habár a végzete mindnek ugyan az,
csak azért állnak, hogy valaki ráüljön
legtöbb aki leül, egy öreg nyugdíjas.
Vannak azonban még olyan padok is
amelyiknek meg van a kirendeltsége,
az aki oda ül, annak bizonyos oka van
bizonyos oka, vagy annak reménysége.
A kerti padra a házigazda szokott kiülni
ki a szép virágokban szeret elmerülni,
a sarki padon csak öreg emberek ülnek
egymás baján új reményeket szülnek.
Ligeti padokon az árnyékos fák alatt
szerelmes pár egymásnak csókot ad,
a városi padokon az elfáradt turisták
ott nézelődve pihenik ki a városi sétát.
Az orvosnál a padokon a betegek ülnek
orvos a reményük, hogy ők felépülnek,
a váróteremben az ülők vonatra várnak
autója nincs még minden munkásnak.
A Tisza parti padokon csak az idegenek ülnek
régen ők itt is születtek, de ma már idegenek,
ismét haza hívta őket az a fájdalmas honvágy
oda ahol számukra elkészült az első gyerekágy.
Mindegy a számodra, hogy milyen padon ülsz
akkor is pihensz ha csak egyszerű fapadon ülsz,
néha ha sikerül, akkor egy cifra vaspadra ülsz
ma már legtöbbször csak egy plasztik padra ülsz.
A legfontosabb padot azonban én elfeledtem
mert a padokat csak felnőtt szemmel néztem,
életünkben az iskolapad volt a legfontosabb
csak azon a padon ülve, lesz valaki okosabb.
2 hozzászólás
Kedves Tóni!
Ezen még nem is gondolkoztam el. Bizony, a padoknak van jelentősége.
Ha hiszed, ha nem, nálam a mai napig megvan a szokása. Az iskolapad az általános dolog, ugye mindenki választ egyet. De akárhol vagyok, ha visszatérek arra a területre, valahogy mindig oda ülök le. Megszokás vagy vágy? Nem tudom.
Mindenesetre jó ötlet volt megírni versben!!!!! Tetszett az alkotásod!
Szeretettel:
Nairi
Kedves Nairi!
Látod, ezek az én kedvenc témáaim, én nem tudok valami gyönyörűt írni, nem is próbálkozom vele, hanem inkább megszeretném mutatni az olvasónak, azt ami itt van mellettünk, sok mindent már annyira megszoktunk. hogy észre sem vesszük, csak akkor amikor eltünnik, elveszitettük.
Pedig, ha az emberek ezeknek a dolgoknak is tudnának örülni, akkor ők maguk is boldogabbak lennének, és egy boldog ember nem mérgesiti a másikat, és ha az a másik nem lesz mérges, akkor mosolyogni fog, és biztossan nem sokára vissza is mosolyognak rá. Úgye milyan egyszerű? De hát akkor miért mosolyognak olyan kevesen?
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni