Felhőtlen szabadságom érzetén
mámoros füst kaján vigyorával;
egy szerelem rögös végzetén
keringőzünk a sors fintorával.
..
Újra átérezni a semmink mindenét;
síró mosolyán huncut értelem.
Kérlelve egy igaz hit Istenét:
vészjósló, vad az érzelem.
..
Ott, kihűlni a templomkertben,
eszmélni múltra: te, üres jelen.
Leírható vagy néhány versben,
de fent ragadtál az Üveghegyen.
..
Gondtalanságom, ölelj!
Csókold számra a szabadságot!
Fázom, hajolj közel:
s temesd el eme makacsságot!
..
Bűnös, galád vágyak ostorában
szemérmünk rajzol csillagot;
s a báját rejtő pongyolában
magány ragyog; itt a gond.
4 hozzászólás
Érdekesen írsz.Hullámzó érzelmeket érzek versedből.
Gratulálok alkotásodhoz. Ágnes
Minden versszak külön-külön elgondolkodtató érzelmeket sugall.
Szeretettel gratulálok: Ica
Igen, a szerelem ilyen, ellentmondásos, bonyolult, és néha nagyon magányos. Tetszik a versed.
Ylen
Köszönöm mindhármótoknak. Bizony-bizony: "a szabadság egy nagyon magányos dolog" 🙂 …
A mindent átütő szenvedélyben Demoklész kardjaként lebeg lázadó mivoltunk fölött a megalkuvó kényszer. Az intelligencia megkövetel némi aszexuális hozzáállást; továbbá nehezen összeegyeztethető a társadalmi színtérrel. Tulajdonképpen nincs ezzel gond, de az azonosulni próbálóknak nincsen könnyű dolguk; és néha, józanabb pillanatainkban szívből sajnáljuk is őket.