Neveket keresek az esőre.
Nem arra, mely ráfagy a tetőre;
nem arra, mely párába fojtja a völgyeket,
hanem arra, mely szíveket kelteget.
Szavakat keresek az esőre
és emlékszem még a delelőre,
mely tüzes könnyként égett végig arcomon,
s melyből pár cseppet meg kellett volna tartanom.
Neveket keresek az esőre,
hogy új verset fűzzek belőle,
hogy elmondhassam, mily szelíd, mily meleg,
mikor hallom hangod, s ablakomra csepereg.
Neveket keresek az esőre,
és ha tudtam volna előre,
hogy csak a hideg, szürke eső marad,
belerajzoltam volna a sárba arcodat.
Mégis neveket keresek az esőre,
mert hiszem, hogy mindez így kaphat erőre,
mert tudom, hogy az esőt is Isten adja,
s minden kihajt a földből, ha eljön a napja.
2 hozzászólás
Nagyon tetszett:)
Megvallom utálom az esőt, magát az esős időt is, de versedet olvasva lehet megszeretem ?
Nagyon jó 🙂
Szeretettel: Zsu
Kiváló vers, nagyon tetszett. Valahol itt kezdődik a költészet …nem is gondoltam még bele, hogy az esőnek mennyi szerethető és mennyi kellemetlen "változata " van, függetlenül az évszakoktól. Örömmel olvastalak most is. Gratulálok, és üdvözöllek.b