg menekülés!
Különösen ez a rész:
"menekülök előre, ki egy
meredek szikla peremére,
de hiába fordulok körbe-körbe
magam vagyok egyszemélyben,
s magam elől menekülök
a homályos végtelenbe."
Gratulálok:sailor
Kedves Hayal! A versed nagyon jól érzékelteti magányod előli menekülést. Néha elmélkedünk ilyen gondolatokon, de csak NÉHA álmunkban! Szeretettel olvastalak. Éva
Kedves Hayal!
Ismerős gondolatok…
Igazán jól megírtad! Gratula!
Szeretettel: Tünde