Nem is tudom ,mit ér nekem,
Minden szavam ,minden versem.
Egyik percben gyözelmes had,
Másik percben láncra vert rab.
Nem is tudom mit ér nekem,
Ha kétségek közt kell szenvedjem.
Annyit tudok,ha nem irhatók,
A szivem mélyén szétszakadok!
Igy hát gyorsan tollat veszek,
S bánatomtól tintát csenek.
S hordóágyra teszem szivem
Ha kell ,hogy korházba vigyem.
Minden szavam legyen áldás,
Minden versem a megváltás.
Igen,tudom mit kell tegyek,
Én e földön igy kell éljek!
Most már tudom mit ér nekem
Csak a versben él a lelkem.
Ha nem irók,én halott leszek,
S örökre a mélybe veszek!
[IG_KITOLT]
2 hozzászólás
Akkor írj minél többet, nehogy a magadba fojtott szavak gondolatok miatt bajod essék…
Nagyon tetszik a versed! És tényleg én magam is így vagyok sokszor, ha nem írom ki magamból, ami bennem van, meg tudok őrülni.
Üdv: Kriszti
Kedves szekelyke!Vesedet valóban azért írod mert nem tehetsz mást, ez érződik
a sorokból,mint mikor a tele csupor kicsordul,írjál,jók a verseid.Apró kis helyesírás vagy csak betű tévesztés előfordúl,de hát kinél nem.
Üdv:hova
kedves