egy titokzatos energiamező
rejtjelekben és fájlokban létező
kitörölhetetlen, örök program
fogalma sincs senkinek, hogy hol van
nem tudják megfejteni titkok titkát
mert még a fehér hollónál is ritkább
pedig ott rejtőzik hegyen és völgyön
s lehetetlen bárhonnan kitörölnöm
olyan, mint a fészket készítő rigó
mint a hajnal lélegzete, bódító
mint a szélben hajlongó, gyenge nádszál
és fodrozó hullámok holdvilágnál
tenger és száraz, síkság és hegytető
örök titok, mélyen bennem rejtező…
13 hozzászólás
“nem tudják megfejteni titkok titkát
mert még a fehér hollónál is ritkább”
Csupa titok körülöttünk minden. A természet és benne az ember is kiismerhetetlen. Sokszor még azt se tudjuk, hogy mi lakozik bennünk.
Tetszéssel olvastam soraid.
Szeretettel: Rita
Igazad van, kedves Rita! A legnagyobb titok pedig éppen maga a létezés.
Köszönöm szavaidat.
Szeretettel: Klári
Igazán nagyon szívesen.
Szeretettel: Rita
Kedves Klári!
Nagyon jól sikerült kifejezned a ´rejtelem´tulajdonságát!
Azt,hogy szinte láthatatlan és mégis mindenhol jelen!
Tetszettek nagyon a hasonlataid!
“mint a szélben hajlongó, gyenge nádszál
és fodrozó hullámok holdvilágnál”
Külöösen ez!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Nagyon köszönöm, kedves sailor. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a vers. 🙂
Szeretettel: Klári
Nagyon izgalmas szonett! Először is a rímképlet; nekem nagyon tetszik, ennél a sorolásos vesrnél a páros rímeltetés, és még a szótagszámok sem állítanak meg, talán mert a moraszám megáll, de ezt nem néztem, mert vitt a hangulata. nagyon jó, hogy teljesen korszerű fogalmak is belekerültek, így szinte kortalan a vers, ez az időtlenség nekem nagyon bejön. Ami picit zavaró nekem az a központozás. Szerintem vagy teljesen elhagyhattad volna, vagy tényleg mondattani szemponú központozást is alkalmazhattál volna, mert a vers technikai és tartalmi megvalósítása bármelyiket elvitte volna, annyira jó szövegvezetésben, rímeltetésben. Így “magamra kellett hagyatkoznom” :-). Nagyon nagy örömmel olvastam ezt a remek verset.
aLéb
Igazán nagyon köszönöm ezt a kimerítő, alapos elemzést, kedves aLéb! Örülök, hogy tetszik a szonett, még így is, hogy “magadra kellett hagyatkoznod” 🙂
A központozás nem volt tudatos, csak úgy jött, ahogy írtam a sorokat. Lehet, hogy az általad javasolt jobb lenne, de most már nem írom át, marad így.
Köszönet még egyszer!
Klári
Eszembe nem jutott, hogy átírd :-))
aLéb
Akkor megnyugodtam. 🙂
Szia Klári! 🙂
Titokzatos a versed, mégis megfejthető, és végtelen nyugalmat áraszt. Szóhasználatod sokszínűsége által megjelenik benne az időtlenség, és éteri magasságokban szólal meg, szinte lebeg.
Egyetlen dolog zökkentett ki: a központozás.
Már elfogadom a csupa kisbetűs verseket, azt is, ha nincsenek írásjelek, de itt vannak.
Amikor elkezdtem olvasni, úgy haladtam, ahogy irányítottál, a vesszőknél felvittem a hangsúlyt, élveztem a dallamot. Mivel nincs mindenhol, ahova kívánkozik, azokon a helyeken meg kellett állnom. Ha sehol nem lenne, nem ütköztem volna akadályokba, értelemszerű volna, hogy rám bíztad a haladást, de így mindig kizökkentem, mert vártam a további irányítást. Hiányzott az a néhány vessző. Próbáltam körülírni, mit éreztem olvasás közben.
A forma szép, a rímek is, a ritmus ringat, tökéletesen illik a tartalomhoz.
Nagy örömmel olvastam ezt a gyönyörű versedet. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Ejnye, az a fránya központozás! 🙂
Hát, igen. Viszont: csak a sorokban van vessző, a sorvégeken nincs. A sor végén pedig általában megáll egy kicsit az ember, hogy rákészüljön a következő sorra. Nekem semmilyen fennakadást nem okoz a vesszők hiánya. Talán mert az én versem. 🙂
Köszönöm szépen kedves, értő hozzászólásodat, nagyon jólesett.
Szeretettel: Klári
Csalafinta, mert ha soráthajlás van, általában nem állunk meg a sor végén. Emiatt keveredtem el. Nem tudtam, hogy a gondolat megáll szusszanásnyira, vagy esetleg áthajlik. 🙂
Szerintem vannak versek, ahol el lehet keveredni, de ez nem az a vers. 🙂