Különös érzés
olyan fotóra nézni,
melynek arcát már nem lehet
években mérni.
Díszes keretben
üveglap védi,
kortalan holtak,
megszólítanak.
Ugye emlékszel?
Ne feledkezz el,
veled maradtam,
lelkem halhatatlan.
Nézem a képet,
hozzá beszélek
magamban érzek
fájó történet.
Így néznek rám is
halálom után,
fotók sorakoznak
szeretők falán.
2 hozzászólás
Kedves Karola!
Mondhatnánk: a tudomány segít emlékezni. Amíg nem létezett fotográfia, addig a festészet, a szobrászat próbálkozott ugyanazzal, s akinek nem adatott meg a közelébe kerülni, annak az elméjében, a szívében kellett emlékfotókat tárolnia szeretteiről. Néhány szerettünkből idővel nem is marad fenn egyéb néhány kortalan képnél, akire egykor valakik a távoli múltban csak rácsodálkoznak: ki ez?
Versed elgondolkodtatott, továbbgondolásra késztetett. Szép vers, ez is egyfajta fotográfia, egy gondolatról.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca
köszönöm az értékelő választ. Érzem, hogy velem gondolkodtál a vers olvasásakor.
Mivel idős vagyok, szeretem a múltat, sok régiséget, fotókat is nézegetek és nosztalgiázom. Apámat például csak fotóiról ismerem, mert születésem előtt 10 nappal meghalt.
szeretettel Karola